Főispánokká nevezhetik át a kormánymegbízottakat

2022. június 21. – 18:30

frissítve

Főispánokká nevezhetik át a kormánymegbízottakat
Orbán Viktor és a majdani főispánok a kormánymegbízotti kinevezést követően – Fotó: Fischer Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról című törvényjavaslatban elrejtett módosítások szerint a kormánymegbízottak mostantól főispánok lesznek, ezzel pedig 75 év után ismét visszakerül a magyar közjogi rendszerbe az egyik legősibb magyar tisztség, írja a 168.hu.

És valóban, a parlament honlapjára feltett javaslat – melynek jegyzője Varga Mihály pénzügyminiszter –, az érintett ágazati törvényekben a kormánymegbízott elnevezését főispánra módosítja. Az indoklás szerint a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében.

A hosszabb indoklás emígyen szóla:

„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.”

Alátámasztásul külföldi példákat is felsorol a javaslat, ilyen például az alderman (a londoni City, Dél-Afrika, Kanada egyes kisebb településein a városatya megfelelője) vagy a wethouder (Hollandiában a területi közigazgatásban végrehajtó tanácsosnak, mint jogtartó).

Mint arról beszámoltunk, a fővárosi és a megyei (akkor még) kormánymegbízottakat hétfőn nevezte ki Orbán Viktor a Karmelitában.

Kik voltak a főispánok?

A magyar történelemben a nemesi vármegye első, a király személyét képviselő tisztviselője volt a főispán. Szerepe és jelentősége sokat változott. A megyei főispánok mellett egy 1870-es, majd egy 1886-os törvény egyes városok élére is főispánokat nevezett ki. Őket nevezték szabad királyi városi főispánnak. A vármegyék élén 1950-ig a központi kormányhatalom által kinevezett főispán állott.

Kik a kormánymegbízottak?

A kormánymegbízott a kormányzat helyi képviselője Magyarországon, ahol 2011. január 1-jétől működő fővárosi, illetve megyei kormányhivatalokat (korábban az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatalok) a miniszterelnök által kinevezett kormánymegbízottak vezetik.

Karácsony: Öblögessük egy kicsit ezt a szót

„Főispán. Öblögessük egy kicsit ezt a szót. És értsük meg az üzenetet, amit a kormány üzenni akar azzal, hogy a kormánymegbízottakat eztán majd így kell szólítani”

– írja Karácsony Gergely főpolgármester a hírre a közösségi oldalán.

„Vissza a középkorba! Magyarországnak főispánjai lettek, a forintot pedig aranyárban vesszük. Ludas Matyi, hol vagy?”

– ez pedig a DK reakciója a párt közösségi oldalán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!