Több mint kétmillió forintot csaltak ki egy kisgyermekes anyától telefonos csalók, több száz károsult lehet
2021. szeptember 6. – 08:45
frissítve
Csalás megelőzése címén hívtak fel egy kisgyermekes anyát az OTP nevében. Annyira meggyőző volt a szövegük, hogy a nő elhitte, valóban veszélyben van a pénze, ami a bank nevében telefonáló ügyintéző segítsége nélkül elúszhat.
A 24 írt a történetről, a cikkben arról lehet olvasni, hogy a csaló bemutatkozott, udvariasan, határozottan beszélt. A háttérből más beszélgetések hallatszottak, bankszámlákról – olyan volt, mintha más banki ügyintézők lettek volna.
„Ön próbált tegnap este 11-kor 600 ezer forintot felvenni a kártyájával? Éppen próbálják feltörni egy kecskeméti IP-címről a bankkártyáját, hogy egy eMag-os vásárlást indítsanak” – mondta a csaló.
A nő érdeklődött, honnan tudja a férfi, hogy az ő kártyájával élnének éppen vissza, mire azt a választ kapta, hogy látják a rendszerben, és hogy rengeteg a visszaélés, az OTP ezért vezette be a biztonsági protokollt, hogy ezeknek gátat szabjon.
Arra is rávették, telepítse fel a telefonjára a távoli hozzáférést biztosító AnyDesk alkalmazást, hogy segíteni tudjanak. Nem nyúltak bele a telefonjába, de innentől látták, mennyi pénz van a számláján. Ezután a telefonáló arra utasította a nőt, hogy a számláin lévő pénzek nagy részét (több mint kétmillió forintot) utalja át B. Zsolt és Lászlóné S. nevére, a megadott „biztonsági számlaszámra”. A károsult ezt megtette, mire azt ígérték neki, hogy két óra múlva, a veszély elmúltával, visszautalják neki az összeget.
A csaló azt is mondta, hogy ha bármi probléma van, az OTP direkt számát kell hívnia, amit meg is adott a telefonáló. Az átvert nő fél óra múlva betelefonált a bankba, és leesett neki, hogy csalók áldozata lett. Feljelentést is tett az ügyben. Több száz károsult lehet. Korábban mi is írtunk hasonló történetekről, például itt és itt.