Ifj. Lomnici Zoltán történelemhamisítással vágott vissza az Orbánnal viccelni merő osztrákoknak

2021. április 13. – 15:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Áll a bál az osztrák média egy része és a magyar kormánymédia között, miután a Profil nevű osztrák újság egy – egyébként elég alacsony színvonalú – szatírával reagált arra, hogy az M1-en lejárató anyagot készítettek az egyik újságírójukról (a vele készült interjúnk itt olvasható). Az ok annyi volt, hogy az újságíró kérdéseket mert feltenni a Fidesznek. A Profil szatírája egy fiktv interjú, amiben Orbán Viktor azt mondja többek között, hogy „szólítson Führernek”. Ez elég volt ahhoz, hogy a közmédia egyik kedvenc beszélő feje, ifj. Lomnici Zoltán is megszólaljon az ügyben, aki korábban leginkább azzal került be a hírekbe, hogy az MTVA riportere adta a szájába a saját nyilatkozatát. A gond csak az, hogy Lomnici szándékosan félreértelmezte az osztrák cikket, illetve nincs teljesen képben a történelemmel sem.

Lomnici a fideszes Civil Összefogás Fórum (CÖF) képviseletében kérte ki ezt a példátlan támadást Orbán Viktor nevében, meglehetősen unortodox formában:

Lomnici a posztjában arra szólítja fel a Profilt, hogy hagyja békén és kérjen elnézést a magyar közmédiától és kormánytól. A CÖF vezetője odáig megy, hogy

„Az osztrákok 99%-a népszavazás keretében Hitler mellett tette le a voksát 1938-ban. Ezért a Profil című osztrák lapot önmérsékletre szólítom fel, ha bármely legitim kormány vezetőjét a Führerrel próbálják azonosítani.”

A gond csak az, hogy Lomnici vagy nincs tisztában a történelemmel, vagy szándékosan ferdít. A Tényleg történelemtudományi szakoldal jelezte, hogy a Lomnici által állítottak nem teljesen fedik a valóságot, több okból is.

  • Az Anschlussról tartandó népszavazást ugyanis nem tartották meg, mert Hitler tudta, hogy az Anschlusst éppen a népszavazásra támaszkodva próbálja meg majd elutasítani az osztrák kormányfő.
  • Hitler így gyorsan meg is szállta Ausztriát, és már csak a náci uralom alatt tartottak egy látszat-népszavazást, ami – a Tényleg szavaival élve – annyira tekinthető tisztának, mint a Kádár-kori tanácsválasztások.
  • A Tényleg arra is felhívja a figyelmet, hogy Lomnici szándékosan félreértelmezte a Profil paródiacikkét, hiszen abban nem Orbánt hitlerezték le, hanem éppen abból csináltak viccet, hogy maga Orbán beszél úgy az osztrákokról, mint Hitler híveiről.

Az elmúlt időszakban nem ez az első eset, hogy a kormány tagjai vagy a kormánypárt holdudvarához szorosan kötődő beszélő fejek szándékosan kiforgatják a történéseket, majd az alapján egészen hajmeresztő konklúzióval vágnak vissza.

A Hertha focicsapatából a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt kirúgott Petry Zsolt ügyében Gulyás Gergely minszterelnökséget vezető miniszter ragadtatta el magát olyannyira, hogy Petry kirúgása

a náci Németország totalitárius rendszerére emlékeztette.

Az más kérdés, hogy utólag kiderült, hogy a fideszes KESMA alá tartozó Magyar Nemzet önkényesen kiszerkesztette Petry mondandójának egy részét az interjúból, például azt, hogy véleménye szerint boldog családi életet élhet egy olyan gyerek is, akinek azonos neműek a szülei. A Magyar Nemzet főszerkesztője egyébként annak a Magyar Nemzeti Médiaszövetségnek is az elnöke, amely nyíltan kiállt a közmédia osztrák újságírónő elleni lejárató riportja mellett.

Gulyáséhoz hasonló következtetésre jutott korábban Kovács Zoltán kormányszóvivő is, akin elég sokszor kérték már számon Európában, a Soros György elleni kormányzati lejáratóhadjárat antiszemita felhangját. Kovács ezt nemcsak elutasította, de 2017-ben még csavart is egyet rajta, és levezette az ATV-ben, hogy

igazából azok az antiszemiták, akik szerint a Fidesz antiszemita indíttatásból támadja Soros Györgyöt.

A csúcs viszont egyértelműen Demeter Szilárdhoz köthető, akinek a holokausztrelativizálásából óriási botrány lett, de ettől függetlenül pár hónappal később már milliárdos állami programmal bízták meg, és gyakorlatilag alátolták a Hajógyári-szigetet, a Petőfi Rádiót és TV-t és az A38 hajót is. Mindazok ellenére, hogy az egyik alkalmazottja később éppen Demeter nyilatkozata miatt mondott fel a munkahelyén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!