Már a legelején átgondolatlan volt a rendszer, össze is omlott

2021. március 06. – 14:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Technikai problémák miatt le kellett állítani pénteken a hétvégi SMS-értesítős tömeges oltást, mert az egész folyamatba sehol nem volt betervezve az egyeztetés, nem mondták meg előre, hogy melyik lakcímet kell megadni, de nem gondoltak arra sem, hogy több ember is regisztrálhat ugyanazzal a telefonszámmal. A mai napig nem tudni azt se, hogy milyen adatbázisból szívta be a címeket a rendszer, és az össze volt-e fésülve a beadott oltások adatbázisával. Szombatra aztán kiderült, hogyan lehet kijavítani a hibát, több mint egy nap után megadták végre azt a telefonszámot, amelyen jelezhetők a problémák.

Müller Cecília szerdán jelentette be, hogy a hétvégén 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget terveztek beoltani az AstraZeneca oltóanyagával. Csütörtökön el is kezdték kiküldeni az SMS-eket az érintetteknek, csakhogy aztán kiderült, van egy kis probléma.

Leállították az oltást

Több olvasónk is jelezte, hogy az SMS alapján akár száz kilométernél is messzebbre kellett volna utaznia az oltóponthoz, van, aki pedig úgy kapott meghívót, hogy korábban már megkapta a vakcinát.

Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban azt mondta, hogy technikai problémák vannak az adatalapú tömeges oltással, ezért az egész rendszert meg kellett állítani, az adatokat pedig felül kell vizsgálni. Ugyancsak ezt erősítették meg később az operatív törzs tájékoztatóján is, ahol arról beszéltek, hogy „szinkronizációs problémák” vannak az adatbázissal, ezért csak később oltják be azt a 74 ezer embert, akit SMS-ben már értesítettek.

A probléma forrása a miniszterelnök szerint az volt, hogy nagyon sok ember nem ott lakik, ahol a nyilvántartás szerint az állandó lakhelye van, van, aki pedig évek óta nem járt az háziorvosánál, és közben megváltozott a lakhelye.

Nincs pontosítva a lakcím fogalma

A regisztrációnál a vakcinainfo.gov.hu felületén két olyan adatot kellett megadni, amely alapján az oltást szervezők a lakcímhez párosíthatták az oltópontokat – mint később kiderült, hibásan.

Az egyik a TAJ szám, a másik pedig a lakcím. Előbbi esetében gyakran valóban nem kerül be a változás a rendszerbe, ha csak külön nem jelzi a páciens, mint ahogy a lakcímadatok se mindig a legpontosabbak. Az egész problémát azonban úgy lehetett volna a legkönnyebben kiküszöbölni, ha

a regisztrációnál egyértelműen ott lett volna, hogy milyen lakcímet kell megadni, de az se derült ki, hogy pontosan miért van szükség erre az adatra.

Így sokan nagy valószínűséggel azt gondolhatták, hogy a lakcímkártyájukon feltüntetett állandó lakhelyüket vagy ideiglenes tartózkodási helyüket kell beírni, hiszen a formális nyilatkozatokban általában azt kell feltüntetni.

Csakhogy a lakcímadatok és a valódi tartózkodási hely sok esetben nincs összhangban. Épp ezért a lakcímek nyilvántartásáról szóló törvény is különválasztja a lakcím és az értesítési cím fogalmát. Az utóbbit kell kapcsolattartásra megadni a jogszabály szerint.

De nézzünk pár hétköznapi példát! Sok esetben nem engedélyezi a tulajdonos albérlőknek, hogy bejelentkezzenek a lakásába, de a kollégium vagy munkásszálló címét se szokás bejelenteni hivatalosan a kormányhivatalnál. Szintén probléma lehet, ha valaki átmenetileg egy távoli, beteg rokonnál tartózkodik, vagy a lakásfelújítás miatt nincs a bejelentett címén. Hiába írta ugyanis be például a nyíregyházi lakcímét a regisztációnál, ha december eleje óta valamilyen oknál fogva Budapesten lakik például.

Nem tudni, milyen adatbázisból dolgoztak

Egészen szombat délig azt se derült ki, hogy milyen elérhetőségen lehet jelezni a változásokat. Ha valaki nem pipálta be a regisztrációnál, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezelje az adatait, akkor még arról se kapott értesítést, hogy sikeres volt a regisztráció, mint ahogy azt se tudta ellenőrizni, hogy helyesen adta-e meg az adatait.

De elmaradt az adategyeztetés is azelőtt, hogy nekikezdtek a tömeges oltások szervezésének, pedig emailben vagy telefonon is lett volna lehetőség futni egy ilyen kört.

Volt egy másik probléma is az SMS-ekkel és a regisztrációval. Több olvasónk is jelezte, hogy nem tartalmazta az üzenet, hogy ki a címzett. A megszólítás mindössze annyi volt, hogy „Tisztelt Oltásra Regisztrált”. A vakcinainfón ugyanakkor egy telefonszámmal több ember is regisztrálhatott, ami jó is, hiszen sok családban egy telefont használnak. Csak épp az SMS-ek kiküldésénél nem pontosították, hogy kinek szól a meghívó.

Többen pedig azt írták, hogy úgy kaptak meghívót a hétvégi oltásra, hogy már korábban beoltották őket. Itt talán újabb „szinkronizációs probléma” lehetett,

de valójában azt se tudni, hogy milyen adatbázis alapján küldhették ki csütörtökön az SMS-eket, és ezt az adatbázist mikor frissítették utoljára.

Kérdést küldtünk erről szombat délelőtt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek és az operatív törzs sajtóosztályának, ám cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Egy nap után kiderült a rejtélyes szám

Orbán Viktor már péntek reggel beszélt egy telefonszámról, amin közvetlenül is lehet jelezni, ha valaki problémát észlel. Így például akkor is ezen a számon lehetett volna szólni, amikor kiderült, hogy át kell utazni a fél országot az oltáshoz. Csakhogy ezt az elérhetőséget senki nem ismerte. Hiába kérdezett rá a riporternő is, nem tudta fejből megmondani a miniszterelnök, és később az operatív törzs tájékoztatóján se árulták el, hogy hol jelezheti, akinek valamilyen gondja akad.

Több mint egy nappal később, szombat dél után nem sokkal végre kiderült.

A 1818 telefonszámon és emailben, az [email protected] címen lehet kérni a pontatlan adatok javítását.

Szombaton egyébként az is kiderült, hogy annak se kellett visszafordulnia, aki a lemondó SMS ellenére is elment az oltópontra. Beszéltünk egy háromgyerekes budapesti férfival, aki megkapta az oltást. Azt mondta, a helyszínen az orvosok és nővérek felkészülten várták az oltásra érkezőket, és senki sem mondta neki, hogy elmarad.

Az oltási program a kormány tájékoztatása szerint egyébként hétvégén is zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm és a Moderna oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Az AstraZeneca-vakcinával való felfüggesztett oltást pedig a jövő hét második felében folytatják.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!