„Totális a káosz, de nyilván az oltakozó lesz a hülye, hogy nem ment el”

2021. március 05. – 11:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján közölte, hogy a hétvégén nagyszabású oltási akció keretében 74 ezer AstraZeneca-vakcinát szeretnének beadni 60 év alatti krónikus betegeknek. A háziorvosok tehermentesítése miatt ezt a kampányt kórházi oltópontokon tervezik/tervezték megvalósítani, de hogy a rendszerben hiba van, arra péntek reggeli interjújában Orbán Viktor is utalt. Nagyon sok beteget lakhelyüktől akár több száz kilométerre lévő kórházakba is hívták sms-ben, vagy olyanokat értesítettek ki újra, akik már kaptak vakcinát. Ezt tanúsítja az a rengeteg olvasói levél is, ami a Telexhez érkezett.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel. A problémák miatt Orbán azt mondta, hogy az egész rendszert meg kellett állítani, és az adatokat fölül kell vizsgálni.

Hogy pontosan mit jelent az, hogy az egész rendszert megállítják, és mi lesz azokkal, akik kaptak behívót, egyelőre nem egyértelmű, ennek részleteiről nem beszélt a miniszterelnök. Az anomáliák érzékeltetésre viszont közzétesszük olvasóink tapasztalatait.

A legtöbb emberből az értelmetlenül nagy távolságok váltottak ki megütközést, sokakat több mint száz kilométerre lévő oltópontokra hívtak be, esetenként többmegyényi távolságokra. A probléma forrása Orbán szerint az lehet, hogy nagyon sok ember nem ott lakik, ahol az adatok szerint az állandó lakhelye van; van, aki évek óta nem volt háziorvosnál, de közben megváltozott a lakhelye (tehát kikerült valahogy a rendszerből); és a lakcím-nyilvántartások sem stimmelnek sok esetben.

„Én is megkaptam az sms-t, hogy a kilencven kilométerre lévő siófoki rendelőbe menjek Zala megyéből. Tehát nem Nagykanizsa, Keszthely esetleg Zalaegerszeg. Nem. Siófok. Ennek ellenére szívesen el is mennék,ha éppen nem kellene dolgoznom. Értem én hogy hétvégére szervezték, mert nagyrészt akkor szabad a legtöbb ember, de elfeledkeztek azokról akiknek a munkaideje nem szorítkozik a munkanapokra. Azt gondolom, ha legalább kedden vagy szerdán kiküldik az értesítéseket, akkor lehetőség lett volna a műszak, vagy az ügyelet átszervezésére. Így sajnos nem tudom megkapni az oltást és sejtem, hogy jó pár hetet veszíteni fogok vele” – írta egyik olvasónk.

„Édesanyámnak a Zala megyei Nagykanizsáról a Veszprém megyei Veszprémbe kellene hétvégén utazni, ez 2x154 km autópályán, vagyis oda-vissza 308.”

Egy másik olvasónkat Aszalóról a 120 kilométerre lévő gyöngyösi Bugát Pál Kórházba hívták, de tudunk olyan 65 év feletti kőszegi lakosról, akit Budapestre rendeltek be délután ötre. Többen azt írták, hogy távoli pontokra nem is tudnának odaérni a megjelölt időpontra autó nélkül. Hívtak például Budapestre a 160 kilométerre lévő Devecserről is oltakozót, és a Fejér megyei Abáról is rendeltek be Zalaegerszegre jelentkezőt, csak egy irányba számolhat négyórás úttal.

Többeknél visszatérő probléma, hogy ha vállalnák is a távol oltópontra való elutazást, nincs sok esélyük hazatérni az este nyolckor kezdődő kijárási tilalom előtt.

„Feleségem Tatabányára kapott időpontot 16:30 órára. Ráckevén lakunk, így ez személykocsival a navigáció szerint 105 km és 1 óra 12 perc. Tömegközlekedéssel kb. 4 óra az út oda, 4 óra vissza. Kérdezem én, ha tömegközlekedve megy, hogyan fog hazaérni 20:00 óra előtt.”

„Kiskőrösről Budapestre kellene mennem oltásra. Ráadásul délután 5 órára. Mint jelezték, az oltási procedúra egy órát vesz igénybe, így este a kijárási tilalom után érnék haza. Nem értem.”

Egy másik, többek által felvetett probléma, hogy hogyan értesülnek időben az oltakozás lehetőségéről azok, akik vonalas telefonszámot adtak meg, vagy ha egy házaspár közösen használja ugyanazt a telefont.

„Az én nyűgöm, hogy mivel regisztráláskor vonalas telefonszámot adtam meg, most krónikus betegként hiába várom az sms-t. Email nem érkezett, csak postai értesítés, de abban még arról írtak, hogy a háziorvos fog értesíteni. A háziorvosom viszont nem tud segíteni, nincs rálátása a hétvégi oltási akció adatbázisára. Vakcinainfo információs telefonszámai elérhetetlenek, folyamatosan foglaltak, sorban állás nincs.”

„A krónikus beteg szüleim egy telefonnal rendelkeznek, ebből adódóan mind a két regisztrációnál ugyanazt a telefonszámot adtam meg. Tolnáról eddig Szekszárdra küldték az embereket, az sms szerint viszont Bonyhádra kellene valamelyiküknek mennie, csakhogy itt jön a nagyobb probléma. Az sms név szerint nem említi hogy pontosan kinek kellene menni. Szóval valószínűleg egyikük sem fog menni.”

A rendszer szétesettségét jelzi az is, hogy olyanokat is hívnak oltásra, akik már kaptak valamilyen vakcinát, és az is előfordul, hogy valakit két különböző vakcináról értesítenek.

„Jött az sms, vasárnap (03.07.) a megadott oltóponton (Jahn Ferenc Kórház) megkapom az oltást, vigyen magammal a papírt, amit postán kaptam. A háziorvosom 02.26-án beoltott, nála adtam le a fent említett papírt. Legalább a vakcina ugyanaz: Astrazeneca.”

„Én este fél 7-kor kaptam sms-t hogy holnap délben jelenjek meg az oltásomért a Kékgolyó utcai oltóponton. 16. kerületi lakos vagyok és 3 hete megkaptam már a háziorvosi rendelőben. Az ismétlő oltásra pedig majd 1 hét múlva van időpontom szintén helyben.”

„Krónikus beteg feleségem Dél-Budapestről sms-ben Balassagyarmatra hívták (95 km, 1,5 óra), tették mindezt úgy, hogy előtte egy nappal a Pfizerre is hívták. Totális a káosz, de nyilván az oltakozó lesz a hülye, hogy nem ment el.”

Egy budapesti háziorvos a Telexnek azt mondta: egy betegét már februárban beoltotta az AstraZeneca-vakcina első adagjával, de páciense most azzal hívta, hogy az sms szerint neki Mohácsra kellene mennie a második adagért. A háziorvos azt mondta: egyértelmű hibáról van szó, mert páciensének félre van rakva nála a második dózis, amit március második felében fog beadni neki.