Rendszerszintű technikai problémák miatt ideiglenesen leállították a tömeges oltást

2021. március 5. – 09:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának legfontosabb részeként a miniszterelnök közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel.

Eddig az volt a menetrend, hogy a háziorvos ismerte a betegeit, akik közül személyesen hívta be a regisztráltakat. Most azonban tömegesen oltanak, és „át kell állni az adatalapú oltásra”, viszont az adatalapú oltásnál „ha az adatok nem stimmelnek, akkor sajnos semmi nem stimmel” – mondta Orbán.

Emiatt fordul elő az olvasói jelzések szerint is jelentős számban (korábbi cikkünk erről), hogy olyan embereket hívnak be, akiket már beoltottak, vagy olyan helyre hívnak be valakit, ami nagyon távol esik a lakóhelyétől.

A problémák miatt Orbán jelentette:

„az egész rendszert meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük, és az adatokat fölül kell vizsgálni”.

Hogy pontosan mit jelent az, hogy az egész rendszert megállítják, mi van azokkal, akik kaptak behívót, egyelőre nem egyértelmű, ennek részleteiről nem beszélt a miniszterelnök.

Néhány perccel ezek után jelent meg a hír a kormányzati koronavírus-oldalon, amely szerint átmenetileg le is állították az épp csak meghirdetett tömeges oltást. „Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad. Az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva. A hiba javítása zajlik, minden érintettől elnézést kérünk” – írták.

A helyzet ugyanakkor bizonytalan, ugyanis idézett, a hétvégi oltás elmaradásáról szóló bekezdést néhány perccel a tájékoztatás megjelenése után gyorsan le is törölték.

Cikkünk megjelenése után kérdéseket küldtünk a Koronavírus Sajtóközpontnak, megtartják-e a hétvégére meghirdetett oltási akciót (ha igen, miért közölték először, hogy elmarad); illetve Orbán Viktor sajtófőnökétől is megkérdeztük, hogy mit jelent pontosan, hogy az egész rendszert meg kellett állítani. Amint érkeznek válaszok, új cikkel jelentkezünk.

A probléma forrása Orbán szerint, hogy nagyon sok ember nem ott lakik, ahol az adatok szerint az állandó lakhelye van; van, aki évek óta nem volt háziorvosnál, de közben megváltozott a lakhelye (tehát kikerült valahogy a rendszerből); és a lakcím-nyílvántartások sem stimmelnek sok esetben.

Vannak tehát problémái az adatalapú oltás szervezésének, ezeket „most ki fogjuk javítani”. Ma arról döntöttek, hogy feláll egy „külön operatív kis csoport” a probléma kezelésére.

Ezen a ponton a riporter, Nagy Katalin az oltási terv mentén folytatta volna a beszélgetést, a miniszterelnök azonban a szavába vágva jelezte, hogy „bocsánat, nagyon fontos, hogy van egy telefonszámunk, ezt kértem Müller Cecília asszonytól, hogy minden nap mondja be, ahol közvetlenül lehet jelezni, ha valaki problémát észlel, akár a rendszerben, akár saját magára vonatkozóan; és adnak tanácsot ott, hogy mit és hogyan kell tenni, hogy a hibát ki tudjuk javítani”.

Kapva kapott az alkalmon a közmédia műsorvezetője, és megkérdezte Orbántól, el tudja-e most is mondani a telefonszámot, mire Orbán egy kis papírsusogás kíséretében jelezte, hogy sajnos nem, nincs nála.

A technikai problémák tükrében különös megvilágításba kerülnek a miniszterelnök korábbi, oltásokkal kapcsolatos nyilatkozata:

  • „Ma egy általános, országos, egy-két nap alatt történő átoltásnak a föltételei megvannak.” (2020. december 18.)
  • „Ha sok vakcina van itt, akkor sokat és gyorsan oltunk.” (2021. január 03.)
  • „Egymillió embernek a két nap alatt történő beoltására is fel vagyunk készülve.” (2020. január 19.)

A kormányfő december 18-án egész pontosan a következőket mondta: „Tehát ma egy általános országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltásnak a föltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll. Az ehhez szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszínkijelöléssel, mindennel készen vagyunk, a vakcina hiányzik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!