Kétmillió forintot ajánlott a biztosító az M. Richárd-féle baleset után a 37 éves áldozat kétéves kisfiának

2021. február 9. – 12:23

frissítve

Kétmillió forintot ajánlott a biztosító az M. Richárd-féle baleset után a 37 éves áldozat kétéves kisfiának
A baleset helyszíne 2017. május 15-én – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Először fejenként kétmillió forintot ajánlott fel a Dózsa György úti baleset okozójának biztosítója annak a nőnek és kisfiának, aki 37 éves férjét veszítette el a balesetben. Vagyis a biztosító társaság úgy értékelte, hogy az akkor 1 éves és 10 hónapos gyereket kétmillió forinttal kárpótolni lehet azért, hogy apa nélkül fog felnőni.

A Kékfény készített riportot az özveggyel, aki a tragédia után csak másfél évvel tudta meg, hogy egyáltalán igényt tarthat kártérítésre, és három éve pereskedik azért, hogy a számára megfelelő összeget megkapja. Királyné Babodi Évával a rendőrségen ugyanis annak idején szó nélkül írattak alá egy papírt arról, hogy van-e bármilyen polgárjogi igénye, és ő úgy

válaszolt, hogy nincs.

Azt mondta, abban a helyzetben, azt sem tudta, miről van szó. Mivel a nő elsőre felháborítónak találta a biztosító ajánlatát, ügyvédje tanácsára bíróságra vitte az ügyet. Tárgyalás múlt héten is volt, de a nő nem kapott szót a bírótól.

A balesetek vétlen károsultjainak a törvény szerint több részből tevődik össze a kártérítése. Az viszonylag objektíven mérhető, hogy az elhunyt családtaggal mekkora összeg esik ki a családi kasszából, ám az érzelmi kárt nagyon nehéz felbecsülni. Évának kell majd bizonyítani, hogy tényleg szerette férjét, és iszonyatosan nehéz volt feldolgozni elvesztését.

Az ilyen típusú kártérítési ügyek elenyésző hányada, csupán egy százaléka kerül bíróság elé. Sokszor előfordul, hogy a biztosító korrekten méri fel a károsultak igényeit, ezért nincs per. De sokan azért döntenek úgy, hogy nem pereskednek, mert fontosabb számukra, hogy megküzdjenek a gyásszal. És van egy speciális, kelet-európai motívum is, nyilatkozta az ügytől független ügyvéd, aki biztosítókat és károsultakat is szokott képviselni.

„Én azt tapasztalom, hogy a károsult úgy érzi, hogy elveszít egy hozzátartozót, hogy most ő ebből pénzt kap, az milyen dolog már. Inkább ilyen szentimentális vagy érzelmi oldalról közelítik meg, amikor egy hozzátartozójuk elvesztése van, azt biztosan látom. Sok mindenkinél felmerült már, hogy érvényesíthet-e igényt úgy, hogy a családtag meghalt, mert mit fognak gondolni rólam, mint fognak beszélni rólam”

– magyarázta Szatmári Margitai Gergely ügyvéd.

A nyugati gondolkodásban fel sem merül, hogy szégyen lenne, ha kártérítést kérünk a szerettünk halála után. Éva is így gondolkozik. A fia jövőjét szeretné biztosítani. Ő 45 millió forintot kér. Ez manapság egy átlagos budapesti lakás értéke, és nagyjából ennyibe kerül M. Richárd autója újonnan, amivel ütközött a Dózsa György úton.

Tíz éve 260 millió forintot ért egy emberélet

A riportban foglalkoztak azzal a kérdéssel, ami az ilyen kártérítési ügyekben mindig felmerül, vagyis hogy

mennyit ér egy emberélet?

Objektív válasz erre nyilvánvalóan nincs, a Közlekedéstudományi Intézetben utoljára 10 éve viszont volt egy olyan kutatás, ami a tudomány eszközeivel próbálta meghatározni az összeget – részben azzal a szándékkal, hogy ez irányadó legyen a kártérítések ügyében. A szakértők egy átlagos, 30-as éveiben járó munkavállalót modelleztek, azt, hogy a családja mekkora összegtől esik el, ha ő meghal. Az anyagi értékek mellett az érzelmi kárt is modellezték. A végösszeg 260 millió forint. És ez egy 10 évvel ezelőtti számítás eredménye.

A biztosító a per jelenlegi állásában 20 millió forintot ajánlott, ha elállnak a további követelésektől. Éva és ügyvédje azonban úgy vannak vele, hogy ha már három évig pereskedtek, nem fognak meghátrálni.

A baleset ügyében az elsőfokú bíróság úgy látta, hogy nem csak M. Richárd vétkes, hanem a másik sofőr is. Ugyanis amikor balra befordult M. Richárd elé, levágta a kanyart, és későn észlelte a 140-el közelítő Mercedest. Beszédes, hogy a baleset után átépítették a kereszteződést, ma már lámpa szabályozza a balra fordulást. M. Richárd első fokon 4 év letöltendő fogházat kapott, a másik sofőrt azonban csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A jog szerint abban az esetben, ha mindkét fél felelősségre vonható a balesetért, mind a két fél biztosítója felelős. A Dózsa György úti balesetben azonban M. Richárd és a másik fél biztosítója is az Allianz Hungária volt. Kértek tőlük interjút, de nem éltek a lehetőséggel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!