… Az ingatlanok a jövő szeptemberben induló új tanárképzésnek adnának majd otthont. … Illetve szintén ebben a csomagban tették lehetővé arról, hogy a fogyatékkal élők ápoló, gondozó célú lakóotthonát maximálisan 14 férőhelyig bővítsék. … Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításának elfogadásával egyebek mellett arról döntöttek a képviselők, hogy a jövőben határon túli magyar gyerekek 14 éves korukig ingyenesen utazhatnak a helyközi közlekedésben Magyarországon, míg a 14 és 65 év … közöttiek évi négy alkalom helyett 12 alkalommal jogosultak ingyenes utazásra. …
… Néhány óra alatt 16 ezer villámot detektáltak az érzékeny műholdas műszerek. … Az 1991-es Fülöp-szigetei hatalmas Pinatubo kitörés (VEI 6) óta a mostani Ruang-kitörés tehát a három legnagyobb között van és még nem biztos, hogy vége. … Ehhez nagyon nagy mennyiségű, legalább 5-10 millió tonna kén-dioxidnak kell eljutnia a magas légkörbe, a sztratoszférába. … Több mint 20 éven keresztül nyugalom volt ezen a területen, utoljára 2002. szeptember végén volt aktív a vulkán. Azóta zöldellő erdő borította be a vulkáni hegyet. Most minden szürke, sok helyen a fákat elfektette a lezúduló piroklaszt-ár. … Az április 16-17-i kitörés előtt a vulkanológusok pontos előrejelzése alapján a szigeten élő 840 lakost kitelepítették, így szerencsére nincs áldozata a hatalmas vulkánkitörésnek. …
… Varga Judit pedig „jó nagy butaságot csinált” azzal, hogy aláírta igazságügyi miniszterként az államfő kegyelmi döntését, amit meg kellett volna beszélnie a kormányfővel, ahogyan Dávid Ibolya tette 1998-ban. … Ötezer milliárdot állítottam le 2022 szeptemberében, most pedig egy nagyjából 600 milliárdos halasztásról is döntést kellett hozni” – Lázár szerint ez is mutatja, hogy nincsenek politikai ambíciói, mert akkor inkább osztogatna. … A Fidesz 14 évéről: „Aki annyi ideje van a politikában és annyi ideje kormányoz, mint Orbán Viktor, természetes, hogy nem hiba nélküli.” „14 év alatt a Fidesz vezetői közül a valóságérzékelése sok mindenkinek sérült, ám ez épp Orbán Viktorra jellemző …
… Két hónappal ezelőtt derült ki, hogy Gérard Depardieu-t feljelentette egy díszlettervező azt állítva, hogy a most 75 éves Gerard Depardieu a 2022-ben bemutatott Les Volets Verts (A zöld redőnyök) című film forgatása során, 2021 szeptemberében brutálisan … Tavaly decemberben egy újságíró is feljelentést tett ellene egy 1995-ös eset miatt. …
… A DK azt ígéri, hogy amint megkapták az adatokat az MVM-től, azokat nyilvánosságra is hozzák. 2021 szeptemberében jelentette be a magyar kormány, hogy 15 éves gázszállítási szerződést írt alá a Gazprommal, amelynek pontos részletei titkosak. …
… A tendert az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) írta ki, a nyílt uniós eljárás tavaly szeptemberben indult el, a végső ajánlattételi határidő 2023. november 23. volt. … A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2023-as összesítése szerint Szíjj a hatodik leggazdagabb magyar 280 milliárd forintra becsült vagyonnal. … A cég honlapján szereplő adatok szerint a hármas tagolású acélhíd teljes felülete 18 ezer négyzetméter lesz. …
… Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Qubit közérdekű adatigénylésére megosztotta az adatait az ALS-ben szenvedő betegekről. 2020 előtt a mozgatóneuron-megbetegedésként felismert és regisztrált esetek száma 22 fő volt. 2020. január 1. … és 2023. szeptember 30. között összességében 78 beteget jelentettek be. …
… Ezután 2023 márciusában soron kívül további 11 háziorvosi ellátást végző szolgáltatót is felkerestek az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régióban. … Ennek során a vizsgált rendelők 12 százalékát továbbra sem találták meg az orvosi ellátás helyéül megnevezett címen. … A Népszava információi szerint áprilisban a hevesi, augusztusban és szeptemberben a vasi, októberben pedig a tolnai háziorvosi szolgálatokat fogják ellenőrizni, és az ezer fő feletti praxisok felkeresését tervezik az ellenőrök. …
… Az április 11-i kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt , hogy a megállapodás nem sérti Magyarország szuverenitását, mert annak alapján a kínai rendőrök nem viselhetnek fegyvert, és nem intézkedhetnek önállóan Magyarországon. … A Sziget Fesztiválra „a korábbi években angol, holland, német és francia rendőrök segítették a magyar egyenruhások munkáját, de a Forma-1 Magyar Nagydíjra is több mint 10 éve rendszeresen érkeznek külföldi – horvát, szlovák, román, osztrák, lengyel – … Szerbiában térfigyelők telepítése is az együttműködés része volt Kínának Szerbiával is van hasonló megállapodása, amelynek alapján már tavaly szeptemberben kilenc kínai rendőr érkezett az országba, ahol október végéig 20 szerb rendőrrel közösen járőröztek …
… Szerinte nem lesz érdemi hatása annak, hogy a jegybank újabb 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és itt a vége a tavaly szeptember óta tartó kamatcsökkentési hullámnak. … A legnépszerűbb, 10 évre fixált lakáshitelek árazásában irányadó referenciakamat, a 10 éves BIRS értéke április közepe óta újra 7 százalék felett van, ami azt jelenti, hogy a banki ajánlatok átlagos hitelköltsége immár újra a referenciakamat szintje alatt …