Archívum

Tényleg jobban fenyegeti az elszegényedés a svédeket, mint a magyarokat?
Miközben uniós összehasonlításban szerényen élnek a magyarok, a statisztikák szerint a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatainak is viszonylag kevéssé kitettek – e furcsa kettősség...
Körülbelül 20 ezer magyarországi apa kap gyest vagy gyedet
A kormány közleménye szerint a szülések 60 százaléka ma már apás szülés.
Biztost nevezett ki a mosonmagyaróvári kórház élére az országos kórházi főigazgató
A Karolina Kórházban hétvégenként már nem lehet szülni, és más ellátásokat sem tudnak megoldani.
Magyarország legyőzte a végső győzelemre is esélyes Szerbiát a női kosárlabda-Eb-n, ezzel a...
Legalább öt pont különbség kellett a csoportelsőséghez, nagy fordítással hat lett belőle, 81-75-re verték a címvédőt.
Kínában építettek egy repülő csészealjat, meg is volt az első tesztrepülés
Igaz, hogy csak 15 percet tud repülni, de külsőre teljesen olyan, mint amit az ufófilmekből ismerünk.
Megakadályoztak egy terrortámadást a bécsi Pride ellen
A rendőrök szerint az elfogott három gyanúsított osztrák állampolgár bosnyák és csecsen gyökerekkel, mindegyikük szimpatizál az Iszlám Állammal.
Vitray Tamás 90 évesen a Youtube-on indít saját műsort
Fiai és unokái vették rá a visszavonulását már többször bejelentő tévést, hogy jelentkezzen egy podcasttel.
Újra kiadják a kultikus vicclapot, a Ludas Matyit
Csak most már Ludas Mátyás lesz a neve. Június 21-én jelenik meg először több mint harminc év után.
Micheliszt kilökték a Hungaroringről, épphogy elkerült egy nagyobb balesetet
A túraautós futamon nem sokkal a rajt után vágtak a magyar pilóta elé, aki hirtelen szembe találta magát a többiekkel.
Ment a házfelújítás, beterítették az autót, félresikerült a takarítás: a kár 300 ezer forint
Összekarcolták Róbert autóján a fényezést, ezután több mint két évig pereskedett a kivitelezővel. A bíróság nagyon érdekes ítéletet hozott az ügyben: nem azért marasztalták el a céget, mert...
Kövess minket Facebookon is!