Biztost nevezett ki a mosonmagyaróvári kórház élére az országos kórházi főigazgató

2023. június 18. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos kórházi főigazgató hétfőtől biztost nevezett ki a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet élére.

A Facebookon megjelent közlemény szerint Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató, június 19-ei hatállyal Dr. Ézsi Robint bízta meg a kórházban folyó „stratégiai és operatív ellátási folyamatok megerősítése érdekében”.

A biztos feladata, hogy támogassa a kórházban végzett szakmai tevékenységek szervezését, és ezáltal javuljon a helyi lakosság ellátásbiztonsága. Ézsi Robin áttekinti az intézmény működési folyamatait, és javaslatot tesz egy olyan intézményi szakmaszerkezeti struktúra kialakítására, amely garantálja a lakosság számára az egészségügyi ellátás lakóhelyközeli elérését – olvasható a közleményben.

Mint korábban megírtuk: az elmúlt két évben több mint 250 millió forintot tett be az állami fenntartású Karolina Kórház működtetésébe a mosonmagyaróvári önkormányzat, hogy ne kelljen osztályokat bezárni, márciustól mégis komoly változások történtek.

Többek közt a hétvégéken a kismamákat és babákat át kell vinni Győrbe, mert csak ott kísérnek szüléseket. Az egynapos sebészeti beavatkozásokkal Csornára vagy Kapuvárra kell menni, a többnapos ellátást igénylő esetekkel Sopronba, Győrbe, Csornára, Kapuvárra, Sopronba. A kórház főigazgatója korábban azt mondta: a szakemberek száma (hiánya) határozza meg, hogy tudnak-e minden szakterületen 0–24 órában ellátást nyújtani. Az intézmény helyzetéről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!