Micheliszt kilökték a Hungaroringről, épphogy elkerült egy nagyobb balesetet

2023. június 18. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

Michelisz Norbert a hungaroringi hétvége előtt vezette a túraautós TCR World Tourt, de a második magyarországi futamon nem sokkal a rajt után egy baleset részese volt, így nem tudott pontot sem szerezni.

A második futam rajtja után az első kanyarban Santiago Urrutia meglökte a Dusan Borkovicsot, aki elvesztette uralmát az autója felett, és Michelisz elé sodródott. A Hyundai magyar pilótája jobbra rántotta a kormányt, a fűbe is lement, de így is összeütközött Borkoviccsal, és ő is megpördült. Michelisz szerencséjére hátulról már senki sem szaladt bele.

Michelisz a futam után azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy az autója annyira megsérült, hogy lehetetlen volt vele jó eredményt elérni. A versenyt így sem adta fel, kétszer is kiment szereltetni a boxba, és magányosan autózva a 19. helyet érte el. Azt mondta, hogy a magyar közönség miatt is ment végig, de azzal is számolhatott, hogy különböző büntetések és hátrasorolások miatt végül pontszerző lesz.

Michelisz szombaton hatodik lett a Hungaroringen, így akkor szerzett pontot, de 25 pontos előnyéből végül 16 pontos hátrány lett összetettben. A bajnokságban a Link&Co pilótája, a francia Yann Ehrlacher vezet, Michelisz a második, 11 ponttal előzi meg csapattársát, a tavalyi bajnok Mikel Azconát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!