Archívum
Mészáros Árpád Zsolt is otthagyta az Operettszínházat
Ő már a harmadik művész, aki távozik az intézményből az elmúlt két hónapban. Szerinte az intézményben az utolsó pillanatban változtatnak a szereplőkön attól függően, ki lojális a rendszerhez.
Magyarország az EU második legelhízottabb tagállama
És a 2010-es évek második felében még nőtt is az elhízott magyarok aránya.
Meghalt Fritz Wepper, aki Harry Kleint játszotta a Derrickben
3 éve diagnosztizáltak nála daganatos megbetegedést, 82 éves volt.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója
A cég igazgatótanácsának elnöke, és a kereskedelmi gépekre szakosodott részlegük vezetője is távozik.
Bodrogi Gyula elesett a Nemzetiben, megrepedt egy csontja, de továbbra is játszik
A 89 éves színművész jól van, a héten is színpadra lép az Egri csillagokban.
Az európai zöldek felfüggesztik az együttműködést az LMP-vel Vitézy támogatása miatt
Az európai pártcsalád, ahol az LMP teljes jogú, a Párbeszéd társult tag, „egyértelműen” Karácsony Gergelyt támogatja.
Sok pénzt hoz a fegyvergyáraknak az ukrajnai háború, de az amerikai hadiipari fejlesztéseknek nem...
Egyszerűbb eladni a raktárban maradt, régebbi fegyvereket, miközben az amerikai védelmi beszállítók az ukrajnai háborúhoz köthető kereslettel járó olcsó pénz miatt nem akarnak új fegyverrendszereket...
Botka Endre: Ott akarok lenni az Eb-n, mindent megteszek azért, hogy visszakerüljek a válogatottba
Marco Rossi kihagyta a Fradi védőjét a keretből, Dárdai Mártont viszont behívta.
A szuverenitással magyarázta a kormány, miért fordult az EU természet-helyreállítási rendelete ellen
Időközben a nagy politikai kontextusban sok minden történt, mondta a múlt héten léket kapott, a Fidesz által támogatott javaslatról az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
IDF: A Hamász elbarikádozta magát az al-Sifa kórtermeiben, ők pusztítják el a kórházat
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.









