A Fidesz is megtapsolta Botka Lászlót a szegedi közgyűlés alakuló ülésén
A polgármester szerint a legfontosabb önkormányzati feladat a kínai BYD-gyár építésének segítése. Minden napirendi pontot egyhangúlag megszavaztak.

… A polgármesternek szintén kellemetlen közgyűlési szócsatákat okozó Joób Márton sem került be, aki egykor baloldaliként nyert a körzetében, majd az Összefogás frakcióban ült, de az előző ciklusban kizárták a frakcióból egy saját vállalkozással elkövetett … Joób most az elsőrendű vádlottja egy több százmilliós csalási ügynek, a pere jelenleg is zajlik a Szeged Törvényszéken . …

Leültünk megbeszélni, hogy alakítsunk egy bűnszervezetet és bűnözzünk?
A könyvelést végző iroda szerint csak a fordított áfával voltak bajok a több mint 200 milliós csalási ügyben Joób Márton cégénél. A szegedi politikus koncepciós pert emleget, amiben a...

… „Mostanában a közbeszéd szerint elég sok furcsaság van ebben az ügyben” – hangzott el kedden a Szegedi Törvényszéken abban az ügyben, amiben Joób Márton, a korábban Botka László frakciójához tartozó, jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő … Joób és köre a vád szerint egy négy megyében működő bűnszervezetet hozott létre, hogy műsorújság kiadásával és szórólapterjesztéssel foglalkozó cégét a piacon tudják tartani. … Az elsőrendű vádlott Joób Mártonra kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség, de a képviselő továbbra is kitart ártatlansága mellett. A vádlottak közül hatan korábban már bűnösnek vallotta magát, őket jogerősen el is ítélték. … Hogy Joób is adott-e neki, arra már nem emlékszik. Munkaadójának viszont a képviselőt tartotta. … A következő forduló időpontját június 20-ra tűzte ki a törvényszék. A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is. …

„Nem vagyok olyan, aki a cégeket eltüntetné vagy bujkálna” – mondta a tárgyalásán Joób...
A korábban Botka László frakciójához tartozó, jelenleg független szegedi önkormányzati képviselőt azzal vádolják, hogy társaival együtt nem fizettek rendesen adót, fiktív számlákat adtak ki és...

… „Nem vagyok olyan, aki a cégeket eltüntetné vagy bujkálna” – mondta szerdán a Szegedi Törvényszéken Joób Márton, korábban Botka László frakciójához tartozó, jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő és háromszoros világbajnok kenus. … Joóbra kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség. A politikus kitart az ártatlansága mellett. … A nyomozati dokumentumok szerint Joób cége a műsorújságok terjesztésével is foglalkozott, amit a politikus tagad. … A hatóságok mégis úgy látják, hogy a terjesztést Joób Márton saját alkalmazottai végezték, a cégvezető azonban azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy alvállalkozói vannak, ezért fiktív számlákat fogadtak be, hogy minimalizálják az adóterheket. … A vélemény ismertetése után Joób Márton is megszólalt, aki szerint többször is visszaköszönt a megállapításban az ügyészség álláspontja. „Mennyire független ez a szakértői vélemény?” …

„Elém nyomta a papírokat, én meg aláírkáltam” – mondta a volt MSZP-s képviselőhöz köthető...
Joób Márton szerint megvezették, vádlott-társa szerint viszont mindent tudott a szegedi önkormányzati képviselő arról, hogy milyen csalások folynak a cégének dolgozó alvállalkozóknál.

… „Sosem fogadott be nagyobb számlát a cégem, mint amennyi munkát az alvállalkozó elvégzett” – mondta Joób Márton, korábbi szegedi MSZP-s, jelenleg független önkormányzati képviselő és háromszoros világbajnok kenus hétfőn a Szegedi Törvényszéken. … Reklám Az ügy még folyamatban van, Joób Márton, egy szeptember elején általa szervezett családi napon azt nyilatkozta a Szegedernek , hogy gondolkodik képviselői újraindulásán. … A két nő meghallgatása után Joób Márton állt az emelvényre. Az elmúlt alkalmakon feljegyzett észrevételeit 32 oldalban foglalta össze, és ezt olvasta fel a bíróság előtt. … Bár a terjesztő korábban azt mondta, látta a dokumentumban Joób Márton nevét, és ő maga is szerkesztette a fájlt, a politikus szerint hozzáférése sem lehetett, ezért a szavai nem hitelesek. … „Ez a vallomás igazi politikusi teljesítmény” – jegyezte meg a másodrendű vádlott, miután Joób végére ért a 32 oldalnak, majd úgy folytatta, hogy „Istennel van problémája Joóbnak, nem tudja az igazak álmát aludni, mert hazudik”. …

Nem állítottak ki fiktív számlát a százmilliós csalással vádolt MSZP-s képviselőnek az egyik...
Egy módosított vallomás és egy állítólagos bocsánatkérés a Joób Márton nevével fémjelzett több százmilliós csalási ügy újabb tárgyalásának keddi mérlege.

… „Voltak, akiket nem érte meg bejelenteni, mert akkora mínusz volt” – hangzott el kedden a Szegedi Törvényszéken annak a több százmilliós csalási ügynek a tárgyalásán, melyben egy szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő, a háromszoros világbajnok kenus … Joób Márton és társai érintettek. … Az előkészítő üléseken hat ember már bűnösnek vallotta magát, közülük többeket jogerősen el is ítéltek, Joóbra az ügyészség kilenc év fegyházbüntetést kért annak esetén, ha vall. … Hivatalosan nála dolgozott a másodrendű vádlott is, aki korábban többször hangsúlyozta, hogy fiktív számlák cseréltek gazdát Joób és a volt katona között. … Ügyészi kérdésre azt mondta, hogy nem állítottak ki egyetlen fiktív számlát sem Joób Márton részére. Jelenthet Sümeget is Sima üzleti kapcsolata volt a képviselővel, az alvállalkozója volt. …

„Fiktív számlák nélkül nem is működött volna a szórólapbiznisz” – csütörtökön is tárgyalták a...
Folytatódott a szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő, a háromszoros világbajnok kenus Joób Márton és társainak pere.

… Hat ember már bűnösnek vallotta magát, közülük többeket jogerősen el is ítéltek abban a több százmilliós csalási ügyben, melyben egy szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő, a háromszoros világbajnok kenus Joób Márton és társai érintettek. … Reklám Kedden Joób Mártont hallgatta meg a Szegedi Törvényszék, aki hosszasan beszélt a szórólappiac akkori helyzetéről, hogy hogyan került az üzletág Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, és hogy szerinte alvállalkozói megvezették. … „Csak egy stróman volt, a bűncselekményekről nem tudott” – jelentette ki a férfi a harmadrendű vádlott vonatkozásában, majd megjegyezte, hogy bűncselekményben szerinte „Szegeden és Békés megyében csak Joób Márton és én vettünk részt”. … Annyi volt beleírva, hogy Marci Ügyészi kérdésre a férfi azt is elmondta, hogy Joób Márton gazdasági cselekményben annyira vett részt, hogy bejárt tárgyalni cégekhez az árral kapcsolatban. … Pénzt is osztott borítékban, porciózott, de olyan is volt, hogy Joób maga borítékolta ki a pénzt. Vallomásában a harmadrendű vádlott elmondta, hogy őt becsapta és kihasználta Joób Márton, pedig szerette. …

A szórólappiacon Mészáros Lőrinccel is kiegyezett – vallomást tett a 271 milliós csalással vádolt...
A többszörös világbajnok kenus szerint a csalások a terjesztésnél történtek, ami a másodrendű vádlott feladata volt, neki pedig annyi teendője volt, hogy fizikai képtelenség lett volna egy...

… „Az indítványozott kilenc év fegyházbüntetés még a legsúlyosabb erőszakos elkövetők esetében sem megszokott” – mondta a vádlottak padján állva Joób Márton egykori szegedi MSZP-s önkormányzati képviselő és többszörös világbajnoki aranyérmes kenus kedden … Joóbra korábban ennyit kért az ügyészség, mivel őt és társait azzal vádolják, hogy egy négy megyében működő bűnszervezetet hoztak létre, így próbálva piacon tartani Joób szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét. … Mikor az ítéletek megszülettek, a bíró hangsúlyozta, hogy ez még nem bizonyítja Joób bűnösségét. Reklám Kedden ő mint elsőrendű vádlott állt a Szegedi Törvényszék dísztermének pulpitusán, és olvasta fel vallomását. … „Szerintem nyakatekert és rosszindulatú belemagyarázás az, amivel az ügyészség a bűnszervezet megalkotását indokolja” – mondta Joób Márton. … Joóbot is veszteségek érték, de mégsem hagyott föl az üzlettel, majd egy átrendeződés következtében az egész terjesztési terület Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, aki a piacon egyedüliként már szabadon nyomta fel az árakat Joób szerint, aki ekkor …

Bár nem idézték be, a tárgyalóteremben hallgatta végig Joób Márton szegedi...
A vád szerint százmilliókkal rövidítették meg az államháztartást, most újabb vádlottakat hallgattak meg Szegeden, ahol a tárgyaláson ott volt a korábban Botka László frakciójában politizáló...

… költségvetési csalási ügynek az előkészítése Szegeden, melyben a baloldali önkormányzati képviselő Joób … Mártont és tizenhét társát vádolják azzal, hogy bűnszervezetben több mint 270 millió forinttal rövidítették … Joób nem volt beidézve, mégis a sarokból nézte a történéseket. … Joób Márton és köre ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert szerintük a szegedi önkormányzati képviselő, hogy szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét a piacon tudja tartani, társaival egy négy megyében működő bűnszervezetet … Meggondoltam magamat „Annyira nem értettem hozzá, dolgozni szerettünk volna” – mondta a keddi tárgyaláson a szegedi Törvényszéki palotában az a vádlott, aki Szolnokról jelentkezett be, ahol most előzetes letartóztatásban van egy másik költségvetési csalási … Ő a sport révén ismerkedett meg az elsőrendű vádlott Joób Mártonnal, aki ugye többszörös aranyérmes kenus, és egyik beszélgetésük során került szóba ez a „lehetőség”. … Joób Mártont az első előkészítő ülésen, még múlt kedden hallgatták meg. … Részben már elismerte A korábban a szegedi polgármester, Botka László frakciójában politizáló Joób Márton még 2020 nyarán került költségvetési csalás gyanújába. …

Kövess minket Facebookon is!