Rév Marcell Emmy-díjas operatőr azt üzeni a Filmintézet vezetőinek, itt a tökéletes alkalom beadni a lemondásokat
2025. január 6. – 12:12
„A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó Szövetség. Hétfőn kezdődik az első munkahét az évben, tökéletes alkalom beadni a lemondásokat”, írja vasárnapi, nyilvános Facebook-posztjában Rév Marcell Emmy-díjas operatőr. Rév hétfőn azzal pontosította a bejegyzést, hogy a filmügyi kormánybiztosra (Káel Csabára) és a döntőbizottság tagjaira gondolt, nem a Filmlabor vagy az Archívum munkatársaira.
A bejegyzésben az operatőr a Telex pénteki cikkét osztotta meg, ahol arról írtunk, a független filmeket kutató Konkol Máté szerint tavaly már több magyar film készült saját finanszírozásból, mint államiból. A 444 szerint ráadásul ha megnézzük a bevételi részt, még az is kijelenthető, hogy a nézők is inkább ezekre kíváncsiak, mint az adófizetők milliárdjaiból készült kurzusfilmekre.
Amíg a Nemzeti Filmintézet (NFI) hat 2024-ben megjelent filmet támogatott, addig összesen tíz olyan nagyjátékfilm került forgalmazásba, amelyeket máshogy finanszíroztak. A bevételt nézve is a független filmek vezetnek, ezek 1,4 milliárdot termeltek, az államiak viszont csak 1,2 milliárdot. A különbség első ránézésre nem tűnik nagynak, úgy viszont különösen szembeötlő, amíg a NER kegyeltjei akár több milliárd forintot is kaptak az adófizetőktől olyan projektekre, mint a Most vagy soha! vagy a Hogyan tudnék élni nélküled?, addig a független filmeken jellemzően baráti áron vagy szívességi alapon dolgozik a stáb.
Szeptemberben a Rév Marcelléhez hasonló gondolatot fogalmazott meg a Telex műsorában Szimler Bálint, a Locarnói Filmfesztiválon három díjjal elismert Fekete pont rendezője is. „Az elmúlt két évben három olyan magyar film készült, ami jelentős nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert. A Magyarázat mindenre Velencében, a 27 Cannes-ban és most a filmünk, a Fekete pont Locarnóban. Ezek a filmek mind állami támogatás nélkül készültek. (…) Én a lemondáson gondolkodnék Csabi helyében”– utal Káel Csaba filmügyi kormánybiztosra Szimler az interjúban.
Rákay Philip producer-influenszer – akinek rendszeresen ítél meg támogatást az NFI filmszakmai döntőbizottsága – áprilisban a Telex műsorában arról beszélt, ő választóként azt várja a kormánytól, ne menjen szembe a kultúratámogatás azzal, amit a világpolitikában képvisel. „Az mégiscsak hogy néz ki, hogy állami pénzből valaki pont az ellen dolgozik, amiért egy kormány küzd a világpolitika színpadán. Engem ez nemhogy nem zavar, én sokkal durvábban csinálnám, csak csöndben mondom. Tehát addig örüljön mindenki, amíg hála a jóistennek, és ezt örömmel mondom előre, hogy soha semmiféle ilyesfajta politikai ambícióm nem volt, de én biztos, hogy ebben sokkal keményebb lennék.” Rákay szerint „ha megnézzük, hogy az elmúlt 34 évben vagy akár az elmúlt 14 évben az Orbán-kormány ideje alatt kik kaphattak filmes támogatást, vagy milyen filmek születtek, messze még mindig átbillen hozzám képest túloldalra az arány”.
Rév Marcell-lel legutóbb egy éve beszélgettünk, ebben a beszélgetésben is szóba kerültek az ideológiai alapú állami támogatások. Rév szerint ezek rugalmasságra tanítanak: „A filmezés mindig kompromisszum, döntések tömkelegét kell meghoznod. Ha erre treníroztak, az jót tesz, mivel nincs olyan film, amiben ne kellene valamit áthidalni. Azok a jó filmesek, akik jó kompromisszumokat kötnek, mindegy, hogy egy főiskolás vizsgafilmről, vagy egy top televíziós sorozatról van szó”, mondta.