2024. szeptember 15. – 19:03
Az After+ vendége Szimler Bálint, a Locarnói Filmfesztiválon három díjjal elismert Fekete pont rendezője volt. Ebben a cikkben néhány gondolatot szöveges formában is kiemeltünk az interjúból.
Az oktatás helyzetéről
A Fekete pont című filmjével Szimler Bálint saját elmondása szerint egy mikroközösségen, az általános iskolai környezeten keresztül próbál rámutatni egy nagyobb, a társadalmunkat érintő problémára.
Szimler 9 évesen költözött Magyarországra családjával, ezért eleinte nem volt könnyű beilleszkednie az itthoni iskolai közegbe. „Felvettem a harcot a poroszos szigor ellen. Szemtelen, rossz gyereknek számítottam. Figyelmeztetőm vagy harminc volt egy tanévben. Olyan indoklással kaptam ezeket, hogy például Bálint többszöri rászólás után énekel az órán (…) A szüleim talán még kicsit örültek is neki, hogy nem csicskulok be, és kiállok magamért” – mondta saját élményeiről Szimler az adásban.
A rendező szerint nem sok minden változott ahhoz képest, amikor a nyolcvanas években járt még iskolába, és néhány helyen még romlott is a helyzet. „Van egy Szentgyörgyi Albert évnyitó beszéd még 1930-ból. Ugyanazokat a problémákat tematizálja, ami ma is jellemző. A poroszos nevelést, a túlzott mennyiségű tananyagot vagy azt, hogy a játékosság, pajkosság bűnnek számít, büntetni kell. Úgy fogalmaz nagyon frappánsan, iróniával, hogy
egy 6 éves gyerekre ugyanaz vár, mint egy apagyilkosra: 16 évnyi fegyház és kényszermunka.”
Szimler arra is kitér, amit egy másik oktatási szakértőtől hallott, hogy a gyerekekből a műveltség iránti kedvet öli ki a jelenlegi oktatási rendszer.
A magyar filmtámogatási rendszerről
„Kicsit fárasztó már, hogy újra és újra meg tudunk lepődni azon, hogyan működik a rendszer. A Nemzeti Filmintézettel (NFI) semmi más nem történt, mint ami megtörtént korábban, vagy történik épp más területen az országban: politikai alapon párthű dilettánsokat állítottak a vezetés élére, akik a kisebbségi komplexusuk miatt zokon vesznek minden kritikát” – mondja Szimler Bálint az állami filmtámogatási rendszer jelenlegi állapotáról.
„Az elmúlt két évben három olyan magyar film készült, ami jelentős nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert. A Magyarázat mindenre Velencében, a 27 Cannes-ban és most a filmünk, a Fekete pont Locarnóban. Ezek a filmek mind állami támogatás nélkül készültek. (…) Én a lemondáson gondolkodnék Csabi helyében”– utal Káel Csaba filmügyi kormánybiztosra Szimler az interjúban.
A történelmi filmekről
A rendező nagyon károsnak tartja filmszakmailag és kulturálisan is az utóbbi években érkező, állami pénzből készülő történelmi filmeket és sorozatokat. „A Most vagy soha! költségvetéséből 30-40 normál költségvetésű film készülhetett volna.” Szimler szerint a nagy költségvetésű történelmi filmeknek semmi köze nincs a művészethez, és nem járulnak hozzá a magyar kultúrához.
„Nekem frusztráló látni, hogy sok magyar ember jobban képben van az amerikai kultúrával, mint a magyarral. Ez azért van, mert az amerikaiak aktívan reagálnak folyamatosan a saját történéseikre. Ezt Magyarországon egyre kevésbé látom. Ez a köztévé feladata is lenne, de az MTVA archívumából egy másodpercnyi felvétel megvásárlása és felhasználása 40 ezer forintba kerül. Ez például akadályozza, hogy feldolgozzunk magyar eseményeket” – mondja az interjúban Szimler, aki szerint
nem az a baj, hogy Ákosról dokumentumfilm készül 280 milliós állami támogatásból, hanem az, hogy másról meg nem készül.
„Ha az ember kimond olyan dolgokat az NFI-ről, amiket én elmondtam, akkor tisztában van vele, hogy nem fogják támogatni a következő filmjét” – mondja saját helyzetéről a rendező.
Az SZFE cserbenhagyásáról
Szimler az interjúban azt mondja, hogy nagyon szívfájdító volt számára nézni az SZFE szétverését, és szerinte a magyar kulturális életben dolgozók cserben hagyták a hallgatókat azzal, hogy nem volt közös kiállás az egyetem mellett.
„Nagyon intelligensen reagáltak a fiatalok a kormány propagandistáira, meg erre a madárra, aki odaküldtek. Én ennél sokkal indulatosabb lettem volna.”
Az eltűnő magyar humorról
„Kilenc évesen Magyarországra kerülve az volt a legfeltűnőbb nekem, hogy mennyire jó humora van ennek a népnek, mennyire ironikusak, cinikusak tudunk lenni, hogy valami történik és másnap egész vicckönyv van belőle. Ez nagyon tetszett, ez volt az első dolog, amit értettem. Sajnálom, hogy ez a humor kisebbségi komplexusba kezd átfordulni. Talán jön vissza, de azt érzem, hogy nem olyan most a humora a népnek, mint annak idején” – meséli az interjúban Szimler Bálint, utalva ezzel arra is, hogy gyerekként 9 éves koráig Amerikában élt családjával.
