Rákay Philipék márciusi ifjakról szóló filmje 4,5 milliárd forintos állami támogatást kap

2022. január 26. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Grandiózus történelmi kalandfilm készül Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napjáról és egész estés dokumentumfilm a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott legnagyobb sikereiről – közölte szerdán a Nemzeti Filmintézet (NFI), amely mindkét film elkészülését támogatja.

Az 1848. március 15-i eseményekről szóló film gyártására a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg.

Ebből az összegből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás, amit Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával indokoltak. A most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk jegyzi, Lóth Balázs lesz a rendezője, Dobos Tamás pedig az operatőre. A forgatókönyvön is dolgozó Rákay mellett Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László dolgozik producerként ezen a projekten. Az áprilisban kezdődő forgatást 106 naposra tervezik, a cél pedig az, hogy Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára, vagyis 2023-ra a mozikba kerüljön.

A Nemzeti Filmintézet szerdai közleményében nem szerepel, de a Filmszakmai Döntőbizottság legfrissebb határozatából kiderül az is, hogy a Hadik András XVIII. századi huszárról Trill Zsolt főszereplésével készülő nagy költségvetésű, korábban 1,6 milliárd forinttal támogatott kalandfilmnek most további 20 milliót forintot ítéltek oda.

Az Egy, két, há’… Hajrá magyarok! munkacímen készülő, egész estés dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet közleménye szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott legsikeresebb éveit fogja feleleveníteni. A három olimpiai aranyat hozó 1997 és 2008 közötti időszakról szóló dokumentumfilm elkészítésére 585,4 millió forint állami támogatást adnak. A rendezője és producere Zákonyi S. Tamás, a várható megjelenési ideje pedig 2023 eleje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!