Jonathan Majors kirúgása a Marvel jövőjét is végleg eltemetheti

Legfontosabb

2023. december 19. – 21:39

Jonathan Majors kirúgása a Marvel jövőjét is végleg eltemetheti
Jonathan Majors, miután a bíróság bűnösnek találta bántalmazás miatt, 2023. december 18-án – Fotó: Jeenah Moon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Bántalmazás miatt bűnösnek mondta ki hétfőn a manhattani bíróság Jonathan Majors színészt, aki a vád szerint egy autóban megragadta volt barátnője karját, a háta mögé csavarta, és a fején is megütötte. Az áldozat állítása szerint eltört az egyik ujja, illetve zúzódások és vágások keletkeztek a testén. Az ítélettel nemcsak az ügy végére került pont: az elmúlt évek egyik legfelkapottabb színészét alig pár órával később kirúgta a Marvel is, ahol ezt megelőzően elképesztően nagy szerepet osztottak rá. Az elmúlt öt, illetve a következő öt év nagy Marvel-filmjeiben Majorsnek szánta a stúdió a főgonosz szerepét, azonban a mostani döntés értelmében teljesen újra kell írniuk a terveket. Ez még jól is jöhet a cégnek, hiszen a 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta alig-alig csináltak sikeres filmet vagy sorozatot, és ennek az egyik oka éppen a Majorsre írt történetszál.

A következő amerikai színészóriás lehetett volna

Jonathan Majorsról nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legforróbb név volt Hollywoodban az elmúlt időszakban. A 2010-es években még főleg kisebb tévés munkái voltak, ezek közül kiemelkedett a 2017-es When We Rise, amiben egy afroamerikai meleg aktivistát, Ken Jonest alakította. Az első komolyabb áttörést a 2019-es The Last Black Man in San Francisco hozta meg neki, ami nagy sikerrel debütált a Sundance Filmfesztiválon, majd a legmenőbb független filmstúdió, az A24 forgalmazta. Ezután már két nagyobb munkát is kapott: Az 5 bajtárs (Da 5 Bloods) című Spike Lee-filmben játszott, illetve megkapta az egyik főszerepet az HBO Lovecraft Country című sorozatában. Az utóbbiban nyújtott alakítására figyelt fel igazán a közvélemény (még Emmyre is jelölték), emiatt vált egyik pillanatról a másikra az egyik legfelkapottabb feltörekvő színésszé Hollywoodban.

Majors a Lovecraft Country után gyakorlatilag válogathatott a munkák között, és a következő években fel-felbukkant ugyan pár közepes fogadtatású filmben, a legismertebb szerepei már egyértelműen blockbuster produkciókhoz kötődtek, mint az idei Creed III vagy Kang karaktere a Marvel-univerzumban. Utóbbi volt az igazán nagy húzás, hiszen ezzel a Disney gyakorlatilag tíz évre előre megágyazott Majors szupersztárrá válásának. Kang ugyanis a Marvel-univerzum következő öt-tíz évének lett volna a központi figurája, a Bosszúállók: Végjáték utáni időszakot egyértelműen köré építették volna. Mondani sem kell, hogy egy ilyen szerep már az első pillanattól azzal járt, hogy Majors megérkezett az A listás szupersztárok közé.

Majors a Lokiban – Fotó: Disney+
Majors a Lokiban – Fotó: Disney+

Egészen a bántalmazási ügy kirobbanásáig úgy is tűnt, hogy Majorsszel óriásit húzott a Disney. A Loki első évadának nagy része Owen Wilson és Tom Hiddleston szerethetően fura párosáról szólt, azonban az utolsó epizódokban felbukkant már Majors is, és hiába volt képernyőn tizedannyit, azt a pár jelenetet olyan átéléssel adta elő, hogy minden Marvel-rajongó elégedetten dőlt hátra, hogy noha egyre rosszabbak a Marvel-filmek és -sorozatok, legalább a következő évek főgonoszát egy kifejezetten karakteres, tehetséges és elképesztő elánnal játszó színészre osztották. Az érzés pedig csak fokozódott, amikor Majors a Hangya és a Darázs: Kvantumániában is hasonló színvonalon hozta a karaktert.

Kang szerepe nemcsak a kereskedelmi sikerek miatt jött jól Majorsnek, hanem szakmailag is. A következő Marvel-főgonosz ugyanis jóval komplexebb karakter, mint a Josh Brolin (és egy rakás CGI) által alakított Thanos volt. A képregényekben Kang egy időutazó hódító, aki a Fantasztikus négyesből ismert Reed Richards leszármazottja, és a szuperhősöknek rendre meggyűlik vele a bajuk. Ráadásul az állandó időutazós koncepció miatt Kang alapvetően nem egy személy: minden idősíkon, dimenzióban és párhuzamos univerzumban van egy Kang, és ezek a Kangek – ahogy azt mi is láthattuk már különböző Marvel-produkciókban – egy idő után összefognak vagy éppen háborúznak egymással. Vagyis Majorsnek egy karaktert kellett sokféleképpen alakítania, ami kifejezetten izgalmas vállalás. Itt tudta volna igazán jól megmutatni, mennyire sokrétű színészi képességek birtokában van. Az persze más kérdés, hogy a Loki jóval gyengébb második évadában azért kiderült, hogy ha gyengén írt karaktert és forgatókönyvet kap, azzal ő sem tud csodát művelni:

Minden út Kanghez vezet

A 2019-es Végjáték rendkívül fontos pontja a 2008 óta dübörgő Marvel-univerzumnak: ebben a filmben teljesedett ki Kevin Feige, a Marvel-univerzum atyaúristenének több mint tízéves munkája. Itt ért össze minden történetszál, itt bukkant fel az összes addig bemutatott fontosabb karakter, és itt záródott le a közös munka több színésszel is, mint Robert Downey Jr.-ral vagy Chris Evansszel.

A Végjáték megjelenése nagyjából egybeesett a streamingháború kiéleződésével is, a Disney a konkurenciához képest kifejezetten későn indította el a saját szolgáltatását, cserébe elképesztő mennyiségű tartalom gyártását jelentették be. Elég megnézni, hogy 2019 nyarán Kevin Feige mennyi mindent jelentett be kizárólag 2020-ra és 2021-re: öt-öt filmet és tévésorozatot, és ezek között még nem is említette a Galaxis őrzői 3.-at, a Hangyát, a Pókembert, a Thor 4.-et vagy a Fekete Párduc 2.-t és a Marvel Kapitány 2.-t. És akkor még a rosszabbnál rosszabb tévésorozatokról nem is beszéltünk, mint a Moon Knight, a She-Hulk, a Titkos Invázió vagy a Loki második évada. Ja, és még két egész estés különkiadás (a Werewolf by Night és a Galaxis őrzői karácsonyi kiadása) is belefért a Disney+on, hogy tényleg azt érezhesse az ember, hogy nincs hónap új Marvel-termék nélkül.

Ezt az elképesztő kontentáradatot a tervek szerint egy jól ismert képregényes húzással kezelte volna Kevin Feige, aki tavaly ismét nagy bejelentést tett, gyakorlatilag felvázolta 2025-ig a komplett Marvel-univerzum jövőjét, benne nemcsak az ötödik, hanem a hatodik fázissal is. Arról, hogy mik ezek a fázisok (inkább szakaszok), és miket is jelentett be Feige, mi is részletesen írtunk annak idején. De a kulcsszó már akkor is egyértelműen a multiverzum volt.

A multiverzum egy kedvelt képregényes motívum, és a történelem során a DC és a Marvel is sokat használta, ha épp egy nagy megújulásra vagy csúnyábban mondva soft rebootra készült a háttérben. A multiverzum lényege, hogy végtelen mennyiségű párhuzamos valóság létezik, van, ahol Amerika Kapitány nő, vagy az összes szuperhősből zombi lett – ezt mutatja be a Disney+ animációs sorozata, a What If…? is. És amikor összeérnek a multiverzumok, akkor lesz igazán fontos szerepe az időutazó, dimenzióugró Kangnek, a hódítónak, akinek ez hazai pálya. És persze a Marvelnek is, hiszen ennek a koncepciónak köszönhetően simán be tudják mesélni utólag a nézőknek, hogy Andrew Garfield és Toby Maguire ugyanúgy Pókember, mint Tom Holland, és hogy a Fox X-Men-filmjei valójában a kánon részének számítanak, hiába készültek még az előtt, hogy a Disney felvásárolta volna a Foxot.

Ez konkrétan egy „Ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártya a Marvelnek, hiszen ha utólag kell átmagyarázni valami történést vagy, mondjuk, színészt cserélni egy karakternél, akkor elég csak kitalálni valami multiverzumos humbugot, és probléma megoldva.

Feige egyértelműen azért erőlteti ezt a nézők által egyre nehezebben követhető és az elmúlt évek filmjeit és sorozatait szétbarmoló megoldást, hogy gond nélkül integrálja a Foxtól pár éve megvásárolt X-Men és Fantasztikus Négyes karaktereit a nagy Marvel-univerzumba. Ehhez persze az is jól jött, hogy a képregényekben rengeteg ilyen, már jól ismert történet létezik.

Ezek közül a legismertebb a Marvel esetében a Secret Wars történetszál. Ebben egy idegen lény összezárja a világ összes fontosabb szuperhősét és -gonoszát, hogy küzdjenek meg egymással, és a végén csak egy maradhat. A 2015-ös Secret Wars II. eggyel komplikáltabb volt, itt már szép lassan egymásba folyó univerzumok hősei voltak kénytelenek egymással harcolni, hogy csak egy idősík maradhasson. A történet kifutása azzal jár, hogy a mindenféle idősíkok, dimenziók és univerzumok egységesednek, magyarul az átlag- vagy akár az új olvasók könnyebben tudnak csatlakozni, mert finoman újraindítottak minden történetet és világot. Vagyis pont úgy, ahogy Feige igyekszik egybeolvasztani a netflixes, foxos és disney-s Marvel-karaktereket egyetlen közös univerzumba.

Majors mint Kang a Hangya és a Darázs: Kvantumániában – Fotó: Walt Disney Pictures / Marvel Studios / Truenorth Productions / AFP
Majors mint Kang a Hangya és a Darázs: Kvantumániában – Fotó: Walt Disney Pictures / Marvel Studios / Truenorth Productions / AFP

Ebben a történetszálban lett volna elképesztően nagy szerepe Kangnek, és vele Jonathan Majorsnek. Nem véletlen, hogy a 2025-re meghirdetett két Bosszúállók-film (emlékezzünk, 2019 óta nem készült új Bosszúállók) a Kang Dynasty és a Secret Wars alcímet kapta; és az sem, hogy Majors a tervek szerint szép lassan egyre több Marvel-produkcióban bukkant volna fel, ahogy történt ez Thanos esetében is a 2010-es években.

Bosszúállók: Újratervezés

A bántalmazási ügy kitörése óta lapított a fűben a Disney, és kivárásra játszott. Ez teljesen érthető, mert amíg, mondjuk, a Mandalorianből kirúgott Gina Carano esetében mégiscsak egy marginális – bár közönségkedvenc – karaktert kellett kiírni a Star Wars-univerzumból, addig Majors konkrétan az elmúlt és minimum a következő öt év legfontosabb Marvel-színésze, akinek a karakteréhez igazítják az összes többi filmet és sorozatot.

Nagy kérdés volt az is, hogy a Loki ősszel véget ért második évadában hogyan kezelik a helyzetet, mert arról is lehetett hallani, hogy a produkcióit rendszeresen utólag újravágó, ezzel gyakran az egészet szétbarmoló Marvel kénytelen volt az utolsó pillanatban kivágni Majors összes jelenetét a sorozatból. Ez az infó végül hamisnak bizonyult, Majorsnek központi szerepe volt a harmatos második évadban, és kifejezetten sokat lehetett látni a képernyőn.

Most viszont, hogy a bíróság is kimondta Majors bűnösségét, és a Marvel szerződést bontott vele, így mehetnek vissza a tervezőasztalhoz. És egyelőre nagyon nehéz akár csak megtippelni, hogyan folytatja majd a munkálatokat a stúdió. A jövőt azért is nehéz megjósolni, mert közben rengeteg belső problémával is küszködik a Disney és a Marvel:

  • Nemrég leváltották Bob Chapeket, hogy visszahívják vezérigazgatónak Bob Igert.
  • A nemrég megjelent Marvelek lett az első veszteséges Marvel-film 2008 óta.
  • A Végjáték óta elképesztő mértékben csökken a színvonal, pár kivételtől eltekintve (WandaVízió, Loki első évad, Galaxis őrzői 3., Pókember 3.) közepesnél is gyengébb dolgok jönnek sorra a stúdiótól.
  • Feige nagy multiverzumos terve nem igazán működik, láthatóan a produkciók rovására megy, hogy a mindent lefedő sztori miatt összevissza vagdossák meg forgatják újra utólag a filmeket és a sorozatokat.
  • Emiatt egyre nehezebb is követni, hogy egyáltalán hol tart és merre halad a sztori.
  • Sem streamingen, sem moziban nem volt igazán nagy dobása a stúdiónak, ahogy egy Chris Hemsworthhöz vagy Mark Ruffalóhoz hasonló színészt sem sikerült felépíteniük az elmúlt években Jonathan Majorsön kívül.
  • Cserébe a Fekete Özvegy megjelenése körüli balhéban úgy összevesztek Scarlett Johanssonnal, hogy a színésznő valószínűleg többé nem dolgozik a stúdióval.
  • Az egyetlen megbízhatóan jó filmeket szállító rendezőt, James Gunnt elhappolta a Warner és a DC.
  • Lassan a fél világ azon hüledezik, hogy a negyedmilliárd dollárból készülő Marvel-filmek és méregdrága sorozatok számítógépes effektjei egyszerűen hitványul néznek ki, és a grafikusok gyűlölnek a stúdiónak dolgozni.
  • A garantált sikernek tűnő új Penge-filmnek hiába a kétszeres Oscar-díjas Mahershala Ali a főszereplője, a produkcióval elképesztő problémák vannak, és a hírek szerint a stúdiónak annyira elege lett a bénázásból, hogy inkább kevesebb pénzből fejezik be, mint amennyit terveztek költeni rá.
  • Miután megnézett pár részt a következő Daredevil-sorozatból, Kevin Feige páros lábbal rúgta ki a készítőket.
  • A 2026-ig bejelentett sorozatoknak és filmeknek pedig se hírük, se hamvuk, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy ezekből elkészül-e bármelyik.

Ilyen helyzetben ember legyen a talpán, aki pontosan meg tudja mondani, hogy mégis mit kezd a Disney ezzel az áldatlan állapottal. Ott tartunk, hogy miközben volt olyan év, hogy négy-négy új film és sorozat is megjelent a Marvel-univerzumban, most az a nagy harci helyzet, hogy

2024-re mindössze egy nyamvadt Deadpool 3. van betervezve a stúdiónak, és pár sorozat, amelyek közül mindössze az Echóhoz készült előzetes eddig.

A következő Amerika Kapitány-filmet a hírek szerint sokadjára dobják vissza, a Pengét már említettük, a Fantasztikus Négyesről és az X-Menről semmit nem tudni, ahogy síri csend van a már bejelentett Vasember-sorozatok, az Armor Wars és az Ironheart körül is. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban egyre több helyen írtak arról, hogy a Disney-nél terítéken van a régi, jól ismert karakterek és színészek visszahozása, vagyis Downey Jr., Chris Evans vagy Johansson reaktiválása.

Éppen ezért csak nagyon óvatosan lehet vázolni az opciókat a hogyan továbbal kapcsolatban, és nem igazán van jobb megoldás az alábbi kettőnél:

  1. A legegyszerűbb megoldás egyértelműen új színészt találni Kang szerepére, ami nem is tűnik olyan nehéznek, hiszen a multiverzumos kavarás miatt még a történetbe is beilleszthető, ha Kanget más színész alakítja.
  2. Elég valószínű, hogy a Marvel semmit nem tud tartani Feige 2025-ig szóló terveiből, és ennyi idő alatt bőven át tudják írni a következő Bosszúállók történetszálait, hogy Kang helyett a képregényekben szintén fontos szerepet játszó Fantasztikus Négyes-gonoszra, Doctor Doomra helyezzék a fókuszt.

Egyszerűen annyira mélyen beágyazta magát az egész multiverzumos kavarásba a Marvel, hogy nem hagyhatja csak úgy az út szélén ezt a történetszálat. Nem kell az eredeti tervek szerint erre kifuttatni az összes filmet, de nem is lehet úgy tenni, mintha az elmúlt évek ne erről a sztoriról szóltak volna. Sőt, egy új színész kiválasztásával és az egész időutazós-párhuzamos univerzumos katyvasz lejjebb tekerésével még a nézőknek és saját magának is kedveskedne kicsit a Marvel, hiszen látványosan nem működik ez a koncepció. Az más kérdés, hogy ha emiatt megint újra kell forgatni és vágni már kész filmeket és sorozatokat, az csak további lejtmenetbe teszi az egyébként is zuhanórepülésben lévő franchise-t.

Bármi történik is, az biztos, hogy a nagy hollywoodi stúdióknak valahogy érdemes előre készülniük a hasonló helyzetekre, hiszen ugyanez történt Ezra Miller és a DC esetében is. A fiatal színész pontosan ugyanazon a pályán volt, mint Majors, sok kisebb kritikai siker után megkapta hosszú távra az egyik legismertebb szuperhős, Flash szerepét, akire a DC következő éveit építették volna. Aztán kiderült, hogy Miller hasonlóan botrányos figura, mint Majors, a Flash-film elképesztő nagy bukta lett, a Warner pedig inkább leigazolta a Marvel egyik rendezőjét, hogy indítsák újra az egész DC-univerzumot teljesen új emberekkel.

Az is benne van, hogy ez az eset váratlan fordulatot hoz a Marvelnél – ahogy az is, hogy csak az utolsó szeget veri be egy haldokló szórakoztatóipari műfaj koporsójába.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!