Kocsis: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat – videóinterjú

Legfontosabb

2024. április 16. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Kocsis Máté nem tapasztalta, hogy családtagoknak osztogatnának állami pozíciókat, de Magyar Péterről mégis azt gyanította, hogy Varga Judit miatt kapta az állásait. A saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében viszont azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Miután Varga Judit azt nyilatkozta, hogy a házasságuk ideje alatt Magyar Péter szóban és tettekben is bántalmazta, a Telexen több cikkben is bemutattuk, hogy korábban európai ügyekért felelős államtitkárként majd igazságügyi miniszterként miket mondott Varga Judit a családon belüli erőszakról, és hogy viszonyult a hatalom az abuzív kapcsolathoz, aminek részleteiről Hajdú Péter műsorában beszélt.

Kocsis Máté Facebook-oldalán március végén egy posztban azt a cikkünket kritizálta, amiben a frizbis Varga-interjúból kimaradt fontos közéleti részeket vettük sorra, korábban februárban pedig a Klubrádió oldaláról levett kurvás-bútorcserés véleménycikkükről írt cikkünkről fejtette ki véleményét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!