A nap kérdése: álmodnak-e a pókok?

2022. augusztus 13. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

Alszanak-e a pókok? És ha igen, álmodnak-e? És ha igen, miről? A három kérdésből az első kettőt egészen komolyan vizsgált egy német-amerikai kutatócsoport, akiknek a témába vágó tanulmánya a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos szakfolyóiratban jelent meg.

Daniela Roessler és csapata ugrópókokkal kísérletezett, nagy felbontású kamerákkal követve az aktivitásukat, ami pont olyan, aktív és passzív fázisokból álló mintázatokat mutatott, mint más fajoknál az alvás és ébrenlét szakaszai. Sőt, pihenő fázisban azt vették észre, hogy a pókok lábai meg-megrándultak, és a szemeik is mozogtak néha. Ez az embernél, és néhány állatfajnál megfigyelhető REM-alvás tipikus jele (REM a rapid eye movement, azaz gyors szemmozgás kifejezés rövidítése). Ez bizonyos agyterületeken élénk aktivitással jár, és szoros összefüggésben áll az álom jelenségével.

A kutatók úgy gondolják, a pókoknál is valami hasonló zajlik le ilyenkor. Hogy a pihenő állapotukat lehet-e egyáltalán alvásnak nevezni, és a REM-tünetekhez hasonló jelenségek valóban olyan agyműködésre utalnak-e, mint amit az ember álom közben produkál, egyelőre nem övezi teljes tudományos konszenzus.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!