Kiderült, hogyan veszíthettük el a farkunkat

Amikor az emberszabásúak úgy döntöttek, hogy evolúciós értelemben maguk mögött hagynák a majmokat (nagyjából 25 millió éve), az egyik jellemző, amit elvesztettek, a farok volt. Eddig nem volt egyértelmű, hogy ez hogyan is történhetett, de egy szerdán a Nature-ben megjelent tanulmány szerzői megtalálták a DNS-mutációt, ami a farokvesztéshez vezetett – írja a LiveScience.

Az elváltozás a TBXT génben történt, ami befolyásolja, milyen hosszú egy állat farka. Két olyan Alu-elemet (ismétlődő DNS-szekvenciák, amik képesek RNS-t termelni) is találtak az emberszabásúak TBXT-jében, amik a majmokéban nem szerepelnek. Ezek az elemek nem azon a részén voltak a DNS-nek, ami a fehérjéket kódolja, hanem azon, ami a génről átírt mRNS-ből még a sejtmagból való elszállítás előtt kivágódik. Ezeket a szakaszokat intronoknak hívják.

Amikor azonban sejtek a TBXT génnel képeznek fehérjét, az Alu-elemek az ismétlődésük miatt összekapcsolódnak. Ugyan ez is kikerül az RNS-ből, de elvisznek magukkal egy exont, ami viszont fontos a fehérjegyártáshoz. Emiatt a kialakuló fehérje kódja és felépítése megváltozik.

A New York-i Egyetem kutatói sok lehetőséget megvizsgáltak, sok olyan tényezőt, ami szerepet játszhat egy állat farkának hosszában, de ezek az intronok voltak azok, amik az emberszabásúak 100 százalékában jelen voltak, míg a majmok 100 százalékából hiányoztak. Kutatók szerint azért hagytuk hátra a nyúlványt, mert így sokkal kényelmesebb volt két lábra állni.

Miután ezeket a géneket átültették egerekbe, a rágcsálók is elveszítették a farkaikat. Ezenfelül azt is észrevették, hogy azoknál az egereknél, amik emiatt veszítették el a farkukat, nagyobb eséllyel alakult ki nyitott gerinc, egy ritka születési rendellenesség, ami nagyjából 1000-ből egy embernél fordul elő születéskor.