Weiler Vilmos
Hiába beszél mindenki válságról, munkanélküliségnek semmi jele Magyarországon
3,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta októberben.
90 százalékos extraprofitadót vezethet be Németország az energiaszektorban
Az áram eladási árára vonatkozna bizonyos szint fölött.
A V4-ektől kért pénzt Orbán a déli határvédelemre
Szerinte Magyarország az egyetlen ország Európában, amelynek egyszerre két migránsválsággal kell megküzdenie
Medián: Simán nyerne a Fidesz jelöltje ellen Karácsony Budapesten
Most hétvégén 51 százalék szavazna Karácsonyra, 30 százalék a Fidesz még ismeretlen jelöltjére.
Törökországban úgy döntöttek, megpörgetik még egy kicsit a 85,5 százalékos inflációt
Erdoğan szerint majd „kinövik”.
A kormány szerint közel 695 ezren visszaküldték már a nemzeti konzultációt
A szankciókról, amelyeket Orbán is megszavazott.
A gyerekek után a felnőtteknek szóló „melegpropagandát” is betiltanák Oroszországban
Fokozódik a szexuális kisebbségek elnyomása.
Szorosabban együttműködne a Fidesz néhány radikális jobboldali európai párttal, de a lengyelek...
Aláírták, hogy az EP-ben koordinálnak majd.
Beszólt az MNB a kormánynak a kamatstop miatt
Szerintük indokolatlanul részesítik előnyben a magasabb kockázatot vállaló hiteleseket.








