Megszűnik a gyógyszerhatóság, beolvasztják őket Müller Cecília hivatalába

2023. július 20. – 22:36

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus elsejétől egyesítik az gyógyszerhatóságot a népegészségügyi központtal, az új intézmény vezetője pedig Müller Cecília lesz – derül ki a csütörtök esti közlönyből. A változást májusban a Népszava megszellőztette, majd a Belügyminisztérium azt írta: vizsgálják az összevonás lehetőségét.

A döntés értelmében megszűnik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, helyét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ veszi át. Az új szervezet a Belügyminisztérium alá fog tartozni.

A Népszava korábbi értesülése szerint egy májusi állománygyűlésen szóban már tájékoztatták a gyógyszerhatóság dolgozóit a várható szervezeti változásról. Az átszervezés ugyanis leépítést is jelent: mielőtt Müller Cecília irányítása alá kerülne a hatóság, 10 százalékkal csökkentenék a létszámát. Ez nagyjából 45 ember elbocsátását jelentheti. A lap információi szerint az NNK-ba való beolvadás hírére már több speciális tudású szakember is felmondott.

Az OGYÉI feladata egyebek mellett az, hogy engedélyt adjon a gyógyszerek hazai forgalmazására, gyártására, és ügyel a gyógyszerbiztonságra. A hatóság a biztonságos gyógyszerellátás részeként ellenőrzi a gyártóhelyeket, felügyeli a klinikai vizsgálatokat, gyűjti és elemzi a készítményekkel kapcsolatos mellékhatásokat. Az OGYÉI készíti elő azt a döntést is, hogy egy-egy gyógyszer alkalmazását finanszírozza-e a hazai társadalombiztosítás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!