Molnár Réka

Molnár Réka

Kisátrazunk a Szigetre, hogy megnézzük, milyen is az
Hat napon át a Hajógyári-sziget lesz az új otthonunk, mindennap jelentkezünk anyagokkal a fesztiválról.
12 évig tartotta rács mögött feleségét egy német férfi Franciaországban
Az 53 éves, lesoványodott nőt kopaszra nyírt fejjel, ruhátlanul, törött lábakkal és ujjakkal találták meg a lakásban.
Benzinkúton, egy autó hátsó ülésén szülte meg gyermekét egy nő Budapesten
Úton voltak a kórház felé, de beindult a szülés, felgyorsultak az események.
Rosszul járt el az ombudsman, amikor nem vizsgálta ki a tavalyi népszámlálásnál az ateisták jelzését
A Fővárosi Törvényszék szerint az ombudsman nem söpörhette volna le a Magyar Ateista Társaság jelzését, új vizsgálatot ítélt a bíróság.
A varjúautomata, amellyel madarakat tanítottak meg arra, hogy dobják ki a cigicsikkeket
Jött egyszer egy kósza gondolat több ország startuposa fejében is, hogy mekkora ötlet lenne varjakat megtanítani arra, hogy összeszedjék az emberek után a cigicsikket. Megcsinálták, aztán kiderült,...
Tusványos, az erdélyiek Balaton Soundja, ahol Boldog István szerint sok a libsi
Tusványos neve annyira összeforrt a Fidesszel, hogy néha el is felejtjük, hogy bár jelentősen átpolitizált, ez mégiscsak egy fesztivál. Hogy fér itt meg egy Quimby-féle zene és egy Bayer...
Péterfy Bori Tusványosról: Mi koncertezni jöttünk ide, nem a sötétséghez
Tusványoson beszélt nekünk arról, hogy számítottak rá, hogy érni fogja őket kritika, ha elvállalják a fellépést a fesztiválon, de hozzátette, az értékrendjük miatt túl sok más esélyük nem lett volna...
Hahó, tusványosiak! Valaki köszönjön meg valamit Kósa Lajosnak, mert nagyon vágyik rá!
A NATO-ról, a svéd csatlakozásról és Ukrajnáról beszélgetett Tusványoson Kósa Lajos és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Kósa szerint Zelenszkij sem mondott szpászibát, és a NATO sem...
Puzsér: Orbán nemzeti tulajdonba vette az Origót, aztán kiderült, hogy a csöcsök a legjobb, amit...
Puzsér Róbert arról beszélt Tusványoson, hogy az államilag finanszírozott média minősége szembemegy a nemzeti értékekkel, meg arról, hogy Magyarországot vesztessé teszi, hogy egészségtelen a...
Kövess minket Facebookon is!