Lengyel-Szabó Péter
Nagy Ádám, Jólvanezígy: Fontos lesz, hogy a Tisza Párt se mutogathasson 15 évig Orbánra
Hatévnyi youtuberkedés után a Covid alatt robbant be, és most, egy cég élén jól jönne a közgázon végzett tudása, de elmondása szerint nem emlékszik semmire. Furcsa neki, amikor a Harcosok Klubjába...
Az Oscar-díjas divatikon, a mindig megújuló szingli különc – Diane Keaton élete a filmjein keresztül
Öt filmes állomás segítségével mutatjuk be a 79 éves korában meghalt színészlegenda életét.
Krasznahorkai László a Facebookján posztolt, köszöni a jókívánságokat
„Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni.”
Kocsis Máté nekiment a Telexnek, mert elmagyaráztuk, hogy milyen súlyú üggyel nézhet szembe...
A Digitális Polgári Körök színpadán „baromságnak”, „hülyeségnek” nevezte azt az állításunkat, amit a rendőrség válasza alapján írtunk.
Jó lehetőség, de emellett meg annyi minden rossz van – fesztiválozókat kérdeztünk a 3 százalékos...
Találkoztunk olyannal, aki élni akar a lakástámogatással, mások félnek ilyen gazdasági környezetben hitelt felvenni. De vajon maga mellé tudja-e állítani a fiatalokat a Fidesz ezzel a lépéssel? A...
Gulyás Gergely Hatvanpusztáról: Lehet, hogy nem is jártam ott
A miniszter szerint vannak olyan felvételek, amik effektíve hamisítványok, a műemlékvédelemnek nagyon nehéz szebb példáját mutatni, mint ami Hatvanpusztán történt, és se rá, se a sajtóra nem...
Bayer Zsolt Majkáról: Megint kiviláglott, hogy egy gyáva szarjankó
Bayer Zsolt Bohár Dániel műsorában üzente a fiataloknak, hogy kijönnek a mamahotelből, és éhen döglenek. Azt is elmondta, milyen érzés, hogy kétkilós fuxos fekák rappelik bele az arcába, hogyan...
A valódi Disneyland-kastély, Neuschwanstein a világörökség része lett
Talán ezzel lezárult II. „Őrült” Lajos 150 éves projektje.
A Magyar Nemzet már a negyedik „utolsó szöget” verte be Magyar Péter koporsójába
Nyolc hónap alatt sikerült ez a bravúr, és hol van még a kampány vége!
Magával ragadó verssé alakítottuk át Szentkirályi Alexandra Karácsonyt vádló Facebook-posztját
Karácsony Gergely strasbourgi látogatása és az ott kapott tapsa annyira felidegesítette Szentkirályi Alexandrát, hogy mérgében észre sem vette, de írt egy verset.









