Kersner Máté

Kersner Máté

Kontrát Károly két nappal a Fidesz-jelöltek bemutatása előtt közölte, hogy mégsem indul
Kontrát nem nevezte meg az utódját, akinek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt alelnöke lesz az ellenfele Veszprém vármegye 2-es számú egyéni választókerületében.
Feloszlott az ajaki Fidesz a vezetői módszerek és a helyi politikai élet ellentmondásai miatt
A Guriga néven ismert helyi elnök lemondott, és kilépett a pártból, a szervezet ezután nem választott új vezetőt. Azt azért közölték, hogy jobboldaliak maradnak, de távol a helyi politikai közélettől.
Kiesett egy hetedik emeleti lakás ablakán egy orosz újságíró Franciaországban
Jevgenyij Szafronov egy olyan lapnál dolgozott Oroszországban, amit az állam külföldi ügynöknek minősített. Ezután menekült Franciaországba.
László Cseh to be inducted into the International Swimming Hall of Fame
Cseh, a five-time Olympian and six-time Olympic medalist won a total of 74 medals in international competition during his career.
Cseh László is bekerül a nemzetközi úszóhírességek csarnokába
A ceremóniát május 16-án tartják a floridai Fort Lauderdale-ben. A csoport első magyar tagja Hajós Alfréd volt, azóta olyanok csatlakoztak, mint Benedek Tibor, Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes.
Megnyitott a pécsi sípálya
Csütörtök délelőtt elindult a felvonó a Misina-tetőn. A pálya csak haladó tudású síelőknek ajánlott.
A Zalando bezárja az egyik legnagyobb elosztóközpontját, a döntés 2700 munkavállalót érint
Az erfurti központot érintő döntés oka az európai szintű logisztikai hálózat átszervezése az About You decemberi felvásárlása után.
Hócsapda: kamion és teherautó közé szorult egy hókotró Szadán
Előtte a lerobbant kamiont kikerülni próbáló teherautó az árokba borult.
Megnyitották a hányattatott sorsú M30-as autópálya eddig lezárt szakaszát
Rázós és hosszú út volt, de Lázár János és az osztrák kivitelező Strabag hónapokig húzódó konfliktusa ezzel papíron véget ért.
Kövess minket Facebookon is!