Kaiser Orsolya
Kaiser Orsolya

RSS

A Carson Comával és Osváth Zsolttal vacsorázott David Pressman

Az amerikai nagykövet szerint „Magyarország következő nemzedékének sok mondanivalója van az országukról, a világukról és a jövőjükről.”

Négy napon belül megkerültek a Biodómból ellopott lézereszközök

A zuglói rendőröknek sikerült a kamerafelvételek alapján beazonosítaniuk a tolvajt, aki a március elején nyílt fényművészeti tárlat kék lézerpadlóját vitte el.

Meghalt a Dragon Ball képregények alkotója

A 68 éves Torijama Akira halálát egy vérömleny okozta.

Nem tudni, pontosan kik a tulajdonosai a lovasberényi hotelnek, aminek felújítására 1,3 milliárd...

A cégbíróságra beadott dokumentumokon ugyanis csak a közös képviselő neve szerepel. A közelmúltban Pintér Sándor köréhez került az egykori kormányüdülő.

Rentingo: Átlagban negyedmilliónál is többet kértek egy budapesti albérletért februárban

A bérbeadási platform szerint a díjak az év további részében még tovább drágulhatnak, miután a gazdaságpolitikának az a célja, hogy a reálbérek is egyre magasabbak legyenek.

Házkutatást tartanak Újbuda önkormányzatánál a szexuális kényszerítéssel vádolt óvodai alkalmazott...

A rendőrség a házkutatás során számítógépeket és adathordozókat foglalt le. A megvádolt férfi hat évig volt pedagógiai asszisztens a Gazdagréti Szivárvány Óvodában.

Az ajahuaszka-szeánsz miatt elterelésre küldték Béres Anettet és Sáfrány Emesét

A két celeb 2022 júliusában vett részt Siklós közelében egy teaszeánszon, ami után a Való Világ egykori szereplőjét törött csontokkal és meztelenül találták meg egy szőlőültetvényen.

Már a második fideszes polgármesterjelölt lép vissza Körmenden

Belencsák István után Bebes István is visszavonulót fújt. Bebes 22 évig volt a város vezetője.

Egy francia kutatás szerint kevésbé vonzó az, aki szénhidrátokban gazdag reggelivel indítja a napot

A Montpellier-i Egyetem tudósai szerint mindezt az magyarázza, hogy a vércukorszint változása többek között hatással van bőrünk állapotára is.

Hat év után eljegyezte egymást Chris Martin és Dakota Johnson

A frigyre a Coldplay énekesének volt felesége, Gwyneth Paltrow is áldását adta.

Kövess minket Facebookon is!