GKI: Az élelmiszerek drágulása év végére meghaladhatja a 20 százalékot

Hiába az a kormány célja, hogy decemberre egyszámjegyű legyen az infláció, a GKI szerint a vásárlók akkor is nagyobbnak fogják érezni a drágulást.

Inkább repülőre ül heti egyszer, mintsem több ezer dollárt fizessen egy New York-i albérletért

Így kb. 2000 dollárt tud megspórolni a 21 éves Sophia Celentano, aki egy New Jersey állambeli cégnél kapott állást a nyárra.

Vádat emeltek a nottinghami gyilkosságok elkövetője ellen

A 31 éves Valdo Calocane-t azután tartóztatták le, miután kedd hajnalban a rendőrséget arról értesítették, hogy találták két emberi holttestet az utcán.

Több mint 26 ezer hamis cipőt és ruhát foglalt le a NAV

A több hónapon át tartó FAKESTAR elnevezésű nemzetközi műveletet az Europol kezdeményezte.

Közel százmillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség Szigetszentmiklóson

A hatóságok már hetek óta nyomoztak K.Attila után, aki a gyanú szerint a fővárosban működtetett droghálózatot. Emberei főleg amfetamint, kokaint és marihuánát árultak.

Közel húszmilliárd forintért árulják a Dunaferrt

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben rendelte el a dunaújvárosi vasmű felszámolását.

Gépfegyveres TEK-esek kíséretében adták át a brazil drogbárót Belgiumnak

A „Brazil Escobart”-ként ismert 54 éves férfit tavaly nyáron fogták el Magyarországon.

Kokalevéllel körülvett múmiára bukkantak a régészek Peruban

A csontváz mellett kukoricát és magokat is találtak, amiből arra lehet következtetni, hogy a feltehetően 3000 éves „egyedet” egy rituálé során áldozhatták fel társai.

Gergely Gulyás greeted by protesters in Jerusalem

While the Hungarian PM's Chief of Staff was giving an interview, the demonstrators shouted and whistled outside the building to indicate that his presence was not welcome.

Tüntetők fogadták Gulyás Gergelyt Jeruzsálemben

Épp interjút adott a miniszter, mikor 25-30 demonstráló jelent meg a hotel előtt, akik sípszóval és bekiabálásokkal jelezték, mennyire nemkívánatos az ottléte.

Kövess minket Facebookon is!