Dezső András

Dezső András

Annyira eltérőek az álláspontok, hogy valószínűleg nem adnak ki közös nyilatkozatot a G7-es...
A közös dokumentum helyett a G7 vezetői külön-külön nyilatkozatokat adhatnak ki egyes témákban – értesült a Bloomberg.
Amerikai diplomatákat evakuáltak a Közel-Keletről a növekvő izraeli–iráni feszültség miatt
A CBS szerint amerikai tisztviselőket arról tájékoztattak, hogy Izrael kész egy hadműveletet indítani Irán ellen.
Most szavazta meg a parlament azt, hogy hogyan lehet visszavenni a közalapítványba kiszervezett...
Elfogadták azt a törvényt, amivel a Széchenyi Egyetemtől egy másik alapítványhoz kerülhet a Zalazone tesztpályával rendelkező, sok tízmilliárd forint értékű cég.
Befolyással üzérkedés miatt nyomoznak egy olyan ügyben, amelyben Orbán Áron is érintett
A már meghallgatott két tanú közül az egyik időközben meghalt. De még előtte szorgalmasan gyűjtötte a bizonyítékait, köztük az általa titokban rögzített hangfelvételeket is.
„A miniszterelnök öccsével üzleteltek. Tudjátok, mennyi az annyi, és merre hány méter”
Orbán Viktor testvérére hivatkozva próbált a munkaerő-kölcsönző piacon érvényesülni egy olyan kör, amely tényleg maga mögött tudta a kormányfő öccsét. Embercsempészek, strómanok, titokban készült...
Hivatali vesztegetéssel gyanúsítanak több embert a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézetnél
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy egy olyan hivatalos személy is a gyanúsítottak között van, aki a Nemesfémhitelesítési és Pénzmosás Felügyeleti Osztályon dolgozik.
Megint, most 1,7 milliárd forinttal csökkentették annak a manhattani luxuslakásnak az árát, amitől...
Ötmillió dollárral csökkentették, így már csak 29,95 millió dollár a 3 hálószobás, 3,5 fürdőszobás társasházi lakás, amin eddig nem tudtak túladni.
Hadházy szerint Navracsics az egyik leggerinctelenebb fideszes
A független parlamenti képviselő szerint Navracsics Tibor szereplése annak a reménynek a fenntartása, hogy nincs szükség ellenállásra.
Trump védelmi minisztere Brüsszelben: a GDP 5 százalékára kell emelni a NATO-tagállamok katonai...
Brüsszelben üléseznek a NATO-tagállamok védelmi miniszterei. A fókuszban a hadiköltségek állnak. Washington világossá tette, mit akar.
Újabb együttműködéseket készít elő Oroszország és Magyarország
Kereskedelmi, tudományos és más területeken való együttműködés van terítéken.
Kövess minket Facebookon is!