Katona, pszichológus, nevelő és koronatanú – kicsoda a Szőlő utcai gyerekotthon volt vezetője, aki asztalba verte egy gyerek fejét?

Katona, pszichológus, nevelő és koronatanú – kicsoda a Szőlő utcai gyerekotthon volt vezetője, aki asztalba verte egy gyerek fejét?
Rendőrségi kisbusz érkezik a Szőlő utcai javítóintézetbe 2025. december 9-én – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

942

Csütörtökön két társával együtt letartóztatták Kovács-Buna Károlyt, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatóját, aki hétfőn, aznap mondott le, hogy nyilvánosságra kerültek az intézetben történt bántalmazásokat bemutató videók. A videókon Kovács-Buna egy asztalhoz vág, megrángat, a földre lök fogva tartott fiatalokat, és egyiküket a földön fekve rúgja oldalba.

Az ügyészség szerint Kovács-Buna „hosszabb időn keresztül, több alkalommal, különösen erőszakos módon bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt álló” fiatalokat, és akadályozta az elődjével, Juhász Péter Pállal szembeni nyomozást. Az ügyészség ezért bűnpártolással, többrendbeli bántalmazással és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítja.

Kovács-Buna sem a bántalmazás, sem a bűnpártolás gyanúját nem ismeri el, mondta a Telexnek az ügyvédje, Kocsis Attila Márkó, akit azután értük el csütörtökön, hogy a bíróság közfeladatot ellátó személy eljárása során elkövetett bűnpártolás és közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás gyanújával rendelte el a férfi letartóztatását. Az ügyvéd a Telexnek azt is elmondta, hogy a férfit rosszul érinti a gyanúsítás.

Az ügyvéd a kérdéseinkre válaszolva elmagyarázta, hogy bűnpártolással azért gyanúsítják Kovács-Buna Károlyt, mert a nyomozók szerint tudnia kellett volna, hogy bizonyos személyek fiktíven vannak bejelentve az intézet alkalmazottjaként. Kovács-Buna viszont ezt tagadta, szerinte személyügyi kérdésekben Juhász Péter Pál, az intézet májusban letartóztatott volt igazgatója egyedül döntött.

Az ügyvéd azt mondta, ügyfele nem ismeri el a másik gyanúsítást sem, és tagadta, hogy bántalmazta volna a javítóintézet lakóit. „Kizárólag általánosan reagált arra, hogy előfordult olyan eset, amikor a dühöngő növendékeket le kellett fogni, amíg megérkeztek a rendészek” – mondta Kocsis Attila Márkó.

Az ügyvéd azt is hozzátette, hogy az intézet volt megbízott igazgatójának ügyében nem azt a videót vizsgálja az ügyészség, amit a politikusból lett youtuber, Juhász Péter a héten nyilvánosságra hozott. Kocsis Attila Márkó azt mondta, az ügy tárgya jelenleg egy olyan felvétel, ami néhány évvel ezelőtt készülhetett, keletkezésének pontos dátumát az ügyészség is vizsgálja. Ez tehát nem az a hétfőn este az RTL Híradójában is bemutatott videó, ami után Kovács-Buna lemondott az intézet irányításáról – saját bevallása szerint – a rá nehezedő pszichés nyomás miatt. Ezekről az információink szerint 2014 körül készült, azaz több mint tíz éves videókról Kovács-Buna elismerte az RTL-nek, hogy ő szerepel rajtuk, bár azt állította, hogy azokat kiragadták a kontextusából. Az ügyvédje azt mondta, az ezeken a felvételeken látható cselekmények már elévültek.

Katonából lett nevelő

Ügyvédje szerint Kovács-Buna Károly 15 éve nevelési szakterületen dolgozik. Előéletéről egyelőre keveset tudni, de az elérhető információkból nem egy tipikus gyermekvédelmi szakember képe rajzolódik ki.

A férfi a Telex információi szerint a kétezres évek második felében főhadnagyi rangban katonaként szolgált, ami egyben azt is jelenti, hogy katonai iskolát végzett.

Azt, hogy innen hogyan került a javítóintézetbe, illetve szerzett-e előtte valamilyen szakképesítést, nem tudjuk, de információink szerint valamikor 2011 környékén vették fel először a Szőlő utcába. Néhány évvel később, 2014 környékén aztán távozott onnan, majd visszatért az intézetbe, ahol egy ideig igazgatóhelyettes, majd Juhász Péter Pál távozása után megbízott igazgató lett.

Juhász Péter keddi YouTube-videójában több olyan felvételt nyilvánosságra hozott, amelyeken Kovács-Buna a Szőlő utcában fiatalokat bántalmaz, elmondása szerint az egyik ilyen 2014-ben készült. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Kovács-Buna pontosan mettől meddig, és milyen beosztásokban dolgozott a Szőlő utcában, mert a javítóintézeteket eddig fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre. Az biztos, hogy az internet oldalait archiváló Wayback Machine elérhető mentései Kovács-Buna 2020 augusztusában már igazgatóhelyettesként és a nevelési szakmai egység vezetőjeként szerepelt az intézmény honlapján. Az év februárjában még más töltötte be ezt a posztot, Kovács-Buna pedig nem szerepelt a vezetőségben.

A DK vezetői még Kovács-Buna lemondása előtt jártak az intézetben, ahol beszéltek a most már őrizetbe vett férfival. Rónai Sándor, a párt országgyűlési képviselője azt mondta a Telexnek, hogy ezen a beszélgetésen megkérdezték Kovács-Buna Károlyt, mivel foglalkozott, amikor nem a Szőlő utcában dolgozott. Azt válaszolta, hogy egy ideig a büntetés-végrehajtásban volt, majd rövid ideig külföldön dolgozott „hasonló területen”.

Felnőttképzéseken tartott előadásokat és pszichológusként dolgozott

Kovács-Buna Károly a javítóintézeti állása mellett több helyen dolgozott különböző pozíciókban. A 24.hu szerint budapesti gyermekvédelmi intézményekben volt pszichológus, a lap szerint ilyen minőségben alkalmazták többek között az Erzsébet királyné úti befogadóotthonban és a Kornis Klára Gyermekotthonban is. Megkérdeztük erről az intézményeket, de kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Ezzel párhuzamosan Kovács-Buna Károly éveken keresztül az Annomentál nevű felnőttképzéseket kínáló cégnél is dolgozott szakértőként. A 2017-ben alapított Annomentál iskoláknak és alapítványok munkatársainak tart képzéseket bűnmegelőzésről, drogprevencióról és más hasonló témákról, cégeknek pedig szervezetfejlesztésről és dolgozói mentálhigiéniáról.

Bár nem tudjuk, hogy Kovács-Buna pontosan mikor kezdett náluk, a neve már egy 2019-es cikkben felbukkan, ahol arról írnak, hogy egy kriminálpszichológussal, egy deviancia-szakértővel és egy kriminológussal tartottak kriminálpszichológiai kurzust. Egy későbbi Facebook-poszt szerint Kovács-Buna a Bevezetés a kriminálpszichológiába, és a Bűn hálójában – fejezetek a kriminálpszichológiából kurzusokon taníthatott, amelyeken több téma mellett a bűnözővé válás okai is felmerültek. Megkérdeztük erről a céget, ahonnan azt írták: Kovács-Buna megbízási szerződéssel dolgozott náluk, a képzéseiken pedig csak egy-egy órás előadásokat tartott.

Sikerült elérnünk az egyik szakértőt, akivel Kovács-Buna együtt tartott kurzust, de megkeresésünket azzal utasította el, hogy a volt igazgató tetteiről a médiából értesült, és azokról korábban semmilyen tudomása nem volt. Hasonlóan nyilatkozott az Annomentál, amely szerint „felkéréskor és a képzés megszervezésekor, valamint lebonyolításakor nem volt és nem is lehetett tudomásunk azokról az információkról és ügyekről, amelyek a médiában most kerültek nyilvánosságra.”

A Magyar Hang vette észre, hogy Kovács-Buna neve néhány hónappal korábban még szerepelt az Annomentál honlapján, azt azonban azóta törölték. A cég erre vonatkozó kérdésünkre azt mondta: Kovács-Buna az már évek óta nem vett részt a képzéseikben, ezért került le a neve az oktatók közül.

Diplomamunkája alapján a keresztény hit szerint igyekezett nevelni

Egy 2023-as nyilatkozata szerint három diplomája van, amelyből az egyiket pszichológiából szerezte – igaz, azt nem részletezte, hogy ez milyen fokozatú. Emellett azt tudjuk róla, hogy a 2021-ben adott le egy diplomamunkát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Egy katolikus pap, az egyetem Erkölcsteológiai Tanszékének vezetője volt a konzulense.

A szakdolgozat Az erkölcsi fegyelmezetlenség problémája nevet viseli, és abban Kovács-Buna klasszikus filozófusok és egyházi gondolkodók írásain keresztül próbálja megfejteni, miért képesek emberek bizonyos helyzetekben „jobb belátásukkal ellentétesen cselekedni”. Kovács-Buna az írás szerint arra is kíváncsi, hogy hogyan lehet meghaladni az „erkölcsi fegyelmezetlenséget.”

A szakdolgozatban sorban megy végig az ókori görög szerzőkön, mint Szókratész, Platón és Arisztotelész, akik közül az utóbbi kettő arra hajlik, hogy a rossz cselekedetek elsősorban az ismeretek és a tudás hiányából vezethetőek le. Később jönnek a keresztény gondolkodók, mint Szent Pál, Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás, akik inkább azt mondják, hogy a kulcs hit, az önfegyelem és Isten szeretete.

Kovács-Buna a dolgozat végén arra jut, hogy az „erkölcsi fegyelmezetlenség” „félkész morális állapotot” jelöl a rosszra való készség és az erények között, az embereket pedig ennek leküzdésével lehet megjavítani. Szerinte „ebben kulcsszerepe van az erkölcs tanulásának, a helyes szokások kialakításának, a rosszak elhagyásának, ami csak megfelelő erkölcsi szabályokhoz történő aktív igazodással, az ilyen cselekedetek gyakorlásával érhető el.”

Kovács-Buna szerint ezek az elvek az ő javító-nevelő munkájában minden további nélkül alkalmazhatóak, és „rámutatnak a keresztény hit és erkölcs oktatásának, illetve a helyes szokások kialakításának, az önuralom fejlesztésének kiemelt szerepére a korrekciós folyamatban.”

Az ő vallomása alapján ítéltek el két férfit gyilkosságért

Szerdán a Magyar Hang egy rendőrségi jegyzőkönyv alapján írta meg, hogy Kovács-Buna Károly volt a koronatanú az ún. szerepjátékos gyilkosságban, az ő vallomása alapján ítélték el az ügy két vádlottját, M. Gergelyt és T. Andrást. A gyilkosság, a nyomozás és a bírósági tárgyalás történetét a Telex Nyomozó podcastja dolgozta fel 2023-ban, az akkor még csak Károly néven emlegetett koronatanúval a sorozat hatodik részében beszélgettünk:

Kovács-Buna az egyik elítélt, András közeli ismerőse, barátja volt. Több mint három évvel a gyilkosság áldozatának eltűnése után ment el a Teve utcai rendőrkapitányságra, ahol azt mondta a rendőröknek, hogy – röviddel az elkövetés után – András és Gergely bevallották neki Krisztián meggyilkolását. Az ügyben az egyetlen közvetlen bizonyíték a koronatanú Károly vallomása volt. Kocsis Attila Márkó a Telex kérdésre azt mondta, egyelőre nem beszélt ügyfelével arról, hogy a sajtóban megjelent, ő lehetett a szerepjátékos gyilkosság koronatanúja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!