Az aláírók között közgazdászok, egyetemi oktatók és egykori pénzügyminiszterek is szerepelnek.
Sőt, nem csak Göd, Sződliget, Vác, Dunakeszi és Sződ is érintett az új rendeletben.
Nikolas Cruz 2018-ban 17 embert ölt meg egy parklandi középiskolában. A halálbüntetést megúszta, de élete végéig börtönben lesz.
Pontosabban a Thornak, Amerika Kapitánynak, Fekete Özvegynek és Pókembernek öltözött rendőrök.
Szerencsére nem csak dolgozni, enni is szoktak a világsztárok a magyar fővárosban.
A bálnák által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található.
November 5. és 10. között a Deák Ferenc téri állomáson tesztelik a füstszűrő rendszert.
A segélyhívó központban dolgozó anya majdnem sokkot kapott, amikor meghallotta a vonal túlsó végén a lánya hangját.
Összeolvadt a romániai magyarok két pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt.
Tovább gyűrűzik a konfliktus a Continental makói gyárának vezetősége és a szakszervezet között.