Boldoggá avatják a mártír Bódi Mária Magdolnát
Boldoggá avathatják az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnát, miután Ferenc pápa május 23-án felhatalmazta a Szenttéavatási Dikasztériumot, hogy kihirdesse a boldoggá avatására vonatkozó dekrétumot – írj az MTI a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye alapján.
Bódi Mária Magdolna Szigligeten született 1921. augusztus 8-án, szülei cselédek voltak. Bódi Mária Magdolna tizenhét éves korában részt vett a balatonfűzfői népmisszión, szerzetes szeretett volna lenni, de mivel az egyház nem ismerte el szülei kapcsolatát (apjának nem voltak papírjai, ezért nem házasodtak össze), így nem választhatta ezt a hivatást.
1945. március 23-án két fegyveres szovjet katona támadt rá a Veszprém melletti Litéren, a kastély udvarán kialakított óvóhely bejáratánál tartózkodó asszonyokra, köztük Bódi Mária Magdolnára és édesanyjára. Bódi a többiek védelmében is ellenállt, ezért lelőtték.
Halála után nem sokkal Mindszenty József bíboros, akkor még mint veszprémi püspök, kezdeményezte boldoggá avatását, de a kommunizmus évtizedei alatt nem lehetett lefolytatni az eljárás első, egyházmegyei szakaszát. A rendszerváltás után 2011-től 2016-ig tartott az egyházmegyei eljárás, ezt követte a szentszéki szakasz.
A boldoggá avatásra csak a vértanúság kimondásával nyílik meg a lehetőség, amennyiben ugyanis valaki vértanúhalált halt, a boldoggá avatáshoz nincs szükség egy hozzá köthető csoda igazolására. Bódit idén május 23-án nyilvánította mártírrá Ferenc pápa.
A boldoggá avatás várhatóan egy éven belül megtörténik. A szertartás helyszínéről és pontos időpontjáról később dönt a dikasztérium, de az elmúlt évtizedek tendenciája alapján valószínű, hogy Magyarországon, a Veszprémi Érsekség területén tartják majd.