Hámori Luca: Próbáltam éreztetni az edzőmmel, nem baj, hogy nem tudom megoldani, ez most nekem jó, én élvezem

2024. augusztus 5. – 09:10

Hámori Luca: Próbáltam éreztetni az edzőmmel, nem baj, hogy nem tudom megoldani, ez most nekem jó, én élvezem
Imane Helif és Hámori Luca a mérkőzésük után – Fotó: Mehmet Murat Onel / Anadolu / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Éreztem, hogy sajnos ezt most nem tudom megoldani. Láttam az edzőmön, hogy ő pedig nagyon szeretné, hogy ezt megoldjam, és nekem jó legyen. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ez kicsit nyomásként ül rajtam, hogy sulykolják belém, hogy nyerned kell és csináld ezt, csináld azt, amikor tudtuk nagyon jól, hogy sajnos nem fog ez most sikerülni” – mondta a párizsi olimpián a női bokszolók 66 kilós súlycsoportjában az ötödik helyen végzett Hámori Luca a magyar olimpiai csapat Youtube-csatornájának vasárnap.

Hámori Luca szombaton a párizsi olimpia negyeddöntőjében egyhangú pontozással veszített az algériai Imane Helif ellen. A videóban arról kérdezték a kőszegi bokszolót, hogy miért mondta a meccs közben, a második menet után, hogy „nem tudom legyőzni.”

„Az első két menetet is élveztem, az egész mérkőzést jól éltem meg, koncentrált tudtam maradni. Azt próbáltam éreztetni az edzőmmel, hogy nem baj, hogy nem tudom megoldani, ez most nekem jó, én élvezem. Nyilván szerettem volna győzni, viszont amit tudtam, azt kihoztam magamból, és emelt fővel tudok távozni a ringből” – mondta. Ez nem azt jelentette, hogy feladta volna, „ugyanúgy kimentem a harmadik menetre is, és küzdöttem.”

Arról is beszélt, hogy a végén a gratuláció jelentett-e mást a mérkőzés előélete miatt. „Ez is csak egy meccs volt, és hiába fújta fel ezt most a social média. Ő is tudja, miért jött ide, én is tudom, miért jöttem ide. Nagyon boldog voltam, hogy ő is ilyen sportszerűen állt ehhez az egészhez” – mondta ellenfeléről, hozzátéve, hogy ő mindig helyzettől függően próbál sportszerűen viselkedni.

A meccs után mosolyogva gratuláltak egymásnak, és további sok sikert kívántak, és a mérkőzés közben sem voltak olyan szabálytalanságok, amikkel próbálták volna szabotálni a másikat. „Ez egy nagyon jó meccs volt ebből a szempontból, és mindketten úgy álltunk hozzá, ahogy kellett” – mondta.

Hámori azt mondta, egyre jobban tudatosul benne, hogy az ötödik hely is csodálatos, hogy idáig eljutott, és azon van, hogy ezt élvezze, és büszke legyen magára. Nagyon sok üzenetet kapott pályakezdőktől, kisebb lányoktól is, akik azt írták neki, hogy ő a példaképük. Azt mondta, leginkább a hálás szó írja le, amit érez: azért, mert sikerült idáig eljutnia, két meccset nyernie és sokan vannak mögötte.

Hámori ellenfele, az algériai Imane Helif az utóbbi napokban állandó beszédtéma volt az olimpiai diskurzusban, nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is, miután augusztus 1-jén olasz ellenfele, Angela Carini negyvenhat másodperc után feladta ellene, és azt nyilatkozta, sosem kapott még ilyen erős ütéseket.

Helifet és egy tajvani bokszolót a Nemzetközi Bokszszövetség korábban nemi tesztekre hivatkozva kizárta a 2023-as női világbajnokság idején. A két sportolót a vébé előtt tesztelték, ahol a szövetség elnöke, Umar Kremlev szerint mindkettőjüknél kimutatták a férfiakra jellemző X- és Y-kromoszómát, így kizárták őket. Az olimpiát azonban a bokszszövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közötti feszültségek miatt Tokió óta már nem a Nemzetközi Bokszszövetség szabályai alapján rendezik, így a két bokszoló az olimpiára vonatkozó versenyszabályzat alapján a nők között indulhat.

A nevezéseket a NOB hagyta jóvá – vélhetően az orvosi bizottság is állást foglalt ebben az ügyben –, és engedélyezték az algériai Helif mellett a tajvani Lin Jü-ting indulását is. A NOB tiszteletbeli tagja, Schmitt Pál egyetértett a szervezet irányelveivel, és kijelentette: „Helif nőként született, az útlevelében nőként van bejegyezve, az itteni tudományos vizsgálatok, köztük a tesztoszteronszintje is azt igazolja, hogy ő nőként versenyez.”

Az elérhető információk alapján ebben a cikkünkben világítottunk rá az ügy hátterére.

A Helif elleni meccs előtt többen elkezdték Hámori Luca megbüntetését követelni az interneten, miután a magyar bokszoló egy saját videóban, és Instagram-sztoriban újraosztott tartalmakban is megkérdőjelezhető tartalmú üzeneteket osztott meg Helifről. Hámori a meccs után már azt nyilatkozta, hogy az ellenfelére nem lehet mondani egy rossz szót sem. A Magyar Ökölvívó Szövetség jelezte, hogy kiegészíti Hámori pénzdíját, akkora lesz a pénzjutalma, mintha legyőzte volna az ellenfelét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!