Nők közé engedett férfi, vagy teljes jogon nőként versenyző sportoló? Imane Helif körül áll a bál az olimpián

Legfontosabb

2024. augusztus 2. – 15:52

Nők közé engedett férfi, vagy teljes jogon nőként versenyző sportoló? Imane Helif körül áll a bál az olimpián
Az algériai Imane Helif az olasz Angela Carini elleni mérkőzés előtt, 2024. augusztus 1-jén – Fotó: Fabio Bozzani / Anadolu / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Világszinten és itthon is a közérdeklődés középpontjába került az olimpiai boksztorna, de ezúttal nem a sportteljesítmények miatt: az egyik női bokszoló nemével kapcsolatban merültek fel kérdések, miután csütörtökön 46 másodperc alatt megverte az olasz Angela Carinit. Imane Helif nőként született, női mezőnyben is versenyzett egész életében, de tavaly a Nemzetközi Bokszszövetség kitiltotta a világbajnokságról, mert állítólag X és Y kromoszómákat is találtak nála egy vizsgálatban, ez pedig csak a férfiakra jellemző. Helif szombaton a magyar Hámori Lucával fog összecsapni, de már a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség is tiltakozik a meccse ellen.

A párizsi olimpián két olyan bokszoló is indulhat a női mezőnyben, akiket a 2023-as női világbajnokságról kitiltott az oroszok vezette bokszszövetség (IBA): Helif mellett a tajvani Lin Jü-ting is sikeresen kvalifikálta magát. Az IBA elnöke, Umar Kremlev a kitiltásról azt nyilatkozta: a sportolók nem feleltek meg a felállított szabályoknak, és mindkettőjüknél találtak X és Y kromoszómákat is. Az IBA amúgy a tavalyi világbajnokságon végzett tesztekről csak annyit közölt, hogy nem tesztoszteronszintet mértek, hanem „elkülönült és elismert vizsgálatot” folytattak, ennek eredményét azonban nem hajlandók nyilvánosságra hozni, mondván azok „részletei bizalmasak”.

Rengeteg minden kering az interneten Helifről: az, hogy transznemű, hogy túl magas a tesztoszteronszintje, hogy valójában férfi – bár egyik szóban forgó sportoló sem nyilatkozott eddig a nemi hovatartozásáról, nagy eséllyel az lehet a helyzet, hogy Helif és Jü-ting is interszexuális, aminek semmi köze nincs a transzszexualitáshoz.

A nemekről alkotott elképzeléseink biológiai és szociális alapokon nyugszanak, ennek alapján próbálunk mindenkit férfiak vagy nők közé sorolni. A természet azonban jóval változatosabb annál, hogy két kategória elég lenne minden ember elhelyezésére. Az interszexualitás például azt jelenti, hogy a genetikai nem, a nemi szervek és a másodlagos nemi jellegek között ellentmondások észlelhetők – vagyis elsődleges vagy másodlagos nemi szerveit tekintve az egyén nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként. A DSD-nek (differences in sex development, különbségek a nemi fejlődésben) is nevezett állapot esetében lehet, hogy valaki férfi külső nemi jegyekkel születik, mégis biológiailag nő, vagy éppen fordítva, egy nagyon ritka állapot pedig az, amikor valakin mindkét nemre jellemző külső nemi jegyekkel is találhatók. A DSD egyáltalán nem ritka, statisztikák szerint minden 200. embert érint.

A DSD esetében általában két genetikai zavar miatt alakul ki a férfias jelleg:

  1. az androgén-inszenzitivitási szindróma (AIS); illetve az
  2. 5-alfa-reduktáz enzimhiány lehet a felelős.

Egyik állapotnál sem alakulnak ki a belső női nemi szervek, miközben a külső nemi jegyek a születéskor lányra utalnak. Az AIS-nél is megfigyelhető a nagyobb, a sportban elvileg előnyt biztosító tesztoszteronszint, de csak a vérben, más sejtekben nem, így az ilyen atlétáknak feltételezhetően nincs nagyobb esélyük másoknál a versenyeken. A másik genetikai eredetű szindrómánál viszont már egyértelműen erősebb a férfi hormonok termelődése, a hiperandrogenizmus, ami fizikai előnyöket is biztosít, a statisztikai adatok szerint akár ötször-tízszer is nagyobb tesztoszteronszintet mutat, mint egy nő esetében. Ilyen paraméterekkel világklasszissá is könnyebb válni.

Nem tudni azonban, hogy a 25 éves Helifnek van-e ilyen rendellenessége, sőt, valójában azt sem, hogy interszexuális-e, vagy sem. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője, Mark Adams azt elmondta: ez nem egy transzügy, és figyelmeztetett, hogy az egésznek nem szabad boszorkányüldözésig fajulnia. A NOB szerint az, hogy ezek a sportolók mindig is a női kategóriában versenyeztek, ráadásul magas szinten, igazolja, hogy ott a helyük az olimpián is.

De hogy lehet az, hogy a NOB rostáján átjutott a két sportoló, a bokszszövetségén pedig tavaly nem? Erre nagyon nehéz válaszolni, az alkalmassági feltételek és az ezekhez szükséges vizsgálatok ugyanis nem nyilvánosak. Felmerült, hogy a 2023-as kizárás a túl magas tesztoszteronszint miatt történt, de azóta az IBA tisztázta: a világbajnokság előtt nem mértek tesztoszteronszintet, de más vizsgálatokkal megállapítható volt, hogy a bokszolók nem felelnek meg a feltételeknek. Ennél többet azonban sem akkor, sem most nem árultak el.

Egészen a 2020-as tokiói olimpiáig a bokszolók az IBA feltételei szerint tudtak kvalifikálni. A NOB a tokiói olimpia előtt a bundabotrányok miatt felfüggesztette az IBA-t, az olimpiai tornát, illetve az idei párizsi játékok kvalifikációját és versenyeit már a NOB maga, vagyis az erre kijelölt Boxing Unit (Ökölvívó Egység) bonyolítja le, ez dönt arról, hogy milyen feltételekkel lehet versenyezni. Ezeknek pedig mind Helif, mind Jü-ting megfelelt.

A két sportoló helyzete egyébként a fent említett 46 másodperces meccs miatt került a figyelem középpontjába, korábban nem beszéltek róluk ennyit, legalábbis nem úgy, mint a riói olimpia 800 méteres síkfutásán elinduló dél-afrikai Caster Semenyáról, aki ellen hasonló érveket hoztak fel abban az időben. Semenyának egy ideig hormongátlókat is kellett szednie, hogy a tesztoszteronszintjét visszaszorítsák, és versenyezhessen, emiatt emberi jogi pert is nyert.

Míg a NOB kiállt Helif és Jü-ting mellett, addig a Magyar Olimpiai Bizottság kijelentette, hogy küzdeni fog Helif indulása ellen, amit Berkó Lajos, a Magyar Ökölvívó Szövetség ügyvivő testületének tagja vállalhatatlannak és felháborítónak nevezett. Olyannyira ez a vélemény, hogy a szakszövetség még hivatalos levelet is küldött a NOB-nak. Helif 2021-ben, a 65. Bocskai István emlékversenyen Magyarországon egyébként női ellenfelekkel szemben lépett a ringbe.

Helif (kékben) az ír Kellie Anne Harrington ellen a tokiói olimpián – Fotó: Luis Robayo / AFP
Helif (kékben) az ír Kellie Anne Harrington ellen a tokiói olimpián – Fotó: Luis Robayo / AFP

Helifnek nem ez az első olimpiája: a tokiói versenyen is elindult, a negyeddöntőben kikapott, ezért nem is került a figyelem középpontjába. A 2023-as vébéről sem előzetesen, hanem közben zárták ki. Helif élete első két vébéjén, 19 és 20 évesen rögtön az első körben kikapott. A 2022-es világbajnokságon már a döntőig jutott. Tehát nem arról van szó, hogy mindig is kiemelkedett volna erejével a női mezőnyből, az amatőr mérlege sem számít kiemelkedőnek a 36 győzelem melletti 9 vereséggel. Előfordulhat viszont, hogy 25 éves korára már ki tudja használni az X és Y kromoszómákban rejlő előnyét a többi indulóval szemben.

A témában már több híresség is megszólalt, a hír eljutott például Elon Muskig és J. K. Rowlingig is. A MOB új szintre emelte az ügyet: közölte, hogy „a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak”, szerintük pedig az esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy „a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiáig minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak”. Másként sérül a versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga. Hozzátették, ha ezt nem biztosítja az olimpiai részvételi szabályzat, akkor felül kell vizsgálni, és akár módosítani kell. Arra van szükség az olimpiai bizottság szerint, hogy a női versenyeken nők indulhassanak. Ezért a MOB elnöke, Gyulay Zsolt haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportigazgatójával, valamint az olasz szövetséggel is egyeztetni fognak.

Hámori, akivel mi is forgattunk az olimpia előtt, úgy nyilatkozott Helifről, hogy „ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány. Nem tudom erre a kérdésre a választ, ez most nem igazán érdekel, így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül legyőznöm. Személyesen nem ismerem, edzésen sem bokszoltam vele, versenyeken nyilván már láttam. Nem kerültünk még szemtől szembe egymással, de nem érdekel, mindent megteszek a győzelemért, mert már az érem lesz a cél, amiért idejöttem.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!