Kiegészíti a bokszszövetség Hámori Luca pénzdíját, annyit fog kapni, mint ha bronzérmet nyert volna

2024. augusztus 4. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Hámori Luca szombaton a párizsi olimpia negyeddöntőjében egyhangú pontozással veszített az algériai Imane Helif ellen a női bokszolók 66 kilós súlycsoportjában, de így is akkora lesz a pénzjutalma, mintha legyőzte volna az ellenfelét. Ezt a Magyar Ökölvívó Szövetségnek köszönheti meg, melynek testületi tagja, Berkó Lajos vasárnap bejelentette, hogy kiegészítik Hámori pénzdíját a bronzéremért járó összegre.

Ez azt jelenti, hogy Hámori Luca összesen 31 millió forintot kap a szerepléséért, amelynek egyébként a bokszszövetség adja a nagyobb részét, egészen pontosan 16 millió forintot. A szövetség az erről közzétett posztban nem indokolta meg, hogy miért egészítik ki Hámori pénzdíját, a szintén ötödik helyen végző Kovács Richárd pedig csak egy kiemelt gratulációt kapott.

Hámori ellenfele, az algériai Imane Helif az utóbbi napokban állandó beszédtéma volt az olimpiai diskurzusban, nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is, miután augusztus 1-jén olasz ellenfele, Angela Carini negyvenhat másodperc után kapitulált ellene, és azt nyilatkozta, sosem kapott még ilyen erős ütéseket. Az is előkerült, hogy Helifet tavaly a magas tesztoszteronszintje miatt zárták ki a vb-ről, mire a magyar szövetség tiltakozott a NOB-nál, de Hámori jelezte, mindenképpen kiáll ellene.

A vita nem csitult, a MOB magasabb szintre emelte az algériai bokszoló ügyét, többen pedig elkezdték Hámori Luca megbüntetését követelni az interneten, miután a magyar bokszoló egy saját videóban, és Instagram-sztoriban újraosztott tartalmakban is megkérdőjelezhető tartalmú üzeneteket osztott meg Helifről. Hámori a meccs után már azt nyilatkozta, hogy az ellenfelére nem lehet mondani egy rossz szót sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!