Évtizedek óta arról a szintről álmodtunk a futballban, ami most a valóság lett

• Magyarország futballválogatottja csütörtök este egy 97. perces öngóllal egyenlített (2–2) az Európa-bajnoki selejtezőcsoport utolsó helyén álló Bulgária ellen, ezzel kivívta az Európa-bajnoki részvételt.
• A válogatott sorrendben harmadszor jutott ki az Eb-re, ebből először egyenes ágon – az 1986-os vb-selejtezőn sikerült ez legutóbb –, nem véletlenül húztak magukra egy erről szóló pólót a játékosok.
• A csapat továbbra is veretlenül vezeti a csoportját, 1966-ig kell visszamenni ilyen látványért.
• Marco Rossi szövetségi kapitány másodszor jutott ki, az eddig célba érő tíz szakember közül a francia Didier Deschamps és az angol Gareth Southgate mellett ő képviseli az állandóságot.
• A válogatott a december 2-i hamburgi sorsoláson jó eséllyel a második kalapból várhatja az ellenfeleket.

Még a csütörtöki találkozó előtt azt írtuk, mindegy, hogyan, csak egy pontot kell szerezni Szófiában. Ilyen forgatókönyvre, 97. perces egyenlítésre nyilván nem számíthattunk, sokakban felsejlett az Izland elleni 2020-as pótselejtező, amit Szoboszlai Dominik döntött el. De egy 1997-es meccs képei is felvillanhattak, amikor egy hasonló, utolsó másodperces öngóllal ért el a vb-pótselejtezőre Helsinkiben a magyar csapat. Nagy különbség volt viszont, hogy Magyarország ezúttal egyértelműen dominált Bulgáriában, de a kapu előtt sokáig nem volt szerencséje, míg a bolgárok két kaput eltaláló lövésből két gólt szereztek.

Csütörtök este nem jutottunk sokkal közelebb annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy mekkora a magyar csapat valódi ereje. A Nemzetek Ligájában tavaly ilyenkor gyakran felmerült, hogy lebecsültek a nagyobbak, az angolok vagy a németek, most viszont, amikor egy gyengébb csapattal kell játszani, a kapu előtt nincs meg a szükséges élesség.

A mostani sorozatban két szélsőséget láthattunk. A szerbek elleni első félidőt a Puskás Arénában, ahol lendületesen, bátor koncepcióval vettük fel a harcot egy erős csapattal szemben, sikerült nyomás alatt tartani őket, és egy extra gólt lőtt Sallai Roland. Három nappal később viszont Litvániában egy nagyon gyorsan felejthető első félidővel rukkolt elő a válogatott, amikor semmi sem volt a helyén, és a litvánok kétszer is megbüntették ezt.

Bulgáriában a valós tudásról azért sem kaphattunk képet, mert négy kulcsember hiányzott, akikkel egészen más lett volna a játék. Sallai Roland sebessége, Willi Orbán stabilitása talán még a magyarnál erősebb csapatokból is hiányozna. De ugyanez elmondható Varga Barnabás kapu előtti tevékenységéről vagy Fiola Attila harcosságáról. Nélkülük is tudta a meccs túlnyomó részét uralni a csapat, de velük érezhetően markánsabb a társulat.

A válogatott sikerei elfedik az akadémiák problémáit

Ha felépül sérüléséből a Fehérváron játszó Fiola, akkor a harmadik Európa-bajnokságára készülhet, ahogy Lang Ádám és Nagy Ádám, illetve az a Dibusz Dénes is, aki 2016-ban harmadik számú kapus volt, 2021-re második, most pedig első. Szépen fokozatosan lépegetett előre, és a bravúrjai ebben a sorozatban nagyon sokszor kellettek, különösen a szerbek ellen. A másik kapus, Gulácsi Péter egészítheti ki ötösre ezt a létszámot.

Gulácsi volt akadémista (Agárdon, az MTK akkori bázisán), a másik négy játékosban viszont az a közös, hogy egyikük sem. Sőt, Nagyról a magyar szakma le is mondott volna, miközben mindjárt 80-szoros válogatott lesz. Fiola későn érő típus, az U21-es válogatottba hívták először, előtte a paksi utánpótlásban nevelkedett, ott tanult szakmát és lett gázszerelő, 2021-ben viszont már a franciák ellen szerzett felejthetetlen gólt a Puskás Arénában.

Komolyabb következtetést mindebből itt most ne vonjunk le, de azért

rámutat arra, amit egyre többen ki mernek itthon jelenteni: a válogatott sikerei elfedik az akadémiai rendszer problémáit.

Legutóbb épp Pátkai Máté beszélt erről, aki 2019-ben fontos gólokat lőtt, és Marco Rossi egyik fontos embere volt. Pátkai a Telexnek azt is elmondta 2020-ban, hogy egy külföldi edző tanította meg a játék alapszabályára, ami egy magyarnak eszébe sem jutott.

Arról, hogy a magyar fociban gondok vannak, az utánpótlás-válogatottak eredményei is árulkodnak. Pontosabban az eredménytelenségük. U17-ben még csak-csak versenyképesek, utána viszont egyre kevésbé. Korábban a magyar foci azzal küzdött, hogy az ígéretes korosztályos csapatokból felnőtt szintre nem sikerült befuttatni a tehetséges játékosokat, most a trend érezhetően megfordult.

Csak egy nagyon egyszerű példa. 1993-ban a magyar csapat kijutott a nyolccsapatos U19-es Eb-re. Balszerencséjük volt, nem jutottak be a négy közé, a későbbi döntős törökök ellen Vincze Ottó szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta Tóth Mihályt, de kimaradt. Felnőtt szinten viszont egyikükből sem jött ki a maximum. De az 1996-os olimpiai csapatról is beszélhetnénk, és még hosszan lehetne folytatni a sort arról, hogy ifiként csillogó adottságú játékosok szürkültek el felnőtt szintre érve. Most mindig jön egy-egy játékos, akit ebben a hadrendben használni lehet. Azt látjuk, hogy az angol harmadosztályú Callum Stylesból olyan dolgok jönnek ki, amik első osztályúak. Most ugyan nem játszott, de Varga Barnabás is berobbant 29 éves korára, miközben a 2019-es szezont még az osztrák másodosztályban kezdte.

Rossi mindenkiből még többet hoz ki

Szoboszlai mellett a jelenlegi magyar foci legnagyobb értéke Marco Rossi. Ijesztő belegondolni, hogy Georges Leekens lehetett az elődje, és akár már hónapokkal korábban is kinevezhették volna. Az MLSZ korrigálta a döntését, ahogy Pintér Attilánál is.

Hányszor hallottuk annak idején, hogy kevés időt töltenek együtt a játékosok, és nem lehet olyan munkát végezni, mint egy klubnál, több időre lenne szükség. Rossi sohasem panaszkodott az időcsapda miatt, inkább megpróbálta azt a keveset jól kitölteni.

Van még dolga, mert a csütörtöki játékkal az Eb-n biztosan nem jutunk sokáig.

De abban, hogy tökéletesen fel fogja térképezni az ellenfeleket, és az Eb előtti négy felkészülési meccsnek világos szándékkal fog nekimenni, biztosak lehetünk. És hát arról se feledkezzünk meg, hogy a következő fél évben a szintén sérült Schäfer András is visszatérhet, amivel a középpályán olyan versenyhelyzetet teremthet, amiből mindenki csak profitálhat.

Nagyon sokszor felmerül majd még a következő napokban a három Eb-szereplő csapat erejének összehasonlítása. 2016-ra Dárdai Pál kialakított egy magot, Bernd Storck arra épített tovább, a magyar focit akkor érte el igazán az adatforradalom, és igyekezett integrálni ezt a tudást. 2021-re Rossi csapata is inkább csak védekezett, ahogy Storcké, gyakorta öt védővel álltunk fel, mostanra kristályosodott ki az a 3-4-2-1-es játékrendszer, amelyikkel még az olyan ellenfelekre is nyomást tud gyakorolni, mint a vb-résztvevő, sztárokkal teletűzdelt szerbek. A 2021-es Eb után, a kiesés ellenére is szembeötlő volt, hogy sokkal nagyobb tartalékok vannak a csapatban, mint 2016-ban.

Rossi ezeket a tartalékokat aprólékos munkával kezdi előhozni, miközben levezényelt egy komplett generációváltást.

Amíg régebben azt láttuk, hogy a jó, BL-ben érdekelt csapatokból érkező játékosok sokszor árnyékuk önmaguknak a válogatottban, most épp fordított a reláció, a válogatottban nem ritkán több kijön belőlük, mint a klubcsapatukban. Lisztes Krisztián arról panaszkodott, hogy sokkal többet futott 2003-ban a válogatottban, mint a bajnoki címet szerző Werder Bremenben, mert a csapat szerkezete óhatatlanul eldeformálódott. Ő is, mások is nagyon sok bírálatot kaptak, hogy nem hajtanak úgy a válogatottban, mint kint. Holott akartak, csak míg kint volt egy világos koncepció, egy remekül összerakott gépezet, amibe csak bele kellett illeszkedni, ezt itthon nem lehetett elmondani. Ez már Dárdai érkezésével megváltozott, de Rossinál egy újabb szintet lépett.

A világranglista csalóka

Összességében jobb nézni ezt a csapatot, mint az elődeit, nem csak Szoboszlai játéka miatt, noha az meccsről meccsre igazolódik, hogy ő világklasszis teljesítményre képes. Egyértelmű vezér, és azt ő maga nagyon is számontartja, hogy mióta ő a csapatkapitány, nem szenvedtek vereséget, tizenegy meccs óta tart a veretlenségi széria. Most voltunk a legközelebb a vereséghez, de a közhely, hogy annak van szerencséje, aki tesz is érte, ezúttal is igazolódott.

Évtizedek óta várt a magyar foci egy ilyen játékosra, akinél ha ott a labda, mindig történhet valami váratlan. És hát olyan a rúgótechnikája, hogy 30 méteres távolságból már fel kell készülniük a kapusoknak, mert elereszthet egy olyan röppályájú labdát, ami az utolsó métereken vágódik a léc alá. A csapatra gyakorolt hatása sem mellékes, hiszen a társaknak is sokkal könnyebb, ha ott van a pályán. Az előző Eb-ről lemaradt egy makacs, hosszan tartó sérülés miatt, most nyilván alig várja, hogy Németországban mutathassa meg a tudását, azt a fejlődést, amin már eddig is átment a Liverpoolnál.

Sokakban felmerült már, hogy Bernd Storck irányításával a 17. helyen is álltunk a világranglistán, most pedig a 30. helyezettek vagyunk, miközben kétszer vertük Szerbiát. Akkor most hogy van ez?

A válasz nagyon egyszerű: az akkori és a mostani ranglista más alapelveken nyugszik. A 2018-as világbajnokság után a FIFA más számításra tért át: a sakkban Élő Árpád kidolgozott egy rendszert, aminek az elemeit átvette a futball is. Azt, hogy a régi szisztéma szerint hányadik lenne ez a csapat, nem mernénk megjelölni, de biztosan nem a 30. helyen, hanem előrébb állna. A további ugrás adott, egy Montenegró elleni vasárnapi győzelem hozzájárulhat ehhez.

Közelítünk a vb-részvételhez

Most, hogy az Eb ismét megvan, nem lehet más célt kitűzni, mint a világbajnoki szereplést. Közelítsük ezt meg egyszerű matematikai oldalról. Az előző két sorozatnál a 21–24. helyek egyikén csúsztunk be az Eb-re. Most benne vagyunk Európa 20 legjobb csapatában.

A legutóbbi világbajnokságra 13 európai nemzet jutott ki. A 2026-osra 16-ra emelik a kontinensünk létszámát. A 20-ból kellene bekerülni a 16 legjobb közé. A sorsolást még nem látjuk, messze is van, de ahogy a számok is rámutatnak, nem a lehetetlennek kell nekivágni. Ha pedig az első kalapban maradnánk a sorsolásnál, mint a mostani Eb-selejtező esetében, akkor elkerülhetőek az olyan csapatok, mint a franciák, spanyolok, angolok, akik garantáltan ott lesznek.

A közeljövő most az, hogy a december 2-i hamburgi sorsoláson jó eséllyel a második kalapból várjuk a három németországi Eb-meccsre az ellenfeleket. 2016-ban láttuk, egy Ausztria elleni győzelem mekkora népünnepélyt okozott Budapesten, most valami hasonlóra készülhetünk egy siker után. És ha hullámzó is a válogatott teljesítménye, azt már elmondhatjuk, hogy egy meccsre versenyképesek lehetünk a papíron sokkal jobban jegyzett ellenfelekkel szemben is, különösen, ha a kulcsemberek egészségesek lesznek és folyamatosan játékban maradnak.