Európa-liga: Bayer Leverkusen–Ferencváros 2-0

2023. március 9. – 18:37

frissítve

Európa-liga: Bayer Leverkusen–Ferencváros 2-0
Fotó: INA FASSBENDER / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy óriási védelmi hiba és egy szerencsésen kipattanó labda pecsételte meg a Fradi sorsát, Zachariassen pedig két nagy helyzetet is kihagyott, így két góllal kapott ki a magyar csapat. Jövő héten a budapesti visszavágón így még lehet esélye a magyar bajnoknak, de nem lesz egyszerű a dolguk.

Gojak adta volna be a labdát, de nem érkezett rá senki, és bár Wingo a túloldalon lecsapott rá, és vissza is tette középre, Zachariassen gyenge lövését simán fogta Hradecky.

A második félidőben nem volt akkora különbség a két csapat között, mint az első gól előtt, de egy szabadrúgás után a hajrában mégis megszerezte a második gólját a német csapat. Hložek amúgy fantasztikus lövése a kapufára ment, a kipattanóra viszont érkezett Tapsoba, és védhetetlenül fejelt a kapuba. Így 2-0 az állás a Leverkusennek.

Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Kossounou kapott egy sárga lapot egy szerelés után, dühöngött is egy sort miatta. Előtte a Fradi tizenhatosa előtt volt egy kis kavarodás, Botka csúszott el a vizes füvön, aztán pattogott egy darabig a labda, de Esiti sorozatban háromszor jókor lépett az útjába, így nem tudott élni a Leverkusen a lehetőséggel.

Előtte egyébként a Fradi is megindult, de két játékosuk ment hat védő ellen, így sok esélyük nem volt arra, hogy kapura lőhessenek.

Botka szerelte a fiatal német középpályást, a sárgát viszont nem ezért kapta, hanem mert utána összeszólalkoztak egymással. Wirtz is kapott egy lapot, de Botka számára nagyobb probléma ez, mert ő így a visszavágón nem léphet pályára.

Jól tartotta meg a labdát a leverkuseniak csereként beállt játékosa, de végül nem tudott vele a kapura törni, Botka lépett közbe megint jól. A válogatott hátvédnek egyébként az elmúlt negyedórában több szép szerelése is volt, stabil pontja most a hátvédsornak.

De nem fújt semmit a játékvezető.

Knoesternek azonban az utolsó pillanatban sikerült szerelnie őt, így Dibusznak nem volt végül dolga.

Az első gól előtti hibákat idéző botlást hozott össze a magyar csapat, Esiti lényegében odaajándékozta a labdát az előző gólpasszt adót Wirtznek. Ő ezúttal Diabyhoz passzolt, aki futtában a kapu mellé lőtt.

Nem volt rossz kísérlet, de a kapu fölé szállt a labda.

Hincapie volt a szabálytalanság elszenvedője.

Megint a Fradi tudott támadni, Marquinhos passza után Mmaee került helyzetbe, de nem találta el jól a labdát, ami így jócskán a kapu mellé szállt.

A Fradi elég harcosan ment ki a pályára, másfél perc után rögtön el is jutott a németek kapuja elé, de veszélyeztetni nem tudott.

Semennyit nem húzott rá a játékvezető, így 1-0-s leverkuseni vezetéssel mehetnek az öltözőbe a csapatok.

Amiri mezét rángatta meg, ezért az ítélet.

Mmaee buktatásáért kapott sárgát a németek góllövője, az edző pedig azért, mert nem igazán értett egyet az ítélettel.

Szakkommentár

A Bayer Leverkusen nagyon megnyomta a meccs elejét, a Fradi a félpályán is nehezen tudta áthozni a labdát, a németek már a tizehatosuknál letámadták a Fradi-játékosokat. A magas intenzitású presszinggel a Fradi nem tudott mit kezdeni. Demirbay korai gólja után a Leverkusen kicsit visszavett az iramból, így a Fradi levegőhöz jutott, és néhány kontrával sikerült párszor eljutniuk a Bayer kapujáig. Sőt, egy nagy védelmi hibát majdnem ki is használtak, de a teljesen üresen hagyott Zachariassen emelése a felső lécen csattant. A félidő második fele már jóval kiegyenlítettebb, a Leverkusen is óvatosabban játszik.

Az első negyedórában tényleg minden koncepciót nélkülözött a magyar csapat játéka, és a játékosok is sorra vétették a bizarr hibákat, de mióta kapott egy gólt a Fradi, egyre jobban játszik.

Ennek ellenére talán még mindig inkább a Leverkusen van előnyben, amikor eljutnak a kapuig, veszélyesebbek is, de legalább nem tűnik teljesen esélytelennek a magyar csapat.

Az eddigiek után egészen váratlan akciót húzott elő a Fradi, a jobb szélen felfutó Marquinhos ért utol egy labdát, egy csel után el is tudott indulni befelé, aztán Vécseihez passzolt, ő tökéletesen tette Zachariassen elé a labdát, a norvég játékos pedig gondolkodás nélkül emelte át a kapust, a labda azonban végül a kapufán csattant. A helyzetet itt lehet megnézni.

A Fradi kapott még egy szögletet is, de ebből sem lett semmi, pár perccel később pedig hiába szerelt szépen Marquinhos, majd passzolt Botkának, a magyar játékos nem találta el a kaput.

Rendre ő tud megindulni a jobb szélen, amiből előbb egy túljátszott passzolgatás lett Frimponggal, utána viszont megint eljutott a Fradi kapuja elé a beadása. Ebből most nem lett semmi, de láthatóan ő a Leverkusen legveszélyesebb játékosa jelenleg.

Több azonnal visszapattanó bedobás után egyet sikerült elvégeznie a Fradinak, Marquinhos pedig meg is próbálta középre tenni a labdát, de a Leverkusen kapusa könnyedén húzta le a levegőből.

Bő negyedóra után tudott először támadást vezetni a magyar csapat, Traoré passzából Vécsei lőni is tudott, de nem volt túl veszélyes a kísérlete.

Jól szöktették, bemutatott pár szép cselt is, de végül nem tudta jól középre tenni a labdát, így az Dibusznál kötött ki.

Dibusz elhibázott kirúgásából tudott indulni a Leverkusen, és bár itt még Demirbay lövése lepattant a védőről, rögtön vissza is került a német csapathoz a labda. Innen pedig rövid közjáték után megint lövéshez jutott Demirbay a zavarodott Fradi-játékosok között, és másodjára már senki nem állt az útjába. A gólt itt lehet megnézni.

Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

A labda a Leverkusennél van a meccs kezdete óta, de a magyar csapat játékosai minden veszélyesebb megindulásra le tudtak eddig csapni, vagy egy szép becsúszással, vagy egy erélyesebb ütközéssel. Megszerezni viszont nem igazán tudják a labdát, és amikor igen, akkor is egyből eladják.

A zöld-fehérben játszó Fradi végezte el a kezdőrúgást, a Leverkusen játékosai piros-fekete szerelésben játszanak. A meccset egy olasz játékvezető, Davide Massa vezeti.

Bayer Leverkusen: Hradecky – Kossounou, Tapsoba, Tah, Hincapie – Frimpong, Amiri, Demirbay – Diaby, Azmoun, Wirtz

Ferencváros: Dibusz – Botka, Knoester, Abena, Ćivić – Vécsei, Esiti – Traoré, Zachariassen, Marquinhos – Mmaee

Az Európa-liga előző, 2021/22-es idényében a Ferencváros és a Bayer Leverkusen azonos csoportba került (a G csoport másik két csapata a Real Betis és a Celtic volt).

Az első meccsüket 2021. szeptember 16-án rendezték Leverkusenben, a Peter Stöger által irányított Fradi már a 8. percben előnybe került Ryan Mmaee góljával, de Exequiel Palacios és Florian Wirtz góljaival a Bayer fordított, és 2-1-re nyert.

A „visszavágót” a csoportkör utolsó fordulójában, 2021. december 9-én rendezték a Groupama Arénában. Itt a Fradi Aïssa Laïdouni góljával 1-0-ra nyert a már továbbjutott Leverkusen ellen, így a magyar bajnok 3 ponttal zárta akkor a csoportkört.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!