Európa-liga: Leverkusen–Ferencváros 2-1

2021. szeptember 16. – 18:39

frissítve

Európa-liga: Leverkusen–Ferencváros 2-1
Meglepte a Fradi a Leverkusent, Tokmac passzából Mmaee volt eredményes, ők ünneplik a góljukat – Fotó: Marius Becker/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sorrendben harmadszor jutott európai kupasorozat főtáblájára a Ferencváros, az Európa-ligában bivalyerős csoportba került. Első meccsén Németországban már a nyolcadik percben vezetett, de 2-1-re veszített a Leverkusennel szemben. Magyar kupacsapat topligás riválist 2010-ben vert idegenben legutóbb, akkor a Győr a Montpellier-t múlta felül.


A Fradi 2019-ben az Espanyollal szemben mutatkozott be ugyanígy az El-főtáblán, és akkor bravúros pontszerzéssel rajtolt (1-1), de akkor még az ukrán Szerhij Rebrov volt az edzőjük, ahogy tavaly a BL-sorozatban is. A nyártól Peter Stöger irányítja a magyar bajnokot, akinek játékosként és edzőként is van Bundesliga-múltja. A Fradi a BL-playoff elvesztése után került az El-be – a svájci Young Boys ellen kétszer kapott ki –, a Leverkusen a Bundesligában megszerzett hatodik helyével alanyi jogon főtáblás. A Leverkusen 1994-ben futott össze magyar csapattal, akkor a Honvédot úgy verte meg kétszer, hogy gólt sem kapott a párharc alatt (0-7).

A Fradiban Vécsei Bálint bekerült a kezdőbe, Dibusz Dénes mellett ő volt a csapat másik magyarja, Botka Endre sérült, ahogy Somalia is, Laidouni pedig eltiltott. A jó formában lévő albán Myrto Uzuni csak a kispadon kezdett. A Leverkusen három némettel vette fel a harcot, a csehek Eb-gólkirálya, Patrik Schick kisebb sérülése miatt ugyancsak a kispadon ült.

ELSŐ FÉLIDŐ: Álomszerű kezdés

A Leverkusen nagy rohamai elmaradtak, a nyolcadik percben az első Fradi-akció gólt ért. Blažić még a saját térfeléről indította el a bal szélen megiramodó Tokmacot, Hradecky kapus lövésre számított talán, a norvég csatár viszont középre adott, és a támadást remekül követő, a védők mögül kilépő Ryan Mmaee közelről az üres kapuba terelte a labdát. (0-1) Két perc sem telt el, Zubkov 28 méterről lőhetett szabadrúgást, de a megpattanó labdájára a finn kapus rávetődött. Az újabb Fradi-kontra eljutott a kapuig, Wingo kínálta meg egy erős lövéssel a kapust, aki kiütötte a kísérletet.

Hradecky nem érte el a labdát, Ryan Mmaee az üres kapuba gurított – Fotó: Marius Becker/AFP
Hradecky nem érte el a labdát, Ryan Mmaee az üres kapuba gurított – Fotó: Marius Becker/AFP

Negyedóra után a Leverkusen két lövéssel jelezte, hogy a pályán van, de Kossounou úgy adott haza 40 méterről, hogy szöglet lett belőle, ami alátámasztotta, meglepte a vendégcsapat a németeket, akik nem találták a ritmust, akadozott a játékuk.

A 25. percben veszélyesen csapódott a léc alá Demirbay szabadrúgása, Dibusz rajta volt a labdán, és kiütötte. A szöglet ártalmatlan volt. Ahogy eltelt az első fél óra, Alario felpörgette magának a labdát, és fordulásból hatalmas lövést lövést eresztett meg 18 méterről, amit óriási bravúrral ütött ujjheggyel szögletre a vetődő Dibusz.

Palacios a kapufa segítségével egyenlített – Fotó: Reuters/Thilo Schmülgen
Palacios a kapufa segítségével egyenlített – Fotó: Reuters/Thilo Schmülgen

A 37. percben egyenlített a Leverkusen. Diaby és Frimpong viharzott el a jobb oldalon, megkavarták a védelmet, a középre kerülő labdát Palacios 15 méterről a jobb kapufa segítségével juttatta a hálóba. Nem szomorkodott sokáig a Fradi, mert Ćivić szöglete után újabb gólt lőtt, de Vécsei 8 méterről szerzett találatát elvették kezezés miatt. Vécseire a menteni igyekvő védő rábombázta a labdát, de a lett játékvezető, Treimanis elvette a találatot, miután a fülére szóltak a videószobából. Nem egészen világos, hogy Vécseinek hová kellett volna tennie a kezét, de a szabály egyértelműen fogalmaz, ha a támadó kézzel ér a labdához, akkor érvényteleníteni kell gólt, ami megtörtént.

Még a félidő vége előtt Tah fejelt gólt az ötösről, de a játékvezető ezt azonnal elvette, mert a védő támaszkodott, mielőtt a kapuba bólintott. Jogos és jó ítélet volt, a két csapat döntetlennel mehetett a szünetre.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Aktívan kezdett a Leverkusen, többet birtokolta a labdát, de a Fradi kontrái eljutottak a tizenhatosig. Tokmac lábáról lecsúszott a labda lövéskor, Zubkov eltalálta a kaput, de a kapus a helyén volt. Az 58. percben Alario került ziccerbe, de fölévágta a labdát. Adli fejese sokkal veszélyesebb volt, Dibusz megint hatalmas bravúrral hárított.

A 64. percben Ryan Mmaee szép cselekkel tört be a büntetőterületen belülre, nyolc méterre volt a kapuról, amikor egy pontos becsúszás megakadályozta, hogy kapura tudjon lőni. A visszajátszás megmutatta, a labdát érte el a védő.

A 69. percben a 18 éves Wirtz megfordította a meccset. (2-1) Ćivić labdaeladása után Frimpong ugratta ki középen a teljesen üresen lévő csatárt, aki Dibusz mellett könnyedén passzolta el a labdát. Wirtz az egész német futball egyik legtehetségesebb játékosa, 45 millió euróra taksálják már most az árát. A helyére beálló Amiri eldönthette volna a meccset, de amikor már csak a kapussal állt szemben, fölélőtt.

Wirtz lövése így jutott a kapuba – Fotó: Roberto Pfeil/AFP
Wirtz lövése így jutott a kapuba – Fotó: Roberto Pfeil/AFP

Maradt a 2-1, a Fradi erőn felül teljesített az elején, de a második félidőt már nem bírta erővel. A Betis ellen hazai pályán jön a folytatás.

Jegyzőkönyv:

Leverkusen: Hrádecky – Frimpong, Kossounou, Tah, Sinkgraven (Hincapie, 65) – Palacios (Aranguiz, 50.), Demirbay – Adli (Bellarabi, 65), Wirtz (Amiri, 81.), Diaby – Alario (Schick, 65).
Ferencváros: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic – Vécsei (Uzuni, 65), Loncar (Gavric, 76.) – Tokmac, Zachariassen, Zubkov (Cabraja, 86) – R. Mmaee.
A csoport másik meccsén: Betis – Celtic 4-2

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!