3-2-re nyert a svájci bajnok a Fradi-pályán, a BL-főtábla álom maradt, az El-ben jön a folytatás

2021. augusztus 24. – 22:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

20 ezer néző előtt mindent megpróbált a Ferencváros a Bajnokok Ligája playoffjában a svájci Young Boys ellen, de kikapott. A svájciak két 3-2-es sikerrel érték el a BL-csoportkört, a Fradi az Európa-liga főtábláján folytathatja. A magyar bajnok sorozatban harmadik alkalommal került be valamelyik kupasorozat csoportkörébe, ami eddig más magyar klubnak nem sikerült.

Háromszor jutott be eddig a magyar futballbajnok a Bajnokok Ligája főtáblájára, de mindhárom alkalommal úgy, hogy az idegenbeli első meccsen nem kapott ki. Most viszont nyerni kellett, a Ferencváros győzelmi kényszerben volt, mert a svájci Young Boys otthonában a múlt héten úgy szenvedett 3-2-es vereséget, hogy egy kiállítás után 65 percet emberelőnyben játszott. A Ferencváros háromszor jutott tovább úgy a nemzetközi kupában, amikor az első meccsen vereséget szenvedett, 18-szor viszont kiesett. Ez a sorozat gyarapodott, de ne rohanjunk ennyire előre.

Peter Stöger vezetőedző a visszavágóra a 4-4-2-es felállást választotta, Boli és Mmaee került a csatársorba, ami előre jelezte, a Fradi támadni és nyerni akart. A norvég Tokmac Nguen ezúttal sem játszhatott, a sérülése ugyanis nem jött rendbe. Mivel Botka Endre kikerült a kezdőcsapatból, nem volt magyar játékos a mezőnyben.

A svájciak előnnyel érkeztek, de ezt nem védeni akarták, és már a negyedik percben vezetéshez jutottak. Dibusz Dénes nagy bravúrral kezdett, bal kézzel szögletre tolta ki Ngamaleu lövését, Sierro beívelése után Somaliára két Young Boys-játékos jutott, Zesiger pedig öt méterről védhetetlenül fejelt a bal alsó sarokba, Dibusz nem foghatta.

A 18. percben a svájciak kapujába visszatérő Von Ballmoos érthetetlenül nyúlt egy nem túl célirányosan belőtt labdához, és mivel röviden ütötte ki, a Moldétól igazolt Wingo négy méterről a félig üres kapuba passzolta a labdát. (1-1)

A svájci kapus rossz helyre ütötte a labdát, Wingo egyenlített – Fotó: Illyés Tibor/MTI
A svájci kapus rossz helyre ütötte a labdát, Wingo egyenlített – Fotó: Illyés Tibor/MTI

Válaszul az előretörő jobbhátvéd Maceiras középre húzódott, és 17 méterről lőtt spiccel, Dibusz egy kicsit messze volt a labdától, de a kapufa külső része hárított. A 27. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Uzuni szögletére Mmaee remekül emelkedett, és 3 méterről fejjel a kapuba csúsztatta a labdát. (2-1)

A Fradi ebben a félidőben játszott a legjobban az egész eddigi BL-sorozatban – ezért is fájdalmas, hogy a második 45 percre nem maradt erő –, Laiduni harcos, energikus és pontos játékát élmény volt nézni, sok labda akadt el rajta, Civic próbálta segíteni a támadásokat, a norvég Zachariassen volt egyedül, aki nem tudta úgy felvenni a ritmust, ahogy kellett volna, kapott egy sárga lapot is.

A fordulás után döntött a Young Boys

A Young Boys a második félidőt is aktívan kezdte, az eddigi kifejezetten keveset mutató Siabatcheu érkezett jól egy beívelésre, és viszonylag tiszta helyzetben fejelhetett, de jócskán fölé. Ez már sugallta, hogy a svájciak döntésre akarják vinni a párharc sorsát. Az 56. percben Elia húzott el a jobb oldalon Kovacevic mellett, középre adott, és Fassnacht jól érkezett, és nyolc méterről, középről bevette Dibusz kapuját. A hazai csapatnak volt egy veszélyes szöglete, de a gyors egyenlítés nem sikerült.

A 63. percben annyi minden történt, hogy feljegyezni is nehéz volt. Dibusz nem a legjobb ütemben mozdult ki, Ngamaleu elpörgette mellette a labdát, de a kapufa segített, és a kipattanót sem sikerült a vendégeknek a kapuba juttatniuk. Támadást nem sikerült szervezni, mert Laiduni felrúgta a csereként beálló Aebischert, és mivel nyolc perccel korábban azért kapott sárgát, mert a földhöz vágta a labdát, neki második sárga lappal véget is ért ez a találkozó.

A 70. percben Wingo hatalmas lendülettel próbálta meg szerelni Ngamaleut, de a labdát nem találta el, a riválisát viszont igen, mivel a büntetőterületen szabálytalankodott, az orosz Karaszjov játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. A videó megerősítette, jogos büntető volt, Dibusz azonban remekül érezte a sarkot, és Siabatcheu nem túl erős kísérletét kiütötte.

A Fradi eleinte nem tudott úgy játszani emberhátrányban, mint egy hete a berniek. Zubkovot beküldte Stöger, de ő sem tudott változást hozni a játékba. Az utolsó percekben viszont a zöld-fehérek domináltak, nyomás alá helyezték ellenfelüket, de ekkor Von Ballmoos kapus már a helyén volt, és másodszorra magához ölelte a labdát. Zubkovnak volt egy lövőhelyzete, de késlekedett. Amikor már azt hittük, hogy marad a 2-2-es döntetlen, a becserélt Mambimbi pazarul nyeste el a labdát Dibusz mellett a 94. percben, és 3-2-re a svájciak megnyerték ezt a meccset is.

A Young Boys 2018 után került ismét a BL-főtáblára, a vastapssal búcsúzó Fradi az El-sorsolást várhatja pénteken 13 órakor, ahol olyan csapatok vannak már ott Olaszországból, mint a Napoli és a Lazio, a francia Lyon vagy a német Bayer Leverkusen és Frankfurt. Az angol bajnokságot pillanatnyilag vezető West Ham is az El-ben szerepel.

„Kis dolgokon múlt, az első meccsről már sokat beszéltünk. Most a visszavágón a korán bekapott gól után komoly tartásunk volt, felálltunk, fordítottunk, uraltuk a játékot egy jó csapattal szemben. Az első félidőben emlékezeteset játszottunk, a másodikban már nem sikerült. Az El-ben az a célunk, hogy megérjük a tavaszt”

– értékelt az M4 kamerája előtt Dibusz Dénes.

Peter Stöger arról beszélt, hogy a lehető legrosszabbul indult ez a meccs, de a csapat mentalitása és küzdőszelleme dicsérhető, bár könnyű gólokat kaptak, igaz, a Young Boys egy jó csapat.

Ferencvárosi TC–Young Boys (svájci) 2-3 (2-1)

Groupama Aréna, 20 677 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)

Továbbjutott: a Young Boys kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel.

Gólszerzők: Wingo (18.), R. Mmaee (28.), illetve Zesiger (4.), Fassnacht (56.), Mambimbi (93.)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Uzuni, Somália (Mak, 86.), Laidouni, Zachariassen – Boli (Zubkov, 71.), R. Mmaee

Young Boys: Von Ballmoos – Macerias, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht, Sierro (Aebischer, 62.), C. Martins, Ngamaleu – Elia (Lauper, 85.), Siebatcheu (Mambimbi, 85.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!