90 éve kezdődött a magyar vízilabda legendája
2022. augusztus 10. – 23:49
frissítve
Magyarország 9 olimpiai aranyérmével a legeredményesebb a vízilabda győztes nemzetei között. Az első olimpiai sikert 90 éve ünnepelhette a sportág, annak körülményeit elevenítjük fel most, hogyan indult a póló hódító útjára, és azt is megnéztük, mi lett a csapat tagjaival.
A csapatsportok közül egyedüliként a vízilabda már az 1900-as olimpián megjelent a programban. A sportág bölcsője Nagy-Britannia, az első szabálykönyvet Skóciában alkották 1876-ban, a textilgyárak melletti víztározókban rendezték az első meccseket, az első csapatokat tűzoltók alkották. Magyarországon is viszonylag gyorsan gyökeret eresztett a sportág, az első szabályos labda 1897-ben került Magyarországra, az első meccset 1899. augusztus 30-án rendezték Siófokon. Az első olimpiákat a britek uralták, a mieink 1924-ben vettek részt először olimpián, ahol a britek elleni győzelem (7:6) komoly szenzáció volt, de utána a belgák elleni negyeddöntős vereség (2:7) szertefoszlatta az érmes álmokat. A csapat azonban folyamatosan erősödött, 1926-ban és egy évvel később is Európa-bajnok lett.
A csapat irányítását Komjádi Béla kapta meg, akinek három célja volt.
- Az olimpia megnyerése,
- a hegemónia fenntartása,
- ennek érdekében pedig egy fedett uszoda létrehozása.
Egy fedett uszodában ugyanis az általa megkívánt, akkoriban brutálisnak számító edzésadagot teljesíteni tudják a játékosok akkor is, ha kint rossz idő van. Komjádi idején 2 kilométert is úsztak a játékosok.
Az 1928-as olimpiára nagy esélyesként érkeztek a magyarok, de váratlanul vereséget szenvedtek a németek elleni döntőben, és az ezüstérem akkor kisebb kudarcnak számított. A vereség egyik oka az elbizakodottság volt: már a meccs előtt arról beszéltek a játékosok, hogy mekkora különbséggel nyernek. A másik ok az egoizmus: 2:0-s vezetésnél a csapatjáték háttérbe szorult, mindenki hőssé akart válni a harmadik gól belövésével, így ha jobb helyzetben is volt egy társ, nem passzoltak neki. A harmadik ok a fáradtság, a 2:2 utáni hosszabbításban három gólt is bekaptak.
A negyedik ok pedig egészen egyedi: a már akkor is az egyik legjobb játékosnak tartott Németh János nem került be az utazó csapatba.
A hazai gólkirályi címeket sorra begyűjtő center nem volt a legjobb viszonyban a kapitánnyal, emellett munkásosztálybeli származása miatt is hendikeppel indult. A vízilabda a középosztály sportjának számított, és mivel Németh félárva gyerekként nőtt fel testvéreivel, korán dolgoznia kellett, nem volt esélye érettségire. A gárda egyik húzóembere, Halassy Olivér úgy tartotta, hogy a társak által csak Jamesznek becézett Németh legalább annyira jó játékos, mint ő, mégis itthon kell maradnia, és ez felháborította. Halassyról feltétlenül említsük meg, hogy az akaraterő bajnoka, mert nyolc éves volt, amikor egy mozgó villamosra próbált felugrani, de a lába lecsúszott a lépcsőről, és a villamos kereke levitte a lábfejét. A bokája feletti részig amputálni kellett a bal lábát, de testi fogyatékossága nem akadályozta meg abban, hogy a válogatottságig vigye, és a folyami úszásban is bajnoki címeket szerzett.
Az ezüstérem után Komjádi belátta, hogy Németh nélkül esélytelen a '32-es aranyérem megszerzése, ezért 1929-ben elvitte egy berlini túrára. Németh itt olyan gólt lőtt, amitől még a német drukkerek is talpra ugrottak, és percekig megállt a meccs a dörgő tapsvihar miatt. Egy magyar támadásnál
Németh a hátára feküdt, és miután rövid labdát kapott, lábbal a feje felett rúgta kapura. A labda a felső lécen csattant, onnan viszont pontosan a már kiemelkedő Németh kezébe pattant vissza, aki látva, hogy a kapus elmozdult az egyik sarok felé, nagy erővel a másik bombázott.
A helyszínen tartózkodó neves magyar színészek odarohantak a medence széléhez, és a nevéről érdeklődtek, mert ilyen attrakciót mindaddig nem láttak. Mint Németh önéletrajzi könyvéből kiderült, ezek után kirobbanthatatlan lett a csapatból, a társak befogadták, a származása sem számított már annyira, egyedül újpesti csapattárssal, Halassyval romlott meg a viszonya.
Az 1932-es olimpiára Komjádi tehát a legerősebb csapattal vágott neki a Los Angeles-i útnak – hajóval és vonattal mentek heteken át –, és persze a visszavágás vágyával. A hosszú túrát kevesen vállalták, az olimpiára csak öt ország nevezett be. Itthon is nagyon várták a válogatott szereplését, a visszaemlékezések szerint kora reggel hosszú sorokban álltak az újságosnál a rajongók, hiszen labdajátékban most születhetett meg az első nagy diadal. Komjádi egyik másodállásában újságot is írt, és remek érzékkel tette a vízilabdát fogyaszthatóvá, természetesen a kor viszonyai között.
Az olimpián mindjárt az első meccsen, augusztus hatodikán sor kerülhetett a visszavágásra. Németh négy gólt ígért a kapitánynak a németek ellen. „Csak lődd is be azokat” – válaszolta neki a szakember, aki nehezen tudta leplezni izgalmát a meccsek előtt.
Nem kis nyomás alatt volt, mert itthonról egy olyan táviratot kapott a szövetség vezetésétől a kezdés előtt, hogy az egyetemes magyar sport sorsa áll vagy bukik rajtuk.
„Úgy menjetek a mérkőzésbe, hogy azon győznötök kell, mert a vereségnek óriási következményei lehetnek.”
Komjádi ennek a csapatnak szavazott bizalmat: Bródy – Ivády, Homonnai – Halassy – Vértesy, Németh, Keserü Alajos.
Az első gólra nem kellett sokáig várni, Vértesy lőtte, majd Németh egy leheletfinom megoldással, az őt letámadó védőt és a kapust is megelőzve, félig a víz alól ívelt az üres kapuba. Komjádi ettől sem tudott megnyugodni, mert éppen 2:0-ra vezetett a csapata a félidőben négy évvel azelőtt. Németh igyekezett a lelkére hatni, hogy még három góllal tartozik. Komjádi most is csak annyit felelt, csak lődd be azokat.
A folytatásban volt egy pimasz cseles gólja, értékesített egy általa kiharcolt büntetőt, majd a teljesítményét megkoronázta egy svédcsavarral, amikor háttal a kapunak vágta be a labdát a hálóba. Akkor már boldogan üvöltött ki, “megvan a négy, Komi bácsi”! Amikor nem voltak jó viszonyban, egyébként urazta a mesterét, és nem úgy szólította, ahogy a többiek is.
Vértesy bevágta a hatodikat, onnan már a németek erejéből csak a szépítésre futotta. (Vannak források, cikkek és könyvek, amelyek Németh neve mellé 3 gólt írnak, de az érintett váltig állította, hogy négyet lőtt.) A végeredmény 6:2 lett, a németek szakvezetője, Walter Binner pedig megállapította, a magyarok úgy játszottak, ahogy még soha nem látták őket játszani.
„Gyorsak, labdabiztosak voltak, a trükkjeiknek felültünk, művészei a játéknak. Megvan az ujjuk hegyében az a bizonyos érzék a játékhoz, ami senki máséban.”
Az angol bíró, Emery, aki szintén megtekintette a találkozót, hasonlóan áradozott a magyar csapat okosságáról, nyugodtságáról, és kivételes akcióiról. Ilyen kombinatív összjátékkal addig még nem találkozott a medencében. Nyoma sem volt már a négy évvel korábbi egyénieskedésnek.
Komjádi másnap a német–brazilt vezette bíróként – akkoriban ez megszokott volt a sportágban –, és miután kiállított egy brazilt, a csapat többi tagja rárontott a kispadról és a nézőtérről is egyaránt. Ütötték és rugdosták a magyar kapitányt a medence szélén. A brazilokat ezek után kizárták, a magyar csapat pedig az amerikaiak elleni 7:0-ás győzelemmel biztosította be az aranyérmet, a meccsen Halassy ötször volt eredményes. A válogatott olyannyira ámulatba ejtette a világot, hogy egy olajfestményen is megörökítették a sportág forradalmasítóit.
Komjádi amennyire tudta, titkolta a betegségét, 1933. március negyedikén halt meg. Agyvérzés vitte el tragikusan fiatalon, kevéssel 41. születésnapja előtt. Uszodát neveztek el róla.
Mi lett a csapat többi tagjával?
Halassy Olivér 1936-ban másodszor is aranyérmes lett, és az ország egyik legismertebb sportolója, igazi közönségkedvenc. Ő volt a csapat legtragikusabb sorsú alakja, mert 1946. szeptember tizedikén kocsijából kiszállítva a sofőrrel együtt lelőtték, amikor Újpestre indult az MTK-ból egy hosszú ülés után. A másnapi újságban rablógyilkosságról írtak, Bay Zoltán viszont a könyvében azt állítja, szovjet katonák nyitottak rá tüzet, mert nem adta át az autóját. A szemtanúk szerint biztosan egyenruhások ölték meg. Ötezren mentek el a temetésére, a plébános a vak Miltonhoz hasonlította, aki élete nagyhatású művét, az Elveszett paradicsomot lediktálta. Halassy nevét ma Újpesten viseli uszoda.
Németh János a 36-os olimpián szintén bajnok lett, aztán 1956-ban elhagyta az országot, Madridban telepedett le, és ott is halt meg 1988-ban. Karinthy Ferenc így emlékezett meg egykori csapattársáról, Némethről:
Soha csatár még annyi gólt nem lőtt, mint ez a labdaművész, ez a zsonglőr, százféle módját ismerte, miként kell lerázni a hátvédek erőszakoskodását, s »megetetni« a lesben álló kapusokat. A center, vagyis középcsatár ugyanis rögtön kezdésnél az ellenfél kapujához úszik, ott tanyázik háttal a hálónak, a mezőnyt figyelve, s várva, mikor kapja meg a labdát. Az egyik hátvéd pedig, az állóbekk, tüstént mellé áll, pontosabban rá – mert hiszen szünet nélkül tapossák, gyomrozzák, markolásszák egymást, akkor is, ha a labda a túlsó térfélen mozog, harcolnak a pozícióért. Akadnak elszánt hátvédek, akik centiméteres körmöket növesztenek, vastagra, keményre edzik, s némely forróbb mérkőzésen
Magyarország hegy- és vízrajzi térképét karmolják a csatár hátára.
Mások nem átallják a víz alatt lefogni kezét, combjukkal átkulcsolni derekát, hogy a szegény center nyikkanni se tud, mint a kalodában. Németh Jamesszel szemben azonban teljesen hatástalanok voltak az efféle alattomosságok. Ha a jobb kezét lefogták, ugyanúgy lőtt, csavart, ejtett a ballal, esetleg dopplerről továbbított a kapuba, azaz kettőzéssel, így nevezik azt a pöckölést, mikor a center csak visszakézből nyúl bele az éles labdába, hogy iránya megváltozzék, s a helyezkedő kapus mellett süvítsen a hálóba. Ha a bal kezét is lefogták, lábát dugta ki a vízből, s úgy rúgta be, ha a lábát is átkulcsolták, fejjel, vállal, nem lehetett lefegyverezni. Olykor az egész emberből csupán egy térd vagy egy tenyér meredt ki a vízből, a labda oda pattant, majd a kapuba.”
A csapat mindig hideg fejű kapusa, Bródy György is kirobbanthatatlan volt a '36-os olimpiai csapatból. Ő 1948-ban döntött úgy, hogy nem tér haza, Johannesburgba emigrált, üzletember lett, Dél-Afrikában is halt meg 1967-ben egy focimeccsen szívinfarktusban.
Homonnai Márton is kétszeres olimpiai bajnok. A frontról hazatérve a nyilasok oldalára állt a háborúban, a főváros főparancsnok-helyettese volt, távollétében ítélték el később. Németországon keresztül Argentínába ment és kezdett új életet, ott is halt meg. Lánya, Szőke Kató 1952-ben megnyerte az olimpiát 100 méteres gyorsúszásban, és a 4x100-as győztes gyorsváltónak is a tagja volt.
Ivády Sándor jogi végzettséget szerzett, 1937 és 1939 között ő lett a válogatott kapitánya. (Ivádyt a miniszter fiaként is emlegették már 1932-ben, hiszen édesapja, Ivédy Béla földművelésügyi miniszter volt 1932. februárjáig.) A háború után előbb Kistarcsára majd Recskre internálták a származása miatt, 1956-ban emigrált, Bécsben telepedett le, 95 éves korában, 1998-ban halt meg, néhány nappal karácsony előtt.
Vértesy az 1936-os olimpián már mint edző vett részt, és Csik Ferencet készítette fel a 100 méteres gyorsúszásra, amit ő meg is nyert. Később vízilabdában is edzősködött.
Keserü Alajos szintén edző lett, testvére, Ferenc pedig Komjádi után a kapitány, de az 1936-os címvédéskor már nem ő, hanem Beleznai László vezette a csapatot.