Emberfeletti sebességet gyanít az F1, kicsit odavágnak a kerékcseréknek

Legfontosabb

2021. augusztus 26. – 11:20

frissítve

Emberfeletti sebességet gyanít az F1, kicsit odavágnak a kerékcseréknek
Sebastian Vettel kerékcseréje a 2021-es Monacói Nagydíjon – Fotó: Peter Fox / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A 2021-es F1-szezon a technikai direktívákról is szól: korábban a feltűnően ruganyos hátsó szárnyakra csapott le a bajnokság vezetése, a hétvégi Belga Nagydíjtól kezdve pedig az észbontóan felgyorsult kerékcseréknek vágnak oda egy kicsit a biztonság jegyében. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt gyanítja ugyanis, hogy pár, a szabályokba foglalt dolog kijátszásával a gyorsaság érdekében igazából csak bíznak benne, semmint meggyőződnek róla, hogy mind a négy kereket megfelelően rögzítették az autóra egy kerékcsere után.

A dologban van is némi ráció. Elég csak belegondolni, hogy a jelenlegi kerékcsere-világrekord 1,82 másodperccel a Red Bull csapaté. Ennyi idő alatt elöl és hátul is fel kell emelni az autót, le kell csavarozni és le kell venni négy kereket, ki kell cserélni négy friss gumira, azokat megfelelően rögzíteni, majd vissza kell engedni az autót az aszfaltra, hogy aztán a pilóta a feje fölé belógó lámpán a zöldet meglátva elinduljon.

A Red Bull a 2021-es szezonban is odatette magát a kerékcserék terén, az eddig lement 11 futamot nézve a tíz leggyorsabb kerékcseréből kilenc az övék, az idei legjobbjuk 1,88 másodperc épp a legutóbbi versenyről, a Magyar Nagydíjról.

Nos, az ennyire gyors kerékcserék minden bizonnyal megismételhetetlenek lesznek a Belga Nagydíjtól életbe lépő technikai módosítás miatt. De mi is az FIA fő gondja? Leginkább az, hogy az ő értelmezésük szerint a jelenleg érvényben levő szabályok alapján a 2 másodperc alatti kerékcserék egyszerűen nem lehetségesek a biztonsági előírások áthágása nélkül, vagyis ezek nemcsak potenciálisan veszélyesek, de szabálytalanok is.

Ez attól lehet, hogy a feltételezés szerint a csapatok egy része úgy alakította a rendszerbe épített szenzorokat, hogy azok az engedélyezett passzív szerepen túl is jelentős feladatot kapnak, kizárva a jóval lassabb emberi tényezőt és reakcióidőt. Az eredetileg Ausztriában bemutatott és terv szerint a Magyar Nagydíjtól életbe lépő módosításban ezért még az szerepelt, hogy az új szabályok szerinti kerékcseréknél legalább 0,2 másodpercnek el kell telnie aközött, hogy csavarral rögzítették a kerekeket, majd visszaengedték az autót a pályára.

Három topcsapat, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull viszont azzal érvelt, hogy az általuk kifejlesztett okos csavarpisztoly (ezzel veszik le és rögzítik fel a kerekeket) semmiféle biztonsági kockázattal nem jár. A Mercedes és a Ferrari által már korábban használt, a Red Bullnál idén bevezetett eszköz lényege, hogy egy szoftver a pillanat törtrésze alatt rengeteg számítást elvégez, hogy megállapítsa, a csavar megfelelően rögzítette a kereket a kocsira. A F1-es kerekeket ugye egyetlen csavarral teszik fel, így ha nem megfelelő a rögzítés, a kerék elég hamar leesik, ami verseny közben természetesen extrém biztonsági kockázat.

Munkában a kerékcsere-rekorder Red Bull a Magyar Nagydíjon – Fotó: Mark Thompson / Getty Images
Munkában a kerékcsere-rekorder Red Bull a Magyar Nagydíjon – Fotó: Mark Thompson / Getty Images

Csakhogy az okos csavarpisztoly annyira okos, ami már természetfeletti. Az azt kezelő szerelő ugyanis előre megnyomhat rajta egy gombot, ami jelzi a központi rendszernek, hogy jól rögzült a csavar és a kerék, hiszen a zöld jelzést úgyis csak akkor adja ki a rendszer, ha a szoftver is úgy találta, minden rendben van.

Ezzel viszont megspórolták az emberi reakcióidőt – mostantól viszont megszűnik ez a megengedő magatartás, a szerelő csak akkor nyomhatja meg a csavarpisztolyon a „minden oké” visszaigazoló gombot, ha végzett a kerék rögzítésével, és a rendszer is azt mutatta, hogy szerinte is minden rendben. Hogy ezt biztosan ne lehessen kijátszani, úgy kell alakítania minden csapatnak a saját belső programrendszerét, hogy az előre megnyomás ne csináljon semmit.

A technikai fejlődés nyilván visszaszoríthatatlan, és senki nem akarja, hogy újra az úgynevezett „nyalókás ember” jelezze a pilótának, mikor indulhat a kerékcsere után. A FIA mindössze annyit szeretne, hogy ne csak szoftverek automatikus jelzésén múljon a dolog, hanem legyen pluszszerepe a szerelők reflexének és gyorsaságának is.

Az meg majd kiderül, hogy ezek után lesz-e 2 másodperc alatti kerékcsere a vasárnapi Belga Nagydíjon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!