Tokió: az összes csütörtöki magyar eredmény egy helyen

2021. július 29. – 06:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai nap egyértelműen a magyarok eddigi legjobb napja volt, csütörtökön pedig már magyar idő szerint hajnalban lehetett volna folytatni az éremesőt, Kapás Boglárka és Németh Nándor is döntőben úsztak. Kapás végül 200 pillangón negyedik lett, Németh Nándor első olimpiáján nyolcadik lett 100 gyorson, Cseh László ötödik olimpiáján döntős 200 vegyesen, a férfi pólósok pedig lemosták a pályáról Dél-Afrikát. Csütörtökön volt még dzsúdó és evezés is, a továbbiakban pedig többek közt vitorlázás és női kézi is lesz majd. A teljes magyar programot itt találják.

Úszás: Szerdán Milák Kristóf már hajnalban szállította a magyar csapat újabb aranyérmét, csütörtökön pedig ugyancsak volt esély egy hajnali éremre Kapás Boglárka révén. Kapásnak 200 pillangón abszolút volt esélye az éremre, de Verrasztó Dávid és Kenderesi Tamás után ő is lemaradt a harmadik helyről, egy kínai és két amerikai előzte meg. Németh Nándor első olimpiáján nyolcadik helyen végzett 100 gyorson, a Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású női 4x200-as gyorsváltó pedig a hetedik lett a döntőben.

Két elődöntő is volt hajnalban, mindkettő jól is alakult a magyaroknak – Telegdy Ádám 200 háton élete legjobb úszásával, a negyedik legjobb idővel jutott a pénteki döntőbe, az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh László pedig ötödik olimpiáján is döntőbe jutott 200 vegyesen.

A délutáni előfutamokban Milák Kristóf és Szabó Szebasztián 100 pillangón, Burián Katalin 200 háton jutott tovább az elődöntőbe. Ugyanebben a számban nem sikerült a továbbjutás Hosszú Katinkának, aki így befejezte a szereplést Tokióban. Szintén nem jött össze a döntő Késely Ajnának 800 gyorson, illetve a 4x100-as mix (vegyes vegyes) váltónak.

Vízilabda: Első két meccsén nem mutatott túl meggyőző teljesítményt a magyar férfi vízilabda-válogatott, a görögök elleni vereség után a házigazda japánok ellen is meg kellett szenvedniük a győzelemért. Most viszont ellenállhatatlanul játszottak Dél-Afrika ellen, fölényesen, 23-1-re győztek csütörtökön.

Vívás: A kezdeti megilletődés után ugyan jól vívott a magyar női tőrválogatott, de nem jött össze nekik a bravúr az olaszok ellen, a folytatásban pedig a kanadaiak ellen is kikaptak az első helyosztón. Így végül a hetedik helyért vívhattak Egyiptom ellen, itt pedig már győztek is. Mohamed Aida is pástra lépett, így magyar rekordot jelentő hét olimpián szerepelt.

Dzsúdó: Cirjenics Miklós a nyolcaddöntőben búcsúzott az olimpiától a 100 kilogrammosok között a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov ellen. Cirjenicsnek volt egy ígéretes akciója a meccsen, de ebből nem lett semmi, végül pedig az orosz dzsúdós ippont érően eldobta Cirjenicset, aki a vereséggel kiesett.

Evezés: A korábban szépen menetelő Pétervári-Molnár Bendegúz az elődöntős futamában ötödikként végzett csütörtökön, ezzel B döntőbe jutott egypárevezésben a tokiói olimpián. Mint mondta, 1000 méter után fejben és technikailag is szétesett, a hullámok és a szél sem segítette, de előre tekint, a B döntőt szeretné megnyerni.

Sportlövészet: Major Veronika sokat hibázott a női sportpisztolyosok versenyének selejtezőjében, a 44 induló közül így a 42. helyen áll az első nap után.

Vitorlázás: Érdi Mária és Vadnai Benjamin lézer radiálban, Berecz Zsombor Finn dingiben, Cholnoky Sára pedig szörfben volt érdekelt csütörtökön. Érdi a hetedik futam után 14., a nyolcadik után pedig 15. helyen állt, Vadnai pedig 18. helyen maradt a mai két futam után, míg Berecz Zsombor pedig egy helyet rontva jelenleg harmadik a csütörtöki hatodik és hetedik helye után. A második olimpiáján szereplő szörfös Cholnoky Sára a csütörtöki futamokban a 23., a 20. és a 21. helyen ért célba, ezzel a 25. helyen zárt az olimpián. A 27 fős mezőny 12 futamot teljesített, az első tíz helyezettre még vár az éremfutam. Cholnoky a szereplés után elmondta, célba veszi a párizsi olimpiát is.

Kézilabda: Harmadik meccsét is elvesztette az olimpián a női kézilabda-válogatott, amely csütörtökön 38-31-ra kapott ki az orosz csapattól. A továbbjutáshoz nyerni kellene a csoport két legnehezebb ellenfele, Spanyolország és Svédország ellen.

Torna: A csütörtök utolsó magyar érdekeltségű szereplése tornában jött, ahol Kovács Zsófia 1996 óta első magyarként indult az egyéni összetett döntőjében. Kovács jól kezdett legerősebb szerén, felemás korláton, de gerendán rontott, így visszaesett. Talajjal, majd ugrással zárt, összesen 53,433 pontot kapott, amivel a 14. helyezett lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!