BL-döntő: Manchester City–Chelsea 0–1

Legfontosabb

2021. május 29. – 21:47

frissítve

BL-döntő: Manchester City–Chelsea 0–1
A Chelsea nyerte a 2021-es BL-döntőt – Fotó: Manu Fernandez / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az esélytelenebbnek tartott Chelsea megnyerte a Bajnokok Ligája-döntőt, pedig a végén még volt egy nagy helyzete a Citynek is. Agüero egy elbukott döntővel búcsúzik a manchesteri csapattól.

A Chelsea eddig jól kontrázott, három helyzete is volt már, a Citynek csak egy, Werner minden megmozdulása magában hordozza a veszélyt, és eddig meg is találják labdákkal a német támadót. A ManCity nem meglepő módon többet birtokolja a labdát, 60-40 százalék az arány, de eddig ebből nem tudott igazán élni.

Timo Werner 6 nagy helyzetet puskázott el eddig az idei BL szezonban. Ebből kettőt az első 15 percben…

Egy perc alatt két lövése is volt, az egyik középről, laposan, gyengén érkezett, a másik balról talált az oldalhálóba, de védői segédlettel, így szöglet a vége.

Ezúttal Havertz passzolt Wernernek, de a közeli próbálkozás nem hozott sikert. A fordulásból azonnal kapu közelébe jutott a City is, érezhetően fokozza mindkét csapat a tempót. A City védelmében egyelőre John Stones, akit kicsit megfogott a mérkőzés súlya, őt támadja a Chelsea rendre.

Elég álmosan indult a BL-döntő, a Chelsea sokáig hagyta hátul passzolgatni a ManCityt, igazi játékot még egyik csapattól sem nagyon láttunk. A 4. percben Wernernek volt egy villanása, majd becsapós előreívelésből kerülhetett helyzetbe a ManCity, a védők meg is ették a kapuskirúgást. A másik oldalon aztán Werner rúgott a saját lábába jó pozícióból. Ezek az apróságok is jelzik, hogy nagy a feszültség, de mindezekkel már kezd valami élet is jönni a meccsbe.

A Citynél Sterling játszik a baloldalon, De Bruyne a hamis 9-es pozícióban, Mahrez jobbra, Foden gyémántalakzatban mögöttük.

James nem tudta vele tartani a lépést, de nem ziccer, hanem szöglet lett a kiváló indítás vége, amit Sterling sarkazása hozott össze. A szöglet elmúlt veszély nélkül, marad a 0-0.

Werner futott el a jobbszélen, majd Havertz próbálta középre adni a labdát, de az az egyik becsúszó védő lábáról a kapushoz került. Láthatóan óvatosan kezdenek a csapatok, de hát sok is van még hátra.

Egy BL-döntőben nem mindig jön össze, hogy mindkét klub a saját színeiben játszik, de a Manchester City égszínkék meze és a Chelsea sötétkék meze eléggé elüt egymástól ahhoz, hogy ne lehessen összekeverni a játékosokat. A Premier League-ben is ezeket viselik a közös meccseiken. Most egyébként a ManCity számít pályaválasztónak.

A Manchester City kezdete a mérkőzést, mindkét klub a szokásos szerelésében játszik, a City világoskék felsőben és fehér nadrágban, a Chelsea kék szerelésben.

  • A Manchester City 4-3-3-ban fog játszani, Chelsea 3-4-2-1-ben, ez mindkét csapat alapfelállása az elmúlt időszakban.
  • Mendy az első afrikai kapus, aki kezdőként lép pályára BL-döntőben
  • Guardiola a Chelsea ellen veszítette eddig a legtöbb mérkőzését edzői karrierje alatt.
  • Bernardo Silva veretlen az utolsó 26 BL-mérkőzésén (23 győzelem, 3 döntetlen), ez a leghosszabb veretlenségi mutató egy játékosnál. Phil Foden jelenleg 21 mérkőzésnél tart

A portói Dragao Stadiont a 2004-es Európa-bajnokságra húzták fel, az Eb-meccsek mellett a 2019-es Nemzetetek Ligája-döntő tartozik a nagyobb dobásai közé. Mikor építették a stadiont, sok vita zajlott arról, hogy mi legyen a neve. Kézenfekvőnek tűnt, hogy örökölje a korábban a helyén álló nevet, az Estádio das Antast, de felmerültek az FC Porto különböző nagyságai is, mint névadók. Végül egyikük sem lett befutó, hanem az Estádio do Dragão név mellett döntöttek, ami Sárkány Stadionként fordítható le. A sárkányt az egyesület címeréből kölcsönözték, és a vitalitást, hódítási vágyat szimbolizálja.

A Bajnokok Ligája történetében Thomas Tuchel az első olyan edző, aki két egymást követő szezonban döntőzik úgy, hogy nem ugyanazt a klubot vezeti. A német edző tavaly még a PSG-t vezette, és csak idén januárban lett a Chelsea edzője. A másodedzője, Löw Zsolt is ezt a pályát járta be, és így máris van magyar szál is a döntőben.

A mérkőzést felvezető írásában Hrutka János, a Telex legfrissebb igazolása több játékost is kiemelt a két keretből.

Rúben Dias (Manchester City): Az újságírók által az év legjobbjának választott futballista érkezése alapjaiban változtatta meg a manchesteriek játékát, az eddig nyomasztó labdabirtoklásáról, dinamikus letámadásairól, számos helyzetkialakításáról ismert csapat egy új arcát ismerhettük meg általa.

Phil Foden (Manchester City): Az idősebb játékosok elől idén egy húszéves játékos lopta el a show-t: Foden 49 mérkőzésen is bizonyítási esélyt kapott Guardiolától, és élt is azzal. Tizenhat gólja mellett tíz gólpasszt is jegyzett, és bemutatkozott az angol válogatottban is.

Edouard Mendy (Chelsea): Mendy Mendy szeptember végi leigazolása és az érte kifizetett 24 millió euró kiváló döntésnek bizonyult. A bajnoki remeklés és gólnélküli találkozók mellett a Bajnokok Ligájában ő tartja a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés rekordját idén, eddig nyolc meccsen nem találtak be neki. A kapus és csapata eddig négyszer kapott gólt, így ezen a téren hasonló mutatóval rendelkezik, mint Ederson a másik oldalon.

Mason Mount (Chelsea): Motorja, mozgatórugója az idei Chelsea-nek függetlenül attól, hogy edzője visszavontabban, vagy támadóbb középpályásként küldi őt a pályára. A top 5 európai bajnokságot figyelembe véve a hatodik legtöbb helyzetet alakította ki ebben a szezonban a 22 éves angol válogatott játékos.

Manchester City: Ederson – Walker, Dias, Stones, Zincsenko – Gündoğan, Bernardo, De Bruyne – Mahrez, Sterling, Foden.

Chelsea: Mendy – James, Thiago Silva, Rüdiger – Azpilicueta , Kanté, Jorginho, Chilwell – Mount, Werner, Havertz.

Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

Végre elfelejthetjük a bejátszott ovációkat és rigmusokat. Tavaly a Bayern München és a PSG még zárt kapuk mögött döntőzött, idén viszont már nézők előtt játszhatnak a csapatok, persze telt házról még szó sem lehet. A Dragao Stadion kapacitásának harmadát lehet kihaszálni, 16 500 néző mehet be. A Chelsea és a City hatezer jegyet kapott értékesítésre, de némileg meglepő módon, a Chelsea 800 belépőt nem tudott eladni, így azok visszakerültek az UEFA-hoz.

A Bajnokok Ligája-döntőt eredetileg az isztambuli Atatürk Stadionban akarták megrendezni, de a törökországi korlátozások miatt május elején megváltoztatták a helyszínt, a portugáliai Portóba került a meccs. Az angoloknál Törökország vörös zónás ország, karantén nélkül így nem térhettek volna haza a szurkolók. Portugáliánál viszont nincsenek ilyen megkötések. Portugália két éven belül másodszor a BL-döntő házigazdája, de tavaly Lisszabon volt a rendező.

A Bajnokok Ligája történetében eddig összesen négy olyan játékos volt, aki két egymást követő évben két különböző csapatban futballozva döntőzött. Ez a bravúr Marcel Desailly-nak, Paulo Sousának (ő volt a Videoton edzője is később), Samuel Eto'ónak és Álvaro Moratának sikerült, most pedig Thiago Silvának zárkózott fel hozzájuk. A brazil védő tavaly még a PSG-ben futballozott, most pedig a Chelsea-ben játszik.

„A mai meccs lesz a harmadik alkalom, amikor angol házidöntőt láthatnak a szurkolók: 2008-ban a Manchester Uniteddel találkozott és maradt alul tizenegyesekkel a Chelsea, két évvel ezelőtt pedig Madridban csaphatott össze a Liverpool a Tottenhammel. Az elmúlt három évben a City kétszer is találkozott angol csapattal a BL negyeddöntőjében, de mind a Liverpool, mind a Spurs ellenében kiesett. A Manchester City emellett a kilencedik olyan angol csapat, ami a Bajnokok Ligája döntőjébe jut, ezzel a szigetországból érte el a legtöbb klubcsapat a finálét” – írta a mérkőzés előtti felvezetőjében Hrutka János. A teljes cikket sok egyéb fontos információval itt olvashatja el.

Ez itt a Telex élő közvetítése a 2021-es Bajnokok Ligája-döntőről, amit két angol csapat, a Chelsea és a Manchester City fog játszani, egy nem éppen szokványos BL-idény után, hiszen az élet más területeihez hasonlóan a koronaváros a futballidényre is hatással volt.

A mérkőzést Fehér János és Koroknai Gergely fogja közvetíteni, szakértőnk pedig a csapatunkhoz frissen csatlakozott Hrutka János lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!