Az év meccse jön Izland ellen, nézők és szövetségi kapitány nélkül
2020. november 12. – 16:29
frissítve
Öt éve szintén az Európa-bajnokságra kijutás volt a tét, amikor a norvégokat kellett legyőznie a magyar futballválogatottnak a pótselejtezőn. Most Izland válogatottján kell túljutnia, ráadásul ha a Marco Rossi csapata kijut az Eb-re, két csoportmeccsét is hazai pályán játszatná. Az örökmérleg és az elmúlt hónapok formája a magyarok mellett szó, a rutin és az összeszokottság viszont az izlandiakat segítheti.
Az év meccse lesz a csütörtök esti Magyarország-Izland a tét miatt: amelyik válogatott nyer, ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon. Ha a rendes játékidőben nincs döntés, jöhet a hosszabbítás, ha az sem, akkor a tizenegyesek. Mindkét csapat a vigaszágon jutott el az Eb-szereplés kapujáig. Magyarország negyedik lett az Eb-selejtezős csoportjában, Horvátország, Wales és Szlovákia előzte meg, míg Izland a franciák és a törökök mögött lett harmadik. Viszont a Nemzetek Ligájának köszönhetően bekerültek azon 16 csapat közé, melyek még küzdhetnek a fennmaradó négy hely egyikéért. Magyarország Bulgáriát (3-1), Izland pedig Romániát (2-1) győzte le az előző körben.
A tétet növeli, hogy kijutás esetén a magyar válogatott három csoportmeccséből kettőt hazai pályán játszhatna, ugyanis Budapest is helyszín lesz a 2021-re halasztott Eb-n. A Puskás Arénában rendezik az F csoport meccseit, ahová a Magyarország-Izland párharc győztese is kerül, valamint a világbajnok Franciaország, az Eb-címvédő Portugália és Németország is ebben a csoportban szerepel. A csoportmeccseken kívül egy nyolcaddöntőt is a tavaly átadott 60 ezres budapesti stadionban játszanak le.
Nézők most nem lesznek a Puskásban, a szerdán életbe lépő járványügyi korlátozások miatt zárt kapus lesz a meccs, és bár 20 ezer jegyet adtak el rá, ezek árát visszatéríti a Magyar Labdarúgó-szövetség.
Szövetségi kapitánya nélkül vág neki a sorsdöntő meccsnek a magyar csapat
Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest a különbség, hogy a Norvégok elleni párharc két meccsből állt; az idegenbeli első meccsen a válogatottban debütáló Kleinheisler László góljával 1-0-ra nyert a magyar csapat, idehaza, a Groupama Arénában 2-1 volt a végeredmény. 3-1-es összesítéssel Magyarország kijutott a 2016-os franciaország Eb-re. Hetekig Eb-lázban égett az ország, Budapest utcáit minden egyes meccs után szurkolóik ezrei foglalták el.
Izlandnak nem volt ennyire rögös útja az Eb-ig négy éve, akkor egyenes ágon jutottak ki, miután a csehek mögött másodikként zárták a selejtezős csoportjukat. Abban is volt némi szerepük, hogy a magyarok végül pótselejtezőre kényszerültek. Ellenük szerezte meg Törökország azt a győzelmet, amivel a törökök a magyarokat megelőzve a legjobb harmadik csapattá léptek elő, és kvalifikálták magukat az Eb-re.
A mostani pótselejtezőt eredetileg március 31-én játszották volna, de a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontra elhalasztották a meccset. Ez még kedvezhet is a magyar válogatottnak, mivel ha nincs a vírushelyzet, a Bulgária és az Izland elleni meccs között csupán 5 nap telt volna el, így viszont több mint egy hónap, így volt idő felkészülni az izlandiakból. Sérülés miatt az RB Leipzigben futballozó Willi Orbanra sem számíthatott volna márciusban Marco Rossi szövetségi kapitány, a védő azóta felépült, és visszaszerezte helyét a Leipzig kezdőcsapatában. A magyar keret nagy része is mostanra lendült igazán formába, egyedül talán a Mainznál száműzött Szalai Ádám küzd meccshiánnyal. Az ő jó játékára most is szükség lenne, az izlandi védők erősek, kemények, kell valaki, aki párharcokat tud nyerni ellenük. Jelenléte pszichésen is sokat jelenthet a csapattársaknak, erre Rossi is utalt a kerethirdetés után.
Szoboszlai Dominik szereplése a koronavírus miatt volt kérdéses, de keddi tesztje negatív eredményt hozott, így ő is játszhat Izland ellen. A Salzburg 20 éves középpályása a bolgárok elleni selejtezőt kénytelen volt kihagyni az osztrák karanténszabályok miatt. Szoboszlai a magyar válogatott legjobb, legértékesebb játékosa, kulcsszerepe lesz Izland ellen is. Veszélyes pontrúgásaitól is tarthatnak az izlandiak, a törökök elleni Nemzetek Ligája-meccsen is az ő szabadrúgásgóljával nyert a válogatott. Szoboszlai élete meccsének nevezte a csütörtökit, annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában már játszott pár nagy klub ellen.
„Azért szeretnék kijutni, mert sokszor hiányzott egy lépés, sokszor buktunk el apróságok miatt. Nem szeretném, hogy egy ”ha„ válasszon el minket az Eb-től. A válogatott sokszor megmutatta, hogy képes az ilyen meccseken is helytállni, tudunk küzdeni egymásért, ahogy a törökök, a szerbek, az oroszok vagy a bolgárok ellen tettük. Ezt meg fogjuk csinálni Izland ellen is”
– mondta az MLSZ-nek nyilatkozva.
A norvégok ellen fontos gól szerző, és hosszú idő után újra meghívott Kleinheisler viszont végül kimaradt a keretből, mert klubjánál, a horvát NK Osijeknél karanténba került. Marco Rossi sem lehet ott a sorsdöntő meccsen: nála a koronavírus szólt köbe, szerdán pozitív tesztet produkált, ezért nem ülhet le a kispadra. Rossi távollétében Gera Zoltán, U21-es válogatott szövetségi edzője segíti majd a szakmai stáb munkáját.
A statisztika a magyarok mellett van
A két válogatott először 1988-ban találkozott egy budapesti barátságos meccsen, akkor 3-0-s magyar győzelem született. A kilencvenes években azonban többször is legyőzték a mieinket: az 1992-1993-as vb-selejtezősorozatban oda-vissza nyert Izland, a 1995-ös Eb-selejtezőkön otthon ugyan nyert a magyar csapat, viszont Reykjavíkban megint vereség lett a vége. A 2000-es években fordult a kocka, a 2004-2005-ös vb-selejtezőkön mindkétszer a magyar válogatott nyert, mindkétszer 3-2-re. 2011-ben még volt egy barátságos meccsük, akkor simán, 4-0-ra nyertek a magyarok.
Legutóbb pont a 2016-os Eb-n, egy csoportmeccsen játszott egymással a két csapat: Izland szerzett vezetést tizenegyesből, a 88. percben Birkir Már Saevarsson öngóljával egyenlítettek a magyarok. Szalai Attila, a válogatott hátvédje az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón azt mondta, azt a meccset nég álmodozó gyerekként nézte végig. A csoportgyőztes Magyarország mögött Izland is továbbjutott a csoportból, és Angliát kiütve egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi döntős Franciaország állította meg őket. A magyar válogatottnak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, 4-0-ra kaptak ki Belgiumtól.
Nem lehet azt mondani, hogy az izlandi válogatott csúcsformában érkezik a sorsdöntő selejtezőre. Utolsó öt tétmeccsükből mindössze egyet, a románok ellenit tudták megnyerni, emellett négy vereség a mérlegük: a Nemzetek Ligájában Dániától 3-0-ra, Angliától 1-0-ra, Belgiumtól pedig 2-1-re és 5-1-re kaptak ki. A magyarok statisztikája jobban fest, igaz, valamivel gyengébb ellenfelekkel kerültek szembe: 3-1-es győzelem Bulgária ellen a pótselejtezőn, a Nemzetek Ligájában két 1-0-s idegenbeli győzelem a szerbek, illetve a törökök ellen, 0-0-s döntetlen az oroszokkal és egy 3-2-es vereség szintén az oroszok ellen.
Alaposan átalakultak a csapatok
Mégsem szabad lebecsülni az izlandi válogatott képességeit. A nemzeti bajnokságuk ugyan közel sem tartozik az élvonalhoz, de a keret nagy része nem is otthon, hanem külföldön, erősebb európai bajnokságokban játszik. A legjobbjuk, a 31 éves Gylfi Sigurdsson például az Evertonban futballozik, de találni Hollandiában, Olaszországban, Oroszországba vagy Németországban légióskodó izlandit is. Sigurdsson is játszott a már említett 2016-os csoportmeccsen, ő lőtte az izlandiak tizenegyesét. A 37-szeres válogatott Arnór Traustasonra viszont nem számíthatnak, klubjánál többen koronavírusosok lettek, ezért ő nem utazott el a válogatottal. A magyarok ellen 2016-ban pályára lépő csapatból csak ketten nincsenek ott a jelenlegi keretben, az azóta visszavonult Eidur Gudjohnsen és a 36 éves Emil Hallfredson. Az izlandi válogatott svéd szövetségi kapitánya, Erik Hamrén optimistán várja a meccset, elmondása szerint az sem zökkentette ki csapatát, hogy a járványhelyzet miatt hétfőn még csak tízen tudtak együtt készülni.
A magyar válogatott komolyabb változáson esett át a négy évvel ezelőtti meccshez képest, a fél csapat kicserélődött. Király Gábor, Gera Zoltán és Juhász Roland például már visszavonult, Dzsudzsák Balázs, aki az Eb-n is a válogatott csapatkapitánya volt, pedig most sem kapott meghívót Rossitól. Az Izland ellen készülő 23 fős keretből csupán kilenc játékos, Szalai Ádám, Dibusz Dénes,Gulácsi Péter, Nagy Ádám, Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Fiola Attila, Nikolics Nemanja és Bese Barnabás volt kint az Eb-n. Közülük Nagy, Lang, Szalai és Nikolics játszott az izlandiak ellen. Az összeszokottság és a rutin tehát inkább Izland oldalán van. Szalai Attila szerint a pontrúgáskban különösen erősek az izlandiak, azokra próbáltak a lehető legjobban felkészülni.
Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány szerint két hasonló erősségű csapat játszik egymással az Eb-szereplésért. Jó alapot jelent a magyar csapatnak, hogy Orban és Gulácsi személyében két olyan játékosuk van, akik bírják a nyomást. A Hertha BSC utánpótlásában dolgozó magyar edző szerint az sem okoz majd gondot, hogy a magyar keretben több a fiatal, kevésbé rutinos játékos. „Játszani akarnak, bizonyítani, nem érdekli őket a tét” – mondta a köztévének.
Az izlandiak kedve azért nem ment el
Zachán Péter júliusban igazolt az NB III.-as Szekszárdtól az izlandi első osztály újoncához, a Fjölnir Reykjavíkhoz. A 22 éves védő szerint is megtévesztő lehet az izlandi válogatott elmúlt meccseken mutatott formája, a közvéleményt sem törték le a gyengébb eredmények. „Amikor október végén hazajöttem, még nem égtek az Eb-lázban. Szerintem Magyarországon mi felfokozottabban várjuk az ilyen mérkőzéseket. Az izlandiak is futballfanatikusak, így pár nappal a meccs előtt már biztos ott is más a hangulat”.
Jó véleménnyel van az izlandi futballról, úgy látja, hogy a legjobb három izlandi klubcsapat a magyar NB I.-ben is megállná a helyét. Meglepte, hogy a Pakshoz képest, ahol korábban megfordult, az izlandi csapatok nyíltabb, támadóbb focit játszanak, kevesebb hangsúlyt fektetnek a védekezésre. A magyar válogatott meccseit is követte, úgy gondolja, hogy a stabil teljesítménynek köszönhetően Izlandot is sikerül legyőzniük.