Külföld
Megosztják a francia tüntetőket a múlt hétvégi erőszakos jelenetek – helyszíni riport a forrongó...
A helyszínen kérdeztük a tüntetések résztvevőit arról, hogyan látják a múlt szombati eseményeket, szerintük ártottak-e a mozgalom megítélésének ezek az erőszakos megmozdulások, illetve hogy mit...
Lebukott egy floridai rendőr, aki beköltözött egy halott férfi házába, majd éveken át az elhunyt...
Az ügy akkor derült ki, amikor az örökösöktől egy ingatlancég vásárolta meg a házat.
Orvosszakértők szerint súlyos hibákat követtek el Christa Pike félresikerült kivégzése előtt
Például az is baj volt, hogy a végrehajtó négyfős csapat közel egy órán keresztül próbált megfelelő vénát találni Pike karján, hogy beadhassák neki a szert.
Összeütközött két katonai repülőgép a Fülöp-szigeteken, négy pilóta meghalt
Kiképzőrepülés közben történt baleset, a légierő a vizsgálat idejére leállította az érintett repülőgéptípus használatát.
Otthonában lőtték le a bolgár Szlavi Binevet, a korábbi európai parlamenti képviselőt
A hatóságok azt közölték, hogy Szófia közelében őrizetbe vettek három gyanúsítottat, akik közül egy bolgár, kettő pedig török állampolgár.
Ismét működik a Starlink műholdrendszer Ukrajnában
Az egy hétig tartó korlátozások hátráltatták az ukrán hadsereg képességét az orosz támadódrónok elfogásában, és néhány műveletet törölni kellett.
Flávio Bolsonaro már dörzsöli a tenyerét
Egy brazil telenovellára való szenvedélyes kiabálás és személyeskedés, Trump megidézése és ígéretcunami jellemezte a brazil elnökválasztás második fordulója előtti kampányt. Szoros lehet az eredmény...
Kínos helyzetbe hozta az AfD elnökét, hogy a kiszivárgott e-mailek ellentmondanak egy korábbi...
A svájci közvetítőkön keresztül érkező, összesen 132 ezer eurós illegális kampányadományról mást mondott Alice Weidel, mint amiről a feltört és kiszivárgott levelezések árulkodnak.
A szombati tüntetések miatt 70 ezer rendőrt küldenek ki Franciaországban, Párizsban kiszorítanák a...
Több híres múzeum is bezár szombaton Párizsban.
Trump megint arra tett utalást, hogy amerikai katonákat küldene Kubába
Az amerikai elnök azt mondta, hogy ha visszajönnek a Közel-Keletről az amerikai hadihajók, akkor megállhatnának Kubánál.













