Lökdösődés, kerítésmászás és politikai sárdobálás: eldurvult a lengyel alkotmánybírák lecserélése

Lökdösődés, kerítésmászás és politikai sárdobálás: eldurvult a lengyel alkotmánybírák lecserélése
Rendőrök zárják el a lengyel alkotmánybíróság bejáratát Varsóban a tüntetők elől 2026. október 30-án – Fotó: Piotr Lapinski / NurPhoto / Getty Images
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Ez egy politikai-alkotmányos válság” – mondta Bartosz T. Wieliński, a Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese a Telexnek a kaotikus lengyel helyzetről, ami az alkotmánybíróság körül alakult ki a múlt hét második felében.

Péntek este tüntetők gyűltek össze az alkotmánybíróság varsói épülete előtt, néhányan bemásztak a bírósági épület kertjébe is, majd miután az egyik alkotmánybíró értesítette a hatóságokat, hogy veszély fenyegeti a hivatal alkalmazottjait, jelentős számban megjelent ott a rendőrség. Szombat hajnalra megérkezett Karol Nawrocki államfő is, aki egy Afrikába tartó géppel fordult vissza, mert „ilyenkor az elnöknek Lengyelországban kell lennie”. Azóta a kormány és az ellenzék, illetve az utóbbihoz kötődő államfő egymást vádolja az alkotmány megsértésével és az alkotmánybíróság működésének ellehetetlenítésével.

Ez a feszült helyzet persze nem egyik napról a másikra alakult ki. Miközben Donald Tusk kormánya az alkotmánybíróság több, az előző kormány alatt kinevezett tagját is illegitimnek tartotta, és hónapok óta azon dolgozik, hogy új alkotmánybírákkal töltse fel a testület megüresedett helyeit, Nawrocki több jelöltjük kinevezését nem hajlandó elfogadni. Az elnök szerint szabálytalanul kinevezett új alkotmánybírák egyike, Anna Korwin-Piotrowska viszont pénteken bejelentette, hogy felfüggeszti a testület eddigi elnökét, Bogdan Święczkowskit – amit ő és az ellenzék is puccsként értékelt.

Az amúgy is feszült pénteki helyzetet tovább bonyolította, hogy az alkotmánybíróság honlapján megjelent egy közlemény arról, hogy Bogdan Święczkowski elnököt és helyettesét, Bartłomiej Sochańskit felmentették hivatalos feladataik ellátása alól, az elnöki posztot pedig Korwin-Piotrowska foglalta el. Később azonban egy újabb közlemény már azt állította, hogy korábban eltérítették az oldalt, és voltaképp még mindig Święczkowski és Sochański vezeti az alkotmánybíróságot. Waldemar Żurek igazságügyi miniszter és főügyész viszont eközben bejelentette: kezdeményezte Święczkowski és Sochański mentelmi jogának felfüggesztését. A varsói főkapitányság közölte, hogy a tüntetés során a közrendet tartják fenn az épületnél, nem avatkoznak bele az alkotmánybíróság munkájába. Ugyanakkor Święczkowskit nem engedték be a bíróságra.

A probléma onnan fakad, hogy Korwin-Piotrowska négy másik alkotmánybírával együtt a lengyel parlament alsóházában, a szejmben tette le az esküjét áprilisban, amit az alsóház elnöke érvényesnek ismert el, Karol Nawrocki irodája és az Alkotmánybíróság viszont nem. A bíróság új felállása jogilag rendben lévőnek tűnik, még az alkotmányjogi kérdésekben véleményeket megfogalmazó Velencei Bizottság is úgy ítélte meg, hogy a bírák az elnök ellenkezése ellenére elfoglalhatják posztjukat. A Notes from Poland is arról ír, voltaképp az a kérdés, hogy az elnök előtti, elvileg kötelező eskütételt miként kell megtenni, tehát elég volt-e, hogy az új bírák az eskütételüket megtagadó államfőnek elküldték az esküjük szejmben elmondott szövegét.

A lengyel kormány nem hátrált meg az elnök ellenkezésétől, Donald Tusk kormányfő közölte, hogy az ellenzéki politikusok és aktivisták a demokrácia aláásására készülnek, ezért kizárta a Lengyelországban kialakult alkotmánybírósági válság kompromisszumos megoldását. Kijelentette, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összhangban végzi majd a tevékenységét, és mint mondta, kormányfőként feladata, hogy garantálja a testület biztonságát és a munkavégzés feltételeit. Hétfőn pedig azt mondta, egyszerű a konfliktus megoldása: ismerje el az elnök a szejm által megválasztott bírákat. Ahhoz hasonlította a helyzetet, mint amikor elfognak egy idős nő táskáját a kezéből kitépő tolvajt, aki az ellene elkövetett erőszakról kiabál.

Bogdan Święczkowski, a lengyel alkotmánybíróság vitatott tisztségű elnöke tüntetőkkel beszélget a testület varsói székháza előtt 2026. október 30-án, miután a rendőrség lezárta az épület bejáratát – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP
Bogdan Święczkowski, a lengyel alkotmánybíróság vitatott tisztségű elnöke tüntetőkkel beszélget a testület varsói székháza előtt 2026. október 30-án, miután a rendőrség lezárta az épület bejáratát – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Eközben viszont Zbigniew Bogucki, az államfői hivatal vezetője a TV Republika konzervatív hírtévében azt mondta: Tusk nem a konfliktus csillapítására törekszik, hanem „politikai értelemben felgyújtja Lengyelországot és az alkotmánybíróságot”. Az ellenzéki Jog és Igazságosságot (PiS) vezető Jarosław Kaczyński kijelentette: „mától fogva Lengyelország rendőrállammá vált, és innentől egyenes út vezet az autoritarizmushoz, majd a totalitarizmushoz.”

Az egész még a Kaczyński-érában kezdődött

Bartosz T. Wieliński felidézte, hogy 2016–17-ben több, az alkotmánybíróságot védő tüntetés is lezajlott, de sikertelenül, ekkorra ültetett az akkori kormánypárt, a Jog és Igazságosság több bírát a testületbe. 2015-ben a PiS-kormány eldöntötte, hogy átveszi az alkotmánybíróságot, mivel Jarosław Kaczyński akkori kormányfőnek korábban rossz tapasztalatai voltak a testülettel, ami nem haladt előre a lusztrációval, azaz az előző rendszer fő figuráinak elszámoltatásával. A Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese a toporgás okát abban látta, hogy Kaczyński módszerei az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenesek voltak.

„Kaczyński a bosszú embere” – mondta Wieliński, aki szerint a pártvezető eldöntötte, hogy csak egy hatalmi központ lehet Lengyelországban: a kormány. Több mint egyévnyi küzdelem után sikerült nyolc embert beszavaztatnia a bíróságba, a PiS embere – a most leváltani kísérelt Bogdan Święczkowski – lett az elnök is. A testület innentől Wieliński szerint voltaképp a pártapparátus részeként kezdett működni, az abortusz sokat vitatott betiltását is így sikerült átnyomniuk.

A kormányváltás és Donald Tuskék hatalomra kerülése után elkezdett lejárni a PiS által megválasztott alkotmánybírák mandátuma. Hármukat ráadásul Tuskék szerint illegálisan választották meg annak idején, mert nem lettek szabályosan beiktatva, ezért a Tusk-kormány nem is ismerte el a testület döntéseit. A megüresedő helyekre az új parlament új bírákat kezdett megválasztani. Több bíróság, így a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy az új bírák elfoglalhatják posztjukat. Nawrocki elnök azonban nem írta alá a kinevezésüket. Problémája volt többek között a bírák addigi karrierútjával is.

Pénteken az elnök által nem kinevezett bírák úgy döntöttek, nem szükséges az alkotmány szerint az elnök jelenléte a beiktatáskor. Elküldték a vonatkozó dokumentumokat az elnöki hivatalnak, mondván, az egész szignózás csak formalitás. „A csoport legidősebbje átvette az alkotmánybíróság elnökségét, és a jelenlegi elnököt és helyettesét felmentette” az alkotmánynak megfelelően – magyarázta Wieliński, miként jutottunk el a jelenig.

Az Európai Bizottság is Tusk kormánya mellé állt a kérdésben. A Politico arról írt a hétvégén, hogy Michael McGrath, a Bizottság ír igazságügyi biztosa közölte, a lengyel alkotmánybíróságnak az alkotmánnyal és a nemzetközi bírósági döntésekkel összhangban kell működnie, amit a lengyel hatóságoknak kell biztosítaniuk. Megemlítette, hogy a Velencei Bizottság is arra jutott, a szejm jogosult bírák kinevezésére. Ugyanakkor McGrath a Politico kérdésére sem mondott olyat, miszerint támogatná a bíróság eddigi elnökének és helyettesének elmozdítását.

A helyzetre még Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök is reagált a Facebookon:

„Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen. A szabadság nem tűri az önkényt. Vigyázó szemetek Varsóra vessétek!”

A lökdösődés és a remegő testtel megtagadott kulcs

Karol Nawrocki elnök pénteken a helyzetet észlelve visszafordult repülőjével a tervezett szenegáli látogatásáról. Hajnali 1-kor érkezett meg a bíróság épületéhez, megkerülte a felsorakozott rendőrsorfalat, majd a bejutását akadályozó alkotmánybírákon átpréselve magát bejutott. Minderről feszült felvételek is készültek:

Az épületben Nawrocki közölte a nem általa kinevezett bírákkal, hogy ők nem az alkotmánybíróság tagjai, és illegálisan vannak ott. Az elnök bejutásáról videót közzétevő alkotmánybíró, a Donald Tusk jobbkezeként emlegetett Maciej Berek elmondása szerint a bírák párbeszédre készen várták az elnököt, aki azonban nem akart beszélgetni, és félrelökte őket. Nawrocki másnap közölte, hogy az új bírák erőszakkal vették át az alkotmánybíróság feletti hatalmat. Waldemar Żurek igazságügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte az elnök viselkedését.

Rafał Leśkiewicz, az elnök szóvivője eközben súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Maciej Bereket – írja a Rzeczpospolita. A Nawrocki által ezen új posztján nem elismert Berek ellen azt hozta fel a szóvivő, hogy nem adta át az alkotmánybíróság alelnökének az irodája kulcsait. Leśkiewicz érzékletesen fogalmazott: „Összeszorított ajkakkal, egész teste remegett, egyértelműen félt, és nagyon kellemetlenül érezte magát ebben az egész helyzetben, mert tudta, hogy nagy valószínűséggel súlyos bűncselekményt követett el azzal, hogy megakadályozta Bartłomiej Sochański alelnököt abban, hogy elvigye a kért kulcsokat az irodájába való belépéshez.” Hogy mi lenne az elkövetett bűncselekmény, azt nem részletezte. Bírálta viszont, hogy a belügyminiszter engedte a rendőrségnek, hogy belépjenek az alkotmánybíróság épületébe – bár ezekre sem hozott fel bizonyítékot vagy érvet.

Piotr Antoni Skiba varsói ügyész a WP Wiadomości szerint közölte, hogy több jelzést kaptak politikusok tetteiről az alkotmánybíróság épületénél. Részleteket nem közölt róla, hogy indul-e eljárás, és ha igen, milyen ügyben és ki ellen. Az elnöki kancellária sérelmezte, hogy Nawrocki behatolásakor akadályozták és lökdösték egyes bírák az államfőt, miközben az igazságügyi minisztérium szerint Nawrocki be sem léphetett volna a tömbbe.

A történtek a szakértőket is megosztják. A Fakt nevű lapnak Jacek Zaleśny alkotmányjogász azt mondta, hogy az államfő beléphet az intézménybe, ha meghívják. Márpedig a vitatott státuszú alkotmánybírósági elnök, Bogdan Święczkowski tett egy ilyen meghívást. Zaleśny hozzátette, nem állhatják el ilyenkor az elnök útját, pláne nem veszélyeztethetik a testi épségét. Marek Chmaj, egy másik alkotmányjogász más álláspontot képvisel: szerinte az alkotmánybíróság területén nem illeti meg az államfőt immunitás, a közintézményekben a rendfenntartó szervek beavatkozhatnak. Chmaj szerint az államfő nem közrendvédelmi szerv, nincsenek olyan hatáskörei, mint a rendőrségnek, így nem is mehetett volna be az épületbe.

Politikai játszmázás

Nawrocki kontrollt akart gyakorolni, ezért fordult vissza még Afrikából is a gépével – magyarázta Wieliński. Az egész helyzet olyan szürreális jelenetekhez vezetett a hétvégén, mint amikor Nawrocki „a kulcsokat kereste Sochański irodájához, nem találta, és távoznia kellett”. Az államfő meg akarja őrizni a status quót, mert szerinte úgyis a szélsőjobb nyeri a parlamenti választást egy év múlva. „Ő egy korábbi piti bűnöző, csak erővel tud megoldani helyzeteket” – osztotta meg kritikus véleményét a szerkesztő az államfőről és módszereiről.

Karol Nawrocki érkezik a Lengyel Alkotmánybíróságra 2026. október 31-én – Fotó: Dawid Zuchowicz / Agencja Wyborcza
Karol Nawrocki érkezik a Lengyel Alkotmánybíróságra 2026. október 31-én – Fotó: Dawid Zuchowicz / Agencja Wyborcza

A szélsőjobb Wieliński szerint nem akarja, hogy a PiS politikailag monopolizálja a kialakult helyzetet. Ugyanakkor a PiS azt akarja mutatni, hogy egység van a jobboldalon, együtt dolgoznak. „Kaczyński annyira kétségbeesett, hogy meglegyen ez az egység, mivel a Konföderációra is szüksége lehet majd a kormányalakításhoz” – említette meg az egyik erősödő szélsőjobbos pártot a szerkesztő. Ha ezek a pártok együtt akarnak kormányt alakítani a 2027-es választás után, ahhoz a felmérések alapján olyan többség szükséges, amihez a szélsőjobbot is be kell vonni.

Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök, aki kiszakadva a PiS-ből saját pártot alapított a nyáron (Fejlődés Plusz – Rozwój Plus) már egyenesen polgárháborús helyzetről beszélt. Wieliński szerint azonban ez fals narratíva, hisz láthatólag alig van valaki az alkotmánybírósági tüntetéseken, aminek az oka szerinte részben a beállt hideg időjárás. A szerkesztő szerint nem lesz sem eszkaláció, sem polgárháború. Felidézte, hogy hasonló helyzet ment le a köztévénél, amit Tuskéknak némi hercehurca és üzengetés után sikerült átvenniük 2023 végén, 2024 elején. A közmédiát ezután egy hónapig bojkottálta a PiS, aztán lassan visszatértek a politikusai a tévé műsoraiba. Wieliński szerint az új összetételű alkotmánybírósággal is együtt fognak tudni élni az ellenzékiek. „A fontos számukra, hogy azt mutassák, a kormánynak nincs annyi ereje, mint az elnöknek” – magyarázta a motivációikat.

A kialakult helyzetről még nem készült friss felmérés. Az eszkaláció előtt a többség (40 százalék) az alkotmánybíróság elnökének lemondását akarta, 20 százalék szerette volna, hogy maradjon, a maradék 40 százalék bizonytalan volt, nem válaszolt. „A normális életben senki sem törődik vele, az átlagpolgár nem valószínű, hogy az alkotmánybírósághoz fordulna, bár törvényileg lehetséges” – véli Wieliński. Most sem volt össznépi tüntetés a testület tagjai mellett, inkább politikai jellegű tiltakozást lehetett látni.

Közben a Fakt szerint Anna Korwin-Piotrowska november 3-ra összehívta az alkotmánybírákat. A két fő téma a testület 2027-es költségvetésének jóváhagyása és Świeczkowski mentelmi jogának felfüggesztése. Ugyanezen a napon összeül majd a Legfelsőbb Bíróság, hogy „megvitassa az alkotmányos rendet fenyegető veszélyeket”, illetve a nemzetbiztonsági bizottság is ülésezni fog. Újabb tüntetések is várhatók az alkotmánybíróságnál, és egyelőre nem látszik, mi lesz a feszült politikai helyzet feloldása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!