Donald Tusk szerint a lengyel elnök az erőszakos konfrontációt választotta, ami sokba kerülhet az országnak
„A konfliktus megoldása egyszerű, és az alkotmány módosítása nélkül is megvalósítható. Az elnök elismeri a szejm [a lengyel parlament] által törvényesen megválasztott bírákat, mert így rendelkezik az alkotmány, ők pedig megkezdik a munkát az Alkotmánybíróságon” – írta a Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en.
A lengyel alkotmánybírósági válság azután bontakozott ki, hogy pénteken Anna Korwin Piotrowska, a lengyel parlament által márciusban megválasztott, de az államfő által eddig ki nem nevezett alkotmánybíró közölte: ideiglenesen átvette az alkotmánybíróság irányítását, egyúttal felfüggesztette tisztségéből Bogdan Swieczkowski elnököt, valamint helyettesét, Bartlomiej Sochanskit. Karol Nawrocki államfő és az ellenzék vitatja a lépések jogszerűségét, és nem ismeri el Korwin-Piotrowskát alkotmánybíróként. Közben nagy létszámú rendőri alakulatokat vezényeltek ki a lengyel alkotmánybíróság épületéhez.
A lengyel alkotmánybíróság 15 tagú. Korwin-Piotrowskán kívül a parlament március óta hét új alkotmánybírót választott meg, közülük Nawrocki hármat iktatott be, a többiek eskütételéről viszont – megválasztásuk formális hiányosságaira hivatkozva – egyelőre nem döntött.
Nawrocki szombaton az alkotmányos rend megsértésének és az alkotmánybíróság erőszakos átvételének nevezte a történteket. Az államfő megszakította szenegáli útját, visszatért Varsóba, és rendkívüli egyeztetésre hívta a parlamenti pártok képviselőit. Felszólította a kormányt, hogy vonja ki az alkotmánybíróság területére vezényelt rendőröket, akik ugyanakkor nem tudták visszatartani: Nawrocki a rohamrendőrök kordonát megkerülve ment oda az alkotmánybíróság bejáratához, majd a rá váró bírákon átgázolva ment be.
Donald Tusk szombaton arról beszélt, az ellenzéki politikusok és aktivisták a demokrácia aláásására készülnek, ezért kizárta a válság kompromisszumos megoldását. Szerinte az előző kormány idején megalakult alkotmánybíróság nem egy bíróság, az ellenzéki erőket pedig oroszbarátnak nevezte.
Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a lengyel Polsat Newsnak azt mondta, Karol Nawrocki elnök továbbra is nyitott arra, hogy az alkotmánybíróság helyzetéről egyeztessen a fő kormánykoalíciós párttal, a Donald Tusk vezette Polgári Koalícióval, de a lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Tusk kormányának. Az MTI beszámolója szerint Nawrocki szombaton több parlamenti párttal is egyeztetett, ahol felmerült az alkotmánybíróság összetételének teljes megújítása és népszavazás kiírása is. „A konkrét kezdeményezésnek viszont attól az embertől kell elindulnia, aki mindezt elrontotta, vagyis Donald Tusktól és a kormányzóktól” – mondta Leskiewicz.
Zbigniew Bogucki, az államfői hivatal vezetője hétfőn azt mondta, Korwin-Piotrowska nem jogosult az alkotmánybíróság irányítására, a pénteki történéseket pedig államcsínynek nevezte.
Donald Tusk hétfőn az X-en azt írta, a konfliktus az alaptörvény módosítása nélkül is megoldható azáltal, hogy az államfő „elismeri a szejm által törvényesen megválasztott alkotmánybírókat”. A kormányfő azzal vádolta Nawrockit, hogy „az erőszakos konfrontációt választotta”, ami „nagyon sokba kerülhet Lengyelországnak”. A demokratikus jogállam „nem engedhet az erőszaknak, függetlenül attól, hogy milyen hatalmas külső erők támogatják a PiS, a Konföderáció, Braun és Nawrocki támadását. És nem is fog meghátrálni” – írta.