Külföld

Már három amerikai állam élelmiszerüzleteiben is találni olyan automatát, amiből lőszert lehet...
Az American Rounds csúcstechnológiás gépei az arcfelismerő berendezésnek köszönhetően képesek ellenőrizni a vevő életkorát is, sőt azt is, hogy rendelkezik-e a megfelelő engedéllyel.
Hét csecsemő meggyilkolásáért ítélték el a brit ápolónőt, mégis egyre többen mondják, hogy ártatlan
Lucy Letby munkaidejében 2015 és 2016 között, egyetlen év alatt 7 koraszülött csecsemő halt meg. Se tárgyi bizonyíték, se tanú nincs arra, hogy ő ölt volna, mégis bűnösnek találták. Az ügyében...
Egy holland művész napi hat órán keresztül egy lyukasztóval apró darabokra szaggatja az ENSZ...
Johannes-Harm Hovinga két hete állt neki a 7705 oldalas dokumentum „megsemmisítésének”. A művész akciójának célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás súlyosságára.
„Az Egyesült Államok sok támogatást nyújtott az ukránoknak, elnézhetünk néhány hibát” – mondta...
Az amerikai elnök csütörtökön a washingtoni NATO-csúcstalálkozón mondott beszédet, aminek a végén az ukrán elnök helyett az orosz elnököt konferálta fel.
A Hamász szerint legalább 91 civil meghalt egy légicsapásban, Izrael szerint a Hamász egyik...
Izrael azt állítja, a csapással az október 7-i terrortámadás egyik kitervelőjét célozták.
Trump most már korlátozások nélkül posztolhat a Facebookra és az Instagramra
Azután tiltották ki, hogy több posztban azt állította, hogy Joe Biden csalással nyert az elnökválasztáson.
A francia sportminiszter megmártózott a Szajnában, hogy bizonyítsa, nem is szaros a víz
A francia politikusok nagyon szeretnék, ha a folyóban rendezhetnék meg a nyílt vízi úszóversenyeket az olimpián.
Orbán szélsőjobboldali spanyol szövetségese összebalhézott a migráción a koalíciós partnerével
A Vox annyira megsértődött a jobbközép migrációs politikáján, hogy inkább feladta kulcsfontosságú regionális pozícióit.
Villámcsapás után lezuhant és meghalt egy magyar túrázó az Alpokban
A 61 éves férfi a rossz időjárási előrejelzés ellenére indult neki a hegyi útnak a 25 éves fiával.
Hillary Clinton szerint félelmetes, hogy Trump olyan autokratákkal szövetkezik, mint Orbán
„Ön Trump oldalán áll – Orbánnal, Putyinnal és más diktátorokkal világszerte –, vagy a demokrácia oldalán?” – tette fel a kérdést követőinek az egykori demokrata elnökjelölt a Facebookon.












