Külföld
A gyermekgyilkossági ügy, ami hetekig lázban tartotta Amerikát, és nem látszik, hol a vége
Miközben a három gyereke meggyilkolásával vádolt egykori ápolónő, Lindsay Clancy első tárgyalása érvénytelen lett, csak tovább nőtt az ügye körüli érdeklődés, és az eset már túlnőtt önmagán....
„LMBTQ-propagandára” hivatkozva elérhetetlenné tették a T24 török hírportált
A lap és több újságíró-szervezet a sajtószabadság elleni támadásnak tartja a döntést, az ENSZ és az Európai Bizottság is bírálta a hatósági fellépést.
A repülőgép pörögni, majd süllyedni kezdett, aztán lefogták a késelést elkövető pilótát
A másodpilóta késsel sebesítette meg a kapitányt, és Netanjahu szerint úgy tűnik, azt akarta elérni, hogy lezuhanjon a Flydubai egyik gépe, amin főként izraeli állampolgárok utaztak. Hősies utasok...
Egy órával a kezdés előtt leállították Christa Pike kivégzését Tennesseeben
Korábban elutasították a nő beadványát, ha végrehajtják az ítéletet, 200 év után ő lehet az első nő, akit az amerikai államban kivégeznek.
A brit miniszterelnök szerint Iránnak köze lehetett a Fairford katonai bázis elleni feltételezett...
Teherán tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz.
Oroszország az elmúlt hónapok legnagyobb támadását indította Ukrajna energiahálózata ellen
Találat érte a Kijev áramellátásában fontos szerepet játszó trijpilszkai erőművet is.
Oroszország kész nukleáris fegyvereket bevetni, ha a NATO megpróbálná elszigetelni Kalinyingrádot
A NATO visszautasította a fenyegetést, és felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a nukleáris retorikával.
Letartóztatták a másodpilótát, aki késsel támadt a Flydubai kapitányára, az izraeli védelmi...
Benjámin Netanjahu szerint a másodpilóta azt akarta elérni, hogy az utasokkal együtt lezuhanjon a gép.
Két perc alatt több mint ötezer métert süllyedt a Flydubai repülőgépe, miután késsel támadhatott a...
A gép kényszerleszállást hajtott végre. Izraeli lapok felvetették a terrortámadás lehetőségét.
Fotósok jelentek meg Harry herceg gyerekeinek iskolájánál, a hercegi pár kiakadt
A két fotós a gyerekek iskolája körül sétálgatott, és az udvarra bekukucskálva próbálta lefotózni a gyerekeket.













