Gazdaság
Munkahelyenként 172 millió forint támogatást ad a kormány egy Szolnokon papírgyárat építő szerb...
A Drenik 42 milliárd forintból épít fel egy olyan üzemcsarnokot, amiben 55 ember kap majd munkát.
20 éve fillérekért adta el a Redditet, most a cég vezérigazgatójaként dollármilliárdos lett
Steve Huffman vezetése alatt egyre több nyereséget termel a Reddit.
Jól kezdi a hetet a forint, szűk kétéves csúcsot döntött
Dél körül 387 körül stabilizálódott a forint jegyzése az euróval szemben.
Jóval kevesebben igényeltek Otthon Start-os hitelt, mint amire korábban számítani lehetett
Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a program kevésbé lesz a jövőben népszerű, mint ahogy várták, a visszafogottságot több dologgal is lehet magyarázni.
Autószerviznek álcázták magukat, a háttérben közel hárommilliárd forintnyi áfát csaltak el
Öt évig működött a bűnszervezet, a csalás mellett autókkal is kereskedtek.
Törvényt módosíttatna a Strabag miatt Lázár János
„Ha egy villanyszerelő vagy kőműves önnél így dolgozna, nem tenné ki a szűrét?”, tette fel a költői kérdést a bejelentésről szóló Facebook-posztban a miniszter.
Fogalmam sincs, ki ő – mondta Trump a Binance kriptotőzsde alapítójáról, akinek egy hete kegyelmet...
Trump arra sem emlékszik, hogy valaha találkozott volna Csao Csang-penggel.
Országszerte ellenőrzik a gíroszosokat, mivel a legtöbb vizsgálatnál problémát találtak
Eddig az ellenőrzések közel 70 százalékánál találtak hiányosságot.
Egyre többen adnák el a városi és falusi ingatlanukat, 15 éve nem adtak fel ennyi lakáshirdetést
Októberre lecsengett az Otthon Start első hulláma, a kereslet éves szinten 1,5 százalékkal visszaesett, a kínálat viszont látványosan tovább nőtt.
Idén már közel 5 millió ment el Lázár János kisbuszára, amit egy közpénzből növekvő alapítványtól...
Az ÉKM korábban arról beszélt, hogy a buszt nem az állam biztosítja Lázárnak.













