Gazdaság
Többmilliárdos tőkeemelést jelentett be a 4iG, teljesen magyar tulajdonba kerülhet a Colt CZ Hungary
A fegyvergyártó cég korábban állami tulajdonban volt, majd az állam és a 4iG közös védelmi ipari cégének, az N7 Defence Zrt.-nek a tulajdonába került.
Ebből így nehezen lesz erős GDP-adat: május végéig egyszer sem tudott komolyabb pluszt produkálni...
Viszont a külkereskedelmi egyenlegben 502 millió eurós többlet lett májusban, ami kicsit megakasztotta az idei év romló tendenciáját.
24 órán belül elbukik az EU-ban az összes kriptoszolgáltató, aminek nem lett meg az engedélye,...
Az európai kriptopiacon eddig 3-4 ezren szolgáltattak, júliustól mindössze 200 cégnek lesz engedélye. Mi lesz ebből, és létezhet-e a „too big to fail” kategória ezen a területen?
A kánikula idején derül ki, hogy mennyire rugalmatlan a hazai áramrendszer. Mi lehet a megoldás?
Ahogy nyáron nem készülünk az első hó eltakarítására, úgy év közben sem az árampiaci hőhullámra. De mit kéne tenni? Még több akkumulátor? Szivattyús-tározós vízerőmű? Magánpiaci ötletek vannak, de...
Világszerte 5500 munkahelyet szüntet meg a British American Tobacco a mesterséges intelligencia...
A BAT magyarországi leányvállalata szerint nem történt számottevő létszámleépítés a pécsi gyáregységekben és a budapesti irodában.
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter Gedeon Nyrt.
A létszámcsökkentés a gyógyszergyártási területeket érinti.
Kármán András bejelentette a NAV új elnökét
Az adószakmai elnökhelyettest, Tamásné Czinege Csillát kérték fel a pozícióra. Az ő helyére is javasoltak valakit.
Magyar Péter: Drámai a költségvetés állapota, a valós hiány meghaladná a 8 százalékot
A miniszterelnök beszámolt a kihelyezett kormányülésről, ahol szó volt az átvilágítások első eredményeiről, a kiemelt beruházások sorsáról, a közmédia helyzetéről és a következő hónapok ütemtervéről...
Tizenháromezerszeres határérték-túllépést mutattak ki a talajvízben a felfüggesztett Semcorp...
A kormányhivatal még februárban tartott helyszíni szemlét az üzemnél, ekkor azt látták, gőzölgő, szúrós szagú anyag szivárog a talajba. Az üzem szerint ez egyszerű kondenzvíz volt.
A foci mint az emberi viselkedés laboratóriuma
Hogyan lett ennyi adat a fociban, és mit olvas ki belőlük egy közgazdász? Hogyan lehet a bírói csalásról vagy a rasszizmusról a profi futball adatai alapján kutatni, és mit tanulhatnak belőle más...













